február 3.

Balázsolás

(Szent Balázs püspök nevéhez fűződik a balázsolás. Ilyenkor a pap a gyermek álla alá két gyertyát tesz keresztbe és imát mond. A népi hiedelem szerint ez jó a torok fájás ellen. A legenda szerint ugyanis Balázs püspök megmentett egy fiút akinek halszálka akadt a torkán, és a fiú anyja hálából ételt és gyertyát adott neki. Ezen a papon az iskoláskorú gyermekek úgynevezett “balázsjárás” keretében házról házra járnak, adományokat gyűjtenek. A “balázsjárás” Magyarország mellett leginkább cseh, morva és szlovák területen terjedt el.)

Balázsolás Szent Balázs püspök a legenda szerint egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg, aki halszálkától fuldoklott. Ezért egyes vidékeken a balázsolást “torkoskodásnak” vagy “toroknyomásnak” is nevezik. Néhány vidéken almát szentelnek ezen a napon, amit később torokfájás gyógyítására használnak. Régebben borszentelést is végeztek Balázs napján, és a Balázs-bor is szentelménynek számított. Az áldás alatt mormolt szavaknak a néphit rendkívüli erőt tulajdonított, ezért a férfiak sokfelé így imádkoztak: “Ments meg uram engem a torokfájástól, a kígyómarástól, de főleg a rossz asszonyoktól”.
Balázs napja már inkább illeszkedik a farsangi vígságok sorába, hiszen akik ünnepelnek ilyenkor, azok maguk is minden csínyre hajlandók. Szent BalázsA diákok, a sok alkalmi csibészség mellett védőszentjük napján kéregettek maguknak és mesterüknek – a magister kamrája régebben is kongott az ürességtől, akárcsak a diákgyomor.
Szent Balázs egyike a tizennégy segítő szentnek, és a torokfájás mellett sok testi nyavalya gyógyítója is. Tisztelete a XIV. századi pestisjárvány óta ismert, és tegyük hozzá nem véletlenül, mert a fekete halál kezdeti tüneteiben torokfájással, majd fulladási rohamokkal jelentkezik. Balázs napja gonoszűzésre is alkalmas volt. Baranyában úgy tartották, hogy ha ekkor eső támad, a nyár elején elveri a jég a termést.

Február 3. – Balázs napja

Balázs napja egészség-, termésvarázslás, gonoszűzés, madárűzés, időjárásjóslás és nem utolsósorban a gyermekek balázsjárásának napja.

Balázs napját a csíziók is számon tartják. Balázs püspök a kora középkorban Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendett – mondja Bálint Sándor az Ünnepi kalendáriumban. Legendája szerint a torokbajok csodálatos orvosa, az állatok patrónusa, aki az égi madaraknak is parancsol.

A topolyai, ürögi és más katolikus falvak gyermekeit ezen a napon megbalázsolta a pap, hogy a betegségek elkerüljék őket. Az álluk alatt két gyertyát keresztbe téve imádkozott a pap. A templomból hazatérő gyerekek az anya vagy a nagyanya az ajtóban várta egy bögre vízzel és fehér kendövel. A gyerek ivott a vízből, majd bekötötték a torkát a kendővel. Csak ezután léphetett be a házba. Ürögön az is szokásban volt, hogy a nők bekormozták a férfiakat.

A termésjóslás, madárűzés a Muravidéken és Baranyában abban nyilvánult meg, hogy a szőlősgazdák a szőlejük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, hogy Balázs védje meg a szőlőt, zavarja el ősszel, szőlőéréskor a madarakat, ne tegyenek kárt a termésben.

Topolyán pedig, mivel nem szőlővel foglalkoznak, hanem búza- és kukoricatermeléssel, a gazda régen templomba menés előtt néhány gabonaszemet süllyesztett a zsebébe, mint azt Borús Rózsának mesélték, a templomban pedig a jó termésért imádkozott. Hazatérve a gabonaszemeket az állatok elé szórta, hogy egészségesek legyenek.

Az időjárásra vonatkozóan Baranyában az a hiedelem alakult ki: „Ha esik, nyár elején elveri a jég a termést.” Mások szerint azért sem kívánatos e napon az eső, a csapadék, mert kifagy a vetés.

