Ne feledjétek minden nap 15.00 az irgalmasság órája, minden csütörtökön virrasztani 20-24 között.

2026. január 21., szerda

január 22.

Vince napja
(A drávaszögi falvakban ún. vincevesszőt vágtak, amit a szobában vízbe állítottak. A kihajtott vesszőkből jósolták meg a következő év termését. A gazdák szerint ezen a napon sok bort kell inni, hogy bő legyen a termés. Az időjárás is meghatározó volt, például szép, napos idő esetén jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont rossz bortermést jósoltak.)
“Vígan egyél és mulasd az esztendő elejét, de Vincére és Pálra vigyázz!” – ajánlották a régi magyar kalendáriumok Boldogasszony, Télhó, avagy a csillagképre is utaló Vízöntő havára. A középkor óta számon tartott ünnep január 21-e, Ágnes napja. Névünnepéhez több időjárási jóslás kapcsolódik: “Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince” – mondogatták sokszor és sokfelé.
Az aragóniai származású Szent Vince Krisztus után 260 és 304 között élt, és hirdette az evangéliumot. Szent VinceA Diocletianus császár által elrendelt keresztényüldözés idején, 304-ben fogták el és iszonyú kínzások között végezték ki. Emléknapja, január 22-e ma már elsősorban időjóslóként maradt fenn a néphagyományban. Ilyenkor a szőlőtermelők fürkészik az eget, mert napsütés esetén bő termésre számítanak, míg ha ködös az idő keveset szüretelnek ősszel. Ha napfényes az idő, áldomást is isznak a szent tiszteletére. Régebben viszont, ha az eresz nem csordult meg, hideg vízzel öntötték le Vince szobrát.
Bácskában az ismert rigmust módosították is: “Ha csorog Vince, tele kamra, tele pince.” Mások mást figyeltek meg: “Ha csurog Vince, jó bortermés, száraz Vince, kalácstermés.” Volt, ahol a jégcsapok hosszúságából a kukoricacsövek várható nagyságára következtettek. A vincellérek pedig Vince-vesszőt metszettek, később a vízben kihajtott rügyek állásából jövendölték meg a várható termőképességet. Szent Vince egyébként már régtől fogva védőszentje egész Európa szőlősgazdáinak. Sok helyen még ma is ismerik a versikét: “Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince, Gabonával pajta, csűr, Mihály így jó édes bort szűr.” Vagyis, ha ilyenkor derült-napos az idő, akkor jó lesz a szőlőtermés. A szájhagyományok szerint a szerző egy fűzfapoéta volt, aki egy Vince-napi lakomán, túl sokat ivott a hegy levéből, de a szépen csengő rím is hozzájárulhatott, az egyébként teljesen alaptalan megállapítás fennmaradásához.
Vince (= Győzedelmes) napja
Vince Baranyában a karancsiak szerint a bor védőszentje. Napja termésjóslónap.
Bálint Sándor említi, hogy Vincét „ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Nevének a vinum = bor szóval rokon hangzása magyarázza, hogy a szőlőművesek Vince névnapjának időjárásából a következő bortermésre szoktak jósolni”.