A nap fontos eseménye a gyermekek balázsjárása, koledálása színjátékszerű cselekvénysorozatban. Már a XVII. században is régi szokásként emlegetik ezt a vidám kéregetést, amit valószínűleg a középkori vándordiákok terjeszthettek el. Részint az iskolamester, a tanító alkalmi jövedelmét szaporítandó, részint új diákokat verbuválandó bejárják a falut, és balázséneket énekelve gyűjtik az adományokat, amiből azután a mester megvendégeli a gyermeksereget. Az adomány: szalonna, kolbász, tojás, hús, pénz, zsír, liszt, bab stb. A Muravidéken még nem is olyan régen hét 12–13 éves gyerek összeállt, kiosztotta a szerepeket. Volt köztük püspök, katona, diák, káplár, huszár, kapitány és egy kosarat vivő vagy szatyros. Mindenki a szerephez illő öltözékben parádézott: csákó, süveg a fejükön, vállukon kendő, kezükben fakard. Csak a szatyros szerénykedett mindennapi ruhájában. Házról házra jártak, és minden házban elénekelték a legelterjedtebb éneket.

„1. Emlékezzünk Szem Balázsra, hóm ma vaon naptya,
Mesterünknek akarattya átalunk mutattya
Örömünk a háznok, asszonyok uránok,
Ha’ hirdessik és emliccsik ü asztot kivánnyo.

2. Gazda gyorsan kell fő mastan, hozz minekünk juo bort,
Valami a házadná van, mindenedet csak hozd.
Lásd a nyársunk üres, biélünk is ehes.
Ha sajnálod szalánnádot, liégy hát magad ehes.

3. Asszon csuód meg az uradot, küöcsd e keresményit,
Ne sajnállod meg uodanyi a pienzes erszinyit.
Tuggyok, hók kimilli, de nem lehet viényi,
A leginyek fortilláve mind köllessik lényi…”

A hátralevő négy versszakban az öregekhez, a szűzlányokhoz és a legényekhez szólnak.

A legelső ismert magyar nyelvű balázsének a XVII. századból került feljegyzésre:

„Ma van Szent Balázs napja,
Régiektül nekünk szokás hagyva.
Szegény diákoknak járni,
Házanként kerülni,
Asszonyokat csergetni.

Azért édes asszonyunk,
Ne légyen hozzád hiába járásunk.
Kérjük érted istenünket,
Segélj sokszor diákokat.

Adjál egy kis szalonnát,
Hadd tegyünk rajta áldást,
Ad az Isten érte mást.
Adjatok szalonnát…”

február 2.

Gyertyaszentelő

(Ezen a napon (a római katolikus egyház) Szűz Mária megtisztulására emlékezik. A templomok körül körmenetet tartottak, és közben zsoltárokat énekeltek. Nagyon fontos dolog volt a gyertyaszentelés. A szentelt gyertya Krisztus jelképe. Úgy tartották a gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyákat. Ehhez a naphoz kapcsolódik az a hiedelem is, miszerint ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a tél.)

Gyertyaszentelő BoldogasszonyA keresztény ünnepi kalendáriumban e hónap kiemelkedő napjai közé tartozik február 2., gyertyaszentelő Boldogasszony, másként Mária tisztulása. Ennek a tavaszkezdő napnak fontos szerepe van a zsidó és a keresztény mitológiában is, hiszen jelképesen a megújuló és újrakezdhető világ szimbólumait találjuk bennük. A katolikus templomokban a nagymise előtt ezen a napon gyertyát szentelnek, amely jelképezi az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángjait. A szentelt gyertya egyike a legrégebbi hazai szentelményeknek.
A magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a tűznél szentelték meg a gyertyát, amit aztán a későbbi századokban is gondosan őriztek a sublótban és a ládafiában, vagy a szentképek rámái mögé erősítetve. Régen minden katolikus falusi házban volt szentelt gyertya, aminek nagy szerepet tulajdonítottak az emberi élet során, a bölcsőtől a koporsóig. Gyakran vihar idején gyújtották meg, védelmező céllal. De égett, ha beteg volt a családban, befalazták az új ház falába, a haldokló kezébe is ezt adták. A gyerekágyas anya szobájában is ez égett éjjel-nappal, egészen a keresztelőig, “nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék”.
Régebben pálfordulás napján – január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.

Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony

A régi rómaiaknál tavaszkezdő nap volt. Nagy ünnepséget rendeztek, a lupercaliát. A Plutótól, a sötétség istenétől elrabolt gabonaistennő, Ceres keresésére indultak gyertyás-fáklyás körmenettel. A keresztény egyház azután gyertyaszentelési ünneppé szelídítette az ünnepet. A szentelt gyertya pedig egészség-, szerencsevarázsló eszközzé vált.