Vince a szőlősgazdák napja. Vörösmarton, Csúzán, Bodolán vidáman ülik meg Vince napját, mert azt tartják, hogy ez a nap a „szőlővessző pálfordulója”. Hetekkel előbb már megbeszélik a gazdák, kinek a szőlőjében ülik meg a Vincét. A megbeszélt napon szalonnát, kolbászt, hurkát, kenyeret csomagolnak, és szánkón a hegyre vágtatnak. A legtávolabbi szőlőbe mennek. Csak akkor választják a legközelebbit, ha rossz az idő. Ilyenkor azonban hamar végét vetik a szórakozásnak, hisz a rossz idő rossz termést jelent. Halálozás közben természetesen a borosüveg is kézről kézre jár. Beszélgetés közben szó esik a múlt évi termésről, a szüretről. Evés után gömböcöt akasztanak egy tőkére, hogy a gömböchöz hasonló nagyságú fürtök teremjenek. Mielőtt hazamennek, vincevesszőt metszenek, és nótaszóval repülnek a dombról haza. A szőlővesszőket a meleg szobába öblös szájú üvegbe helyezik. Ha kihajtanak a vesszők, megmutatják, hogy nem fagytak le a szemek.
A muravidékiek szerint: „Vigadj az esztendő elején, de Vincére és Pálra ügyelj!”
Vince időjárását már régóta mindenütt, nemcsak Baranyában, nagy figyelemmel kísérték a szőlősgazdák. A tapasztalatokat így fogalmazták meg: „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince.” A baranyai szőlősgazdák szerint: Ha fénylik Vince, megtelik a pince. Vagy: Ha nem csorog a Vince, üres lesz a pince, ha csak csepeg, csorog, kevés lesz a borod. A kopácsi szőlősgazdák a jó termést elősegítendő azt vallották, hogy ilyenkor sok bort kell inni. A Muravidék szőlőtermelőinél a megfigyelés így fogalmazódik meg: „Ha jó idő van, és ha ek kicsint a víz megfutamodik, sok bor lesz.” Azt is mondják: „Ha Vince-napkor a ló csapa (nyoma) megtelik vízzel, sokat terem a szőlő.”
Topolyán már tovább mentek; a bor mellett az élelem is fontos lévén számukra, így csapódott le a tapasztalat: „Ha csorog Vince, tele kamra, tele pince.” Mások mást figyeltek meg: „Csurog Vince, jó bortermés, száraz Vince, kalácstermés.” Baranyában a csúzaiak is hasonlóképpen vélekednek: „Ha fényes Vince, megtelik borral a pince, gabonával pajta, csűr.”
A topolyaiak az eresz jégcsapjainak hosszúságát is vizsgálgatják e napon, mert amilyen hosszú jégcsapok lógnak le az ereszről, olyan hosszú kukoricacsövek teremnek majd. Csúzán másképpen kutatták a jövőt. Vincevesszőt metszettek. A szőlőtökéről lemetszettek néhány vesszőt, bevitték a meleg szobába, öblös szájú üvegben vízbe állították. A kibomlott rügyek állásából, mértékéből következtettek a termésre.
A Vincéket Bácsszőlősön így szokták felköszönteni:
„Ha megcsordul Vince, megtelik a pince.
Régi igazság ez. Igaz-e, jó Vince?
Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét,
Telj meg áldással Te s csorduljon meg pincéd!”

január 21.

Ágnes napja
Ágnes napja varázslónap. Topolyán, ha kivezetik az istállóból a lovat e napon, összeszedik a patájából kihulló trágyadarabokat, a tyúkok fészkébe teszik, hogy sokat tojjanak, majd később elkotoljanak, és jó kotlók legyenek.
A szerémségi Nyékinca, Dobrodol, Satrinca lakóinak megfigyelése szerint „ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince”.
Bácskában a verőfényes időt ezen a napon a jó termés jelének tartják, de ha zimankós az idő, rossz lesz a termés.

2026. január 20., kedd

január 20.

Sebestyén napja
(Az ország Sebestyén-kultusza a pestisjárványokkal, a jószágvésszel függ össze. Amikor a járványok kialakulnak a nép hozzá imádkozik.)
A történelmi Magyarország egyes déli vidékein január 20-át, Fábián és Sebestyén vértanúk ünnepét, az első tavaszkezdő napnak tartották, merthogy eddig lehetett fát kivágni, utolsó fertályán a holdnak, mivel ekkortól ismét megindul a fákban az életnedv. Az egyház ugyanazon a napon ünnepli, és a litániában is együtt emlegeti a két ókeresztény vértanút, Fábiánt és Sebestyént,Szent Sebestyén jóllehet valódi közük nincs egymáshoz, legfeljebb annyi, hogy vértanúságuk elszenvedése után mindkettőjüket Rómában, Callistus katakombájában temették el.
Betegséget, sőt a halált is az archaikus hiedelemvilág mind a klasszikus görögöknél (Apolló nyilai) mind pedig az ószövetségi zsidóságnál a nyíl művének tulajdonította. A nyílnak ebből az ősi szimbolikus képzetéből következett, hogy Sebestyén alakjával is kapcsolatba hozták, és a pestis nyila, csapása ellen már a VII. században kérik a hívek az ő oltalmát. Tisztelete mégis a feketehalál (1348) után válik általánossá. Ennek tükröződése, hogy a középkor végén alig van templom, szárnyasoltár, amelyből Sebestyén képe, szobra hiányoznék.
A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. E fogadalom értelmében építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek.
Fábián és Sebestyén napja
A palicsi, hidasi, bácsszőlősi idős személyek úgy tapasztalták meg, úgy hallották az „ősök”-től, hogy ez az első tavaszt ébresztő nap. Ha kimész a szőlőbe, és szemügyre veszed a fákat, látod, hogy már mézgásodni kezdenek, megindult bennük a nedvkeringés, „kezdik szilni a nedvet”.
Az apatini németek régen zsírban sült kalácsot, úgynevezett kichlt készítettek ezen a napon, hogy a szél le ne tépje a házfedelet a fejük felől. Doroszlón is hasonló célból babot főznek, fánkot sütnek.
Mivel Sebestyén a nyíllal, puskával lövők védője, Sebestyén napja a vadászok ünnepe.

2026. január 18., vasárnap

január 18.

Piroska napja
(Piroska napjához fűződik ez a mondás: “Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy”.)
Szent Prisca Január 18-án van Piroska névünnepe, amikor felidézhetjük a hajdani rímes népi megfigyelést: “Piroska napján, ha fagy, negyven napig el sem hagy.” Okulván az akkori telek legzordabb időszakából, ezen a napon a földművesek még inkább kímélték az állatokat, a lovakat sem fogták be. Rómában, az Aventinus hegyén áll Prisca ókeresztény vértanú temploma. Claudius császár pogány áldozatra akarta kényszeríteni Priscát, vagy magyarul Piroskát, de ő keresztény létére erre nem volt hajlandó. A császár ezért kivégeztette az Aventinus hegyén. Hazai tekintélyt e névnek Szent László leánya adott, akit szintén Piroskának hívtak.
Piroska napja
Szerémség Dobrodol nevű községében és másutt is Vajdaság-szerte járja: „Piroska napján, ha fagy, negyven napig el sem hagy.” Piroska napja tehát negyvenes időjósló nap.
Lendván, Szécsiszentlászlón ezt így fogalmazzák meg: „Ha fagy Piroska napján, még negyven napig fagyos idő várható.”
A földművesek ezen a napon kímélték az állatokat, még a lovakat sem fogták be.

2026. január 17., szombat

január 17.