A Muravidéken és másutt is torokfájás ellen gyertyát szenteltettek, és az álluk alatt, a torkuknál keresztben tartottak 3–4 égő gyertyát. Egyesek egy pici gyertyadarabot le is nyeltek.

Az öreg topolyaiak hite szerint, ha eljön a világ vége, akkor csak a szentelt gyertyák fognak világítani. A református vallású öreg pacsériak úgy tanulták őseiktől, hogy a szentelt gyertya a haldokló kezében enyhíti az elmúlás kínjait, és gyógyítja az orbáncot. Az öreg topolyaiak házában – Borús Rózsa szerint – valamikor régen mindig tartottak egy szentelt gyertyát vihar, vész ellen, egyet a haláluk órájára és egyet a nagyobb ünnepekre. Becsén a szentelt gyertyát felakasztották a falra, hogy ne csapjon a ménkű a házba.

Muhi János említi azt a bácskai hagyományt, hogy amíg nem keresztelik meg az újszülöttet, olvasót kell kötni a pólyájára, a fejénél meg gyertyaszentelő boldogasszony napján szentelt gyertyának kell világítania, hogy a gonoszok el ne cseréljék a „pogánkát”.

Bácsszőlősön gyertyaszentelőkor egy versikét szoktak mondani az ünnep köszöntésére:

„Itt a gyertyaszentelő
A pincekulcsot vedd elő,
Ha fénylik, ha nem, nem bánom,
Majd búsulhatunk a nyáron.
De most az nem való ide,
Bort az asztalra ízibe!
Ne légy szomorú és csüggedő,
Mert itt a gyertyaszentelő!”

Február 2. mindenütt időjósló nap. A Muravidéken úgy vélik:

„Gyertyaszentelőn ha esik a hó, fúj a szél,
Nem tart sokáig a tél”

vagy: „Gyertyaszentelő hidege, kora tavasz hírnöke.” „Fénylik gyertyaszentelő, hideg lesz az esztendő.” Ha farkasordító hideg volt, zimankós idő, akkor azt mondogatták, már nem tart soká, várjuk a jó időt.

Topolya és Bácska, Bánát más helységeiben a sokéves tapasztalat így öltött formát: „Ha gyertyaszentelő havaz, közel a tavasz.” ,,Ha gyertyaszentelő fényes, a gazda kényes.” „Gyertyaszentelő melege sok hó és jég előjele.” Vojlovicán hallani: „Ha gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte.” Ha megcseppen az eszterhéj Telecskán ezen a napon, akkor kései tavaszodást várnak, de ha nem csepeg, korán beköszönt a tavasz. Szlavónia népe is figyeli az eresz csorgását, az esőt, mert azt tartja, ha megcsordul az eresz, rossz lesz a tavasz is, de ha egész nap esik az eső, bő termésre van kilátás. Székelykeve lakossága az eresz csepegését esős tavasz jelének veszi. Baranya, Bácska, Bánság, Szlavónia, Muravidék földművesei az egész napos esőből bő termésre, az enyhe időből rossz termésre következtetnek.

A fényes idő rossz ómen. Mindenütt ismert a rigmus: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az ízíket vedd elő” (fűts). Doroszlón azt ajánlják: „Ha fénylik gyertyaszentelő, akkó a szűrödet vedd elő, mer ameddig ezen a napon besüt a nap, odáig még befúj a hó meg bever az eső.” A muravidékiek még megtoldják: a hó olyan magos lesz, amilyen messzire a napfény beért. Ugyancsak ők állítják, de nemcsak ők, hanem szinte mindenütt, hogy a medve, a borz kinéz az odújából, megfordul, alszik tovább, mert még annyi ideig lesz hó, mint eddig. A feketicsiek, becseiek úgy vélik, hogy még negyven napig tart a hideg.

Vörösmarton az a hír járja, hogy a kígyók, békák, cserebogarak gyertyaszentelőig lefele mennek a földben a hideg elől, gyertyaszentelőn megfordulnak, és jönnek felfelé, csábítja őket a tavasz.

Baranya népe így foglalja össze tapasztalatait: „Ha gyertyaszentelő fénylik, a ruhádat vedd elő.” Székelykeve kissé tovább megy a következtetésben:

„Ha fénylik a gyertyaszentelő,
A szűrödet vedd elő.
De ha csepeg-csorog,
Kevés lesz a borod.”