Szent Antal napja
(Remete Szent Antal (i.sz. 250) szerzetes volt, akit a háziállatok védszentjeként tiszteltek. A középkorban előfordultak járványszerű mérgezések, melynek tünetei hasonlítottak az orbáncéhoz. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot és az ehhez hasonló mérgezést. A betegeket imádságokkal, ráolvasással próbálták gyógyítani. Az ehhez kapcsolódó hiedelmek a hitújítás korában elhalványultak, de később újra éledtek Páduai Szent Antalként.)
Január 17-e, Remete Szent Antal névünnepe. Hűséges remetetársa volt Remete Szent Pálnak. A felső-egyiptomi Komában született 250-ben, hosszú életet élt, hiszen 106 éves korában, 356-ban tért vissza a teremtőjéhez.Remete Szent Antal Ő a beteg emberek és a beteg állatok patrónusa. A szent ereklyéit a XI. században vitték Franciaországba, ahol megalakult 1095-ben az antoniták rendje. Emléknapját elsősorban a hazai délszlávok ünnepelték, de szórványos adatok előfordulnak a magyarok köréből is. Kultusza a XVI. század végére lehanyatlott, és a hozzá fűződő hagyományok, hiedelmek a Lisszabonban, 1195-ben született Páduai Szent Antal alakjához kapcsolódva éltek tovább, aki afrikai hittérítő és a Ferencesek szerzetének buzgó terjesztője volt. Mivel az ő emléknapja június 13-a, a hiedelmek szerint a Szent Antal tüzének nevezett orbáncot, és más hasonló eredetű betegségeket csak január 17-én és június 13-án lehetett gyógyítani. Egyes vidékeken azt tartották, hogy az orbáncosról úgy lehet levenni a tüzet, hogy az említett napokon három Antal nevű férfi megáll a beteg ágya mellett, és egyszerre szív el egy pipa dohányt, amelynek füstjét a gyógyulni vágyóra fújja.
Antal ~ Téli Szent Antal napja
Remete Szent Antal régen a beteg emberek, állatok nagy tiszteletben álló védőszentje volt. Ismertetőjele a disznó. Ezért gúnyolódik rajta Szkhárosi Horvát András: „Az kinek elvész disznaja, malacca, az pásztorságot Szent Antalnak adja.”
A T-alakú keresztet egyiptomi vagy antalkeresztnek nevezték. Járvány, bőrbetegségek, Szent Antal tüze, kígyómarás ellen viselték.
Bálint Sándor az Ünnepi kalendáriumban említi, hogy Bácson, a hajdani érseki székhelyen levő középkori Remete Szent Antal kápolnát gyógyulást remélve nemcsak magyarok, hanem törökök is látogatták. A monda szerint egy török basa építtette, mert egy bácsi barát meggyógyította fia szemhályogját.

2026. január 13., kedd

január 13.

Veronika napja
Topolyán és általában mindenütt azt tartják az évtizedes tapasztalatok alapján, hogy ez az év leghidegebb napja.

2026. január 6., kedd

január 6.