A pásztorok nevében Balázs Mátyás Oromhegyesről a következőket mondja: „A mi pásztornépünk alföldi, nem a medvét emlegették, inkább azt emlegetik: ha a gyertyaszentelő havas, közeleg a tavasz, ha derűs az ég és csendes, akkor a tavasz érkezése még várat magára.”

Ami most igen aktuális: „Gyertyaszentelő, ha fénylik, a drágaságot reménylik.”

január 25.

Pál fordulása

(Ezt a napot pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emlegetik. Ezen a napon pálpogácsával haláljóslást is tartottak. A családtagok számára készített pogácsákba libatollat tűztek, és akié sütés közben megperzselődött arra halál várt a következő évben.)

“Pálnak fordulása, fél tél elmúlása!” – sóhajtották ilyenkor már több bizakodással a tavaszra is gondolva, a kalendáriumot böngészve a régi öregek. Január 25-e – az őskeresztényeket üldöző Saulból lett Szent PálSzent Pál apostol megtérésének az ünnepe – találóan kapcsolódott össze a népi időjóslással. Hogy tudniillik ezen a napon a tél is ellenkezőjébe fordul, és kifelé ballagva jeget tör, vagy csinál. Se szeri, se száma az erre utaló hajdani jövendöléseknek.
A valamikori veszedelmes járványok szülték a vészjósló megfigyelést is: “Ha Pál fordul köddel, ember meghal döggel.” A nyugtalanabb időjárás sem ígért jobb kilátásokat: “Hogyha szeles Pál-fordulás, akkor lészen hadakozás.” Babonásabb helyeken nem elégedtek meg a regulák jóslataival, a kíváncsi mámikák úgynevezett Pál-pogácsát sütöttek. Annyi darabot, ahány tagja volt a családnak. Mindegyik pogácsába egy-egy lúdtollat tűztek, és akinek a pogácsáján sütés közben a toll-életjel megégett, az bizony – legalábbis a kíméletlenebb vénasszonyok szerint – még abban az évben búcsút mondhatott az árnyékvilágnak. A jó termést elősegítendő ajánlatos ilyenkor a hagymadugványos tarisznyát leemelni a fogasról, és megfordítva visszaakasztani, mert akkor nem magzik fel a hagyma, és a ludak fenekét is illik megpiszkálni, hogy szaporábban tojjanak.
Kevésbé közismert tény, hogy a gyertyaszentelő napjához fűződő “medvejóslat” eredetileg szintén Pál napjához kapcsolódott. “Ha Pál-fordulókor a medve kijön téli menedékéből – állították Baranyában a múlt század közepén is – és meglátja, hogy süt a nap, akkor még visszasomfordál, mert annyi hideg nap lesz a kitavaszodásig, mint amennyi az esztendőből már elmúlt.” A délvidéken a régi öregek így fohászkodtak jórafordító Pálhoz: “Inkább farkas ordítson be, mint hogy jó idő legyen.” Mert akkor, a tapasztalások szerint, akár meg is számlálhatták a kivénhedt tél utolsó napjait.

Pál fordulása ~ Jóraforduló Pál ~ Pálfordulás

Balázs Mátyás oromhegyi pásztor szerint e nap neve Jóraforduló Pál vagy Pálforduló, mert ez a tél közepe, most fordul az idő jobbra.

Horgoson a következőképpen magyarázzák a fordulást Pálkor: „Minden isten teremtménye, aki ősszel a földbe vette magát, a seggit tartotta eddig kifelé. Most megfordul, fejjel kifelé.” (Móra István: Jeles napok, Ethnographia, 1913.)

A muravidéki ember azt mondja, azért is fordulónap, mert „Szempá napko fele kenyir, fele sziéna efogyott.” Fogytán a tartalék. A bácskaiak, többek közt a doroszlóiak ugyanezt a tényállást így fogalmazzák meg: „Pálfordulásko fele kenyér – fele tél.” Mások szerint: „Pálnak forduláso fé té emúláso.” Baranyában: „Pál fordulása fél tél” vagy: „Pál fordulása fél tél, fél kenyér”.

Pál fordulása termésvarázsló –, de főleg jóslónap vidékeinken is, de másutt is. A termés biztosítására Doroszlón meg Kupuszinán és környékén a dughagymás tarisznyát fordítva kell visszaakasztani.

Termésjósló jelek is felfedezhetők e napon. Az egész napi jó idő pl. jó. termést jelent. „Pál fordulása, ha tiszta, bőven terem mező, puszta. Ha havas vagy nedves, lesz a kenyir igen kedves.” „Ha fénylik Szent Pál, minden termés szépen áll.” „Pál fordulása napján, ha tiszta az idő, bőven terem puszta, mező. Ha fénylik is Szent Pál, akkor minden termés szépen áll.” Ha Pál napján fúj a szél, szűk szénatermés várható – tapasztalták a Muravidéken. A régi regula is utal Szent Pál napjának termésjósló szokására. „Mikoron fénlik Szent Pál, minden termés szépen áll, havas pedig avagy esős, ha lészen, mértékletes esztendőt jelent. Felleges, ha lészen, avagy ködös, hirtelen halál várható.” Baranya-szerte a hó vagy eső drágaságot hoz. A köd, mint adatszolgáltatóim magyarázták, a jószág pusztulására figyelmeztet. Ezek szerint haláljóslónap is ez a nap. Erre mutat még a számos megfogalmazásban általánosan elterjedt népi regula: „Ha Pál fordul köddel, ember hullik döggel.” Kolera, dögvész, had, pusztulás fenyeget. Ha nedves szél támad, betegség fenyeget. „Ha Pál fordul köddel, hal az ember döggel.” „Ha Pál fordul köddel, ember meghal döggel.” „Ha szeles, jő hadakozás, ha ködös, embernek sírt ás, ha pedig havas vagy nedves, lesz a kenyér igen kedves.” „Ha Pál fordul köddel, hull az ember döggel. Hogyha szeles Pálfordulás, akkor lészen hadakozás.” „Pál napján, ha köd van, nagy halás lesz. A Pál napján fújó szél háborút jelent.” Baranyában azt a tanácsot adják, jó lesz rá felkészülni.

Topolyán nem elégednek meg a regulák jóslataival, ők maguk vallatják meg a jövőt. Pálpogácsát sütnek. Életkor szerinti nagyságban annyi pogácsát készítenek, ahány családtag van. Mindegyik pogácsába egy-egy lúdtollat tűznek. Megsütik. Ha sütés közben valaki pogácsáján megégett a toll, akkor halál vár rá. De ha csak éppen megpörkölődik a toll, akkor még nem esedékes a halál, csak valami betegség leskelődik az illetőre.

Az időjárást is meg lehet jósolni e napon, mert Pálfordulása időjósló nap is. Laskón a hátralevő tél negyvenes napja, azaz, úgy vélik, még negyven napig olyan lesz az idő, mint most. Általános hiedelem szerint Pál fordulásakor a tél ellenkezőre fordul, vagy jégtörő, vagy jégcsináló lesz. Ha az ember meglátja az árnyékát, hosszú télre kell számítani – tartják Baranyában, Szlavóniában és a bácskai Telecskán. Ha Pál napján szép az idő, akkor még annyi hideg napra lehet számítani, mint amennyi már eltelt az esztendőből.

Az állatok is jelzik az időt. Közismert a medve időjárás jelzése. Baranyában ezt így adják elő: „Ha Pálfordulókor a medve kijön a téli menedékéről, és meglátja, hogy süt a nap, akkor még visszamegy, mert még annyi hideg nap lesz, mint amennyi már elmúlt az esztendőből.” A bácskaiak részletesebb képet festenek. „Ha Pál fordulóján napos idő van, akkor kijön a medve a barlangjából, körülnéz, azután visszamegy, megigazítja a fekvőhelyét, újra visszafekszik, mert még hideg lesz.” Az ürge is időjós lehet. Ha kijön az odújából, jó idő lesz.

A pásztorok még talán a földműveseknél is jobban igazodnak el a természet ellenséges jelei között. Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor is kiváló megfigyelője a természetnek. Ő mondja, ha kisüt a nap Jóraforduló Pálkor, vagyis Pálfordulókor, akkor a tél második fele keményebb lesz, mint az első. Ha nem süt ki, gyengébb időjárásra van kilátás.

Általában mindenütt, többek között Topolyán is azt vallják: „Inkább farkas ordítson be, mint hogy jó idő legyen!” Annál jobb, minél hidegebb az idő e napon, mert akkor megmenekülünk a betegségektől, háborúságtól, szegénységtől, nyomorúságtól és nem utolsósorban a hosszú téltől.

január 22.

Vince napja

(A drávaszögi falvakban ún. vincevesszőt vágtak, amit a szobában vízbe állítottak. A kihajtott vesszőkből jósolták meg a következő év termését. A gazdák szerint ezen a napon sok bort kell inni, hogy bő legyen a termés. Az időjárás is meghatározó volt, például szép, napos idő esetén jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont rossz bortermést jósoltak.)