Vízkereszt
(A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, melyet ma már kevésbé használnak.)
Vízkereszttel, háromkirályok napjával fejeződik be január 6-án a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. Hagyományosan ekkor szedik le a karácsonyfa ékességeit, régebben pedig, a hiedelmesebb tájakon, a fát tűzre vetették, nehogy ártó kezekre jusson. Valamikor ezen a napon szokás volt a háromkirályok járása, amelynek első nyomai a XIII. századba vezetnek vissza. A bibliai napkeleti bölcsek példáját követve, három fehérbe öltözött, csákós legényke: Gáspár, Menyhért és Boldizsár állt össze és látogatott házról házra, verses mondókájukkal a háromkirályok napját köszönteni. Amiért természetesen almával, aszalt szilvával meg egy kis pénzzel jutalmazták őket.
Három királyokVízkereszt Jézus megkereszt- eléséről kapta a nevét. Ennek emlékére szenteltettek vizet a katolikus vidékeken, amiből aztán egész évre megőriztek egy keveset a házaknál. Behintették vele a szobát, az istállót, a kutat, a tavaszra eltett vetőmagot, és a betegségek gyógyítására is használták.
Vízkereszt sokfelé dologtiltó, férjjósló és szerencsevarázsló nap is volt. Étrendjéhez hozzátartozott a töltött káposzta, a fonott kalács vagy a fánk meg a csöröge. A nap időjárásából következtettek az új esztendő szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre és az emberek egészségi állapotára. “Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhély, az iziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – mondták a hegyköz lakói. Az izik: takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár, amit egyes vidékeken fűtésre is szoktak használni. Ha hideg az idő e napon, korai tavaszban reménykedhetünk. Akad olyan jövendölés is, hogy ha ezen a napon süt a nap, még hosszú lesz a tél.
A délvidéki magyar falvakban úgy tartották, ha eső esik, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható, ám ha a kerékvágásban víz fakad, jó termőidőre van kilátás. A hóesésből korai tavaszt, száraz időből zivataros nyarat jósoltak az öregek. Általános vélekedés volt, hogy ha ezen a napon fúj a szél, szerencsés lesz az év. A babonásabb szőlősgazdák a patakokat is megfigyelték, és ha megáradt bennük a “vízkereszt vize”, jó és bőséges bortermésre számíthattak. A vidám emberre pedig azt mondták, olyan, mint a napfényes Vízkereszt. “Boldogasszony havában – tanácsolta már a Mátyás királyunk idején megjelent Csíziós könyvecske is – igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájás ellen igen hasznos. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos ecettel. Eret ne vágass.”
Boldizsár napja ~ Vízkereszt vagy Háromkirályok napja
A karácsony és vízkereszt közötti idő, az úgynevezett karácsonyi tizenketted határnapja, valamint a farsang első napja január 6. Gonoszűző és szerencsevarázsló napnak hitték e napot. A Miklós-nap és vízkereszt napja közé eső első hónap babonaságának, bűbájosságának zárónapja ez. Topolyán még dologtiltás is kapcsolódott hozzá. Nem dolgoztak vízkeresztkor. Tilos volt az asszonyoknak mosni, varrni, meszelni. A férfiak bőven ellátták az állatokat, szépen bántak a jószággal, nem verték, a lovakat, meg pihentették, nem hajtották. A szlavóniai reformátusoknál pedig mivel karácsonytól vízkeresztig nem volt szabad főzni, mert – mind mondták – „bájolat lesz, megdöglenek a jószágok,” e határnap után megszűnt a tilalom. A katolikusoknál mindenfelé a víz, só, kréta és házszentelés napja volt. A víz, a só, a kréta gonoszűző szerként szolgált. A bejárati ajtóra szentelt krétával a paptól felírt G. M. B. (a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének rövidítése) és esetleg alatta a boszorkányűző pentagramma + az évszám gonoszűző jelként funkcionált. Ugyanilyen gonosz- és ördögűző ereje volt a háziasszonytól a szentelt gyertya kormával felírt nagy G. M. B.-nek is az istálló, a ház ajtaja fölött. A szerémségi Vogányban, Maradékon a templomból szentelt vizet hoznak, öntenek belőle a kútba, a baromfi itatójába, a maradékot pedig üvegben őrzik, de az üveget nem dugják be. Maradékon egy üveg szentelt vizet a szőlőbe is kivisznek, felakasztják valamelyik gyümölcsfára, szőlőkaróra.
Zentán, a Kukucska nevű Tisza-parti városrészben, melynek lakói igen hagyományőrzők voltak szociális helyzetük miatt is, hallottuk, hogy vízkeresztkor szentelt vízzel megszentelik az udvart, az ólat, a lakást, hogy megvédjék az ott élőket, embert, állatot a rossztól, a gonosztól. A családtagok még isznak is a szentelt vízből. A többit pedig elteszik, mert gyógyítóerőt tulajdonítanak neki ők is, mint mások is. Ekkor bontják le a karácsonyi asztalt is. A karácsonyi búzának a felét a kútba dobják, másik felét pedig a jószágok kapják, mert ennek is gyógyereje van.
A szentelt sóból a marháknak adtak, óvószerként.
Doroszlón is adnak minden jószágnak a lucabúzából, hogy egész éven át egy se legyen beteg. A karácsonyi fonatos kalácsból levágott, megszentelt és megszáradt három darabot összemorzsálták, és apránként a jószágnak, a baromfinak adták, hogy egész évben egészségesek legyenek. A karácsonykor kútba dobott és „háromkirál”-kor kifogott almából is kaptak a jószágok is meg a háziak is. Zenta-Újfaluban vízkeresztkor napfelkelte előtt összeszedik a karácsony böjtje óta összegyűlt morzsát, az utcán napkeletnek szórják, hogy ne lepjék meg a bolhák a házat.
Vízkereszt tiltónap is, nem szabad fonni ezen a napon. Férjjósló nap is meg szerencsevarázsló-nap is. Sajátos étrendje is volt. Székelykevén pl. töltött káposzta, fonott kalács vagy fánk került az asztalra ebédre. Topolyán pedig baromfihúst készítettek, csörgét sütöttek.
A legtöbb katolikus községben esti harangszó után elindultak a kántálók vagy a háromkirályok ünnepet köszönteni. A Bánátban kolindálásnak, koledálásnak nevezték e szokást. Többnyire a Bácskából, Bánátból és a Muravidékről van adatunk e, már a XVI. században említett színjátékról. Gombos, Doroszló, Topolya, Padé, Száján, Verbica, Törökbecse, Csóka, de a baranyai Sepse, a szerémségi Ürög, Vogány és a muravidéki községek gyermekei is jártak háromkirályozni.
A Muravidéken három fiúgyermek áll össze háromkirályozásra. Vállukon királyi palástot jelképező fehér lepedő, fejükön különböző színű papírsisak, korona. Oldalukon kard. Egynek kirúgós csillag a kezében. Törökbecsén Kálmány Lajos tanúsága szerint a háromkirályok fehérbe öltözve, vállukon keresztbe kötött szíjjal, oldalukon karddal járnak házról házra. Fejükön csákó, a „szerecsöny”-é feketés színű, a „napkeleti” kezében van a csillag. A házba lépve a konyhában éneklik:
„Háromkirályok napján,
Országunk egy’ istápján,
Dicsérjük énekökkel,
Vigadozó versökkel.
Szép jel és szép csillag,
Szép napon támad.”
Ezután egyenként belépnek a szobába, bemutatkoznak, és elmondják, mit hoztak a kis Jézuskának: aranyat, tömjént, mirhát.
A Szeged környékéről származó és a szegedi hagyományokat őrző csókaiak gyerekei csapatában három személy királynak öltözött, a negyedik, a zsákos közönséges, mindennapi ruhába öltözve gyűjti be az adományokat, és védi a királyokat a hamis, harapós kutyáktól. A királyok nem öltöznek különlegesen, csak fehér inget húztak, kezükben fakard. A fejükön színes papírból készült satyak, amelyen kereszt van. Boldizsár király kezében van a csillag, ő nem hord kardot. A beköszöntőjük így szól:
„Jó estét, jó uram! társaim kint vannak
Szép csillaggal, igen nagyon fázunk;
Nosza uraim, mit mondanak
Ezön híradásunk?
Tetszik-e csillagunk látványa,
Vagy elbocsájtanak?”
A háziak „Szabad!” kiáltására bemennek, megállnak az ajtó mellett. Jobbról áll Gáspár, középen Boldizsár, balra a korommal feketére álcázott Szerecsen király. Együtt éneklik:
„Háromkirályok napján,
Országunk egy istápján
Dicsérjük énekökkel,
Vigadozó versökkel.”
Boldizsár ekkor kinyújtja a rugóra járó csillagot, a másik kettő pedig a csillag alatt összeveri a kardot:
„Szép jel és szép csillag.
Szép napunk támadt!” – éneklik.
Majd következik a szavalt bemutatkozás
„Én vagyok Boldizsár király!
Onnan felül gyüttem,
Azt a hírt hallottam:
Hogy Krisztus Urunk
Bötlehömbe születött
Sok néptű mögmöneködött,
Én vagyok Boldizsár király!”
„Én vagyok Gáspár király!
Onnan fölül gyüttem… stb.
Én vagyok Gáspár király!”
Végül:
„Én vagyok Szerecsöny király!
Engöm mög ne csudájjanak,
Hogy ily’ fekete vagyok,
Mert én ott születtem,
Ahun a nap fölkel,
Kirántom kardomat,
Elvágom nyakamat!
Amott is egy piros almát tanálok,
Azt is a kis Jézusnak ajá’lom, éjjön!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.”
Miután a zsákos begyűjtötte az ajándékot, elmennek.
Kiss Lajos Köszöntők a jugoszláviai magyar népzenében c. művében olvashatunk róla, hogy a „csillagozás”-t Gomboson, Doroszlón, Sepsén is felgyűjtötte szerzőnk. Le is írja egyik doroszlói adatközlőjének a szokást ismertető előadását: „Régi doroszlói népszokásokhoz tartozó dolgok ezek. Igen szép öltözetbe voltak a fiatalok fölöltözve hárman, ketten rózsás és igen slingelt szoknyákba, blúzba, piros hosszú püspöksapkákban, a harmadik pedig ördögruhában öltözve. Amikor a mondókájukat elmondták, a kezükben lévén egy hosszú nyújtogatószerű dolog, annak a végén volt egy piros papírból készült skatulya, amelyben gyertya égett, és ezt gyújtogatták kétszer-háromszor olyankor, amikor a mondókájukat elmondták. – A házbeliek, ahol megjelentek, azok persze megajándékozták utána gyümölccsel, aszalt szilvával, aszalt almával és egy kis pénzzel.”
A gyerekek általában tojást, szalonnát, pénzt kaptak a köszöntőjükért. A tojás az őket betanító tanító fizetsége volt, a többi a gyerekeké.
A szerémségi Ürög községben szokásos háromkirályjárásról magam is hallottam, de Gunda Béla írta le a következőképpen: „Ezen a napon házról házra járnak a Háromkirályok. A csoport egyike a csillag, aki nagy csillagot tart a kezében. A három király neve Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Az ötödik tagja a csoportnak Heródes, akinél a kard van. Mindannyian fehérbe vannak öltözve. A csillagban gyertya ég. Egyszerre lépnek be a konyhába, szobába. Heródes kihúzott karddal ide-oda járkál, s a következőket mondja:
Én vagyok Heródes király,
Aki háromszáz gyereket megöletett.
Pezsdülnek vérem immár karjaimban,
Rettennek inaim szörnyű haragimban.
Vívok veletek nagy gyorsaságba,
Betlehem városába
Ahol egy kisdedet találtak.
Anyjának sírását meg se hallgassátok.
Nosza rajta három szent király!
Ekkor a csillag elkezdi az éneket, amit aztán együtt énekelnek:
Három király napján,
Országunk istápján,
Dicsérjük énekkel,
Vigadozó versekkel:
Szép jel, szép csillag,
Szép napunk támad.
A csillag forgatja a csillagot:
Hol van zsidók királya,
Mert megjelent csillaga,
Betlehembe találják,
Szép’ Jézust körül állják,
Szép jelen, szép csillag,
Szép napunk támad.
Királyunk ajándéka
Arany, tömjén és mirha,
Vigyünk mi is Urunknak,
Ártatlan Jézusunknak,
Szép jelen, szép csillag,
Szép napunk támad.
Ezután Heródes f elköszöntötte háromkirályok napját, és kifele menet így énekeltek:
Nahát édes jó gazdám,
Bocsáss minket utunkra,
Házadra maradjon sok isten áldása,
Újulás, vidulás a házi gazdának.
Vízkeresztkor e nap időjárásából következtetni lehetett az eljövendő év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a termésre, az emberek egészségi állapotára.
Szlavónia, Baranya, Bánát népének megfigyelése szerint, ha vízkeresztkor csurog az eresz, hosszú télre számíts. Törökkanizsán azt tartják, ha vízkereszt napján esik a hó, hamar tavasz lesz. Ha száraz az idő, zivataros nyár várható. Ha északon vörös az égbolt, még negyven napig fázunk, fagyoskodunk. A baranyaiak szerint, ha fagy, sokára tavaszodik, de ha enyhe az idő, hamar érkezik a tavasz.
Ha fúj a szél, szerencsés lesz az év – tartják mindenfele. A baranyaiak szerint, ha a kerékvágásban víz fakad, jó termő időt várhatsz. Lendván is azt vallják, „ha erre a napra eláradtak a patakok, jó bortermésre számíthatsz”.
Ha esik az eső vízkeresztkor – állítják Topolyán —, sok gyermek meghal, és esős lesz a tavasz. Ha esik az eső, férges lesz a mák, ha hideg van, rossz lesz a termés – halljuk a Szerémségben.
Baranyában, Vörösmarton a vidám emberre mondják: „Olyan, mint a napfényes vízkereszt.”