“Vígan egyél és mulasd az esztendő elejét, de Vincére és Pálra vigyázz!” – ajánlották a régi magyar kalendáriumok Boldogasszony, Télhó, avagy a csillagképre is utaló Vízöntő havára. A középkor óta számon tartott ünnep január 21-e, Ágnes napja. Névünnepéhez több időjárási jóslás kapcsolódik: “Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince” – mondogatták sokszor és sokfelé.
Az aragóniai származású Szent Vince Krisztus után 260 és 304 között élt, és hirdette az evangéliumot. Szent VinceA Diocletianus császár által elrendelt keresztényüldözés idején, 304-ben fogták el és iszonyú kínzások között végezték ki. Emléknapja, január 22-e ma már elsősorban időjóslóként maradt fenn a néphagyományban. Ilyenkor a szőlőtermelők fürkészik az eget, mert napsütés esetén bő termésre számítanak, míg ha ködös az idő keveset szüretelnek ősszel. Ha napfényes az idő, áldomást is isznak a szent tiszteletére. Régebben viszont, ha az eresz nem csordult meg, hideg vízzel öntötték le Vince szobrát.
Bácskában az ismert rigmust módosították is: “Ha csorog Vince, tele kamra, tele pince.” Mások mást figyeltek meg: “Ha csurog Vince, jó bortermés, száraz Vince, kalácstermés.” Volt, ahol a jégcsapok hosszúságából a kukoricacsövek várható nagyságára következtettek. A vincellérek pedig Vince-vesszőt metszettek, később a vízben kihajtott rügyek állásából jövendölték meg a várható termőképességet. Szent Vince egyébként már régtől fogva védőszentje egész Európa szőlősgazdáinak. Sok helyen még ma is ismerik a versikét: “Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince, Gabonával pajta, csűr, Mihály így jó édes bort szűr.” Vagyis, ha ilyenkor derült-napos az idő, akkor jó lesz a szőlőtermés. A szájhagyományok szerint a szerző egy fűzfapoéta volt, aki egy Vince-napi lakomán, túl sokat ivott a hegy levéből, de a szépen csengő rím is hozzájárulhatott, az egyébként teljesen alaptalan megállapítás fennmaradásához.

Vince (= Győzedelmes) napja

Vince Baranyában a karancsiak szerint a bor védőszentje. Napja termésjóslónap.

Bálint Sándor említi, hogy Vincét „ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Nevének a vinum = bor szóval rokon hangzása magyarázza, hogy a szőlőművesek Vince névnapjának időjárásából a következő bortermésre szoktak jósolni”.

Vince a szőlősgazdák napja. Vörösmarton, Csúzán, Bodolán vidáman ülik meg Vince napját, mert azt tartják, hogy ez a nap a „szőlővessző pálfordulója”. Hetekkel előbb már megbeszélik a gazdák, kinek a szőlőjében ülik meg a Vincét. A megbeszélt napon szalonnát, kolbászt, hurkát, kenyeret csomagolnak, és szánkón a hegyre vágtatnak. A legtávolabbi szőlőbe mennek. Csak akkor választják a legközelebbit, ha rossz az idő. Ilyenkor azonban hamar végét vetik a szórakozásnak, hisz a rossz idő rossz termést jelent. Halálozás közben természetesen a borosüveg is kézről kézre jár. Beszélgetés közben szó esik a múlt évi termésről, a szüretről. Evés után gömböcöt akasztanak egy tőkére, hogy a gömböchöz hasonló nagyságú fürtök teremjenek. Mielőtt hazamennek, vincevesszőt metszenek, és nótaszóval repülnek a dombról haza. A szőlővesszőket a meleg szobába öblös szájú üvegbe helyezik. Ha kihajtanak a vesszők, megmutatják, hogy nem fagytak le a szemek.

A muravidékiek szerint: „Vigadj az esztendő elején, de Vincére és Pálra ügyelj!”

Vince időjárását már régóta mindenütt, nemcsak Baranyában, nagy figyelemmel kísérték a szőlősgazdák. A tapasztalatokat így fogalmazták meg: „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince.” A baranyai szőlősgazdák szerint: Ha fénylik Vince, megtelik a pince. Vagy: Ha nem csorog a Vince, üres lesz a pince, ha csak csepeg, csorog, kevés lesz a borod. A kopácsi szőlősgazdák a jó termést elősegítendő azt vallották, hogy ilyenkor sok bort kell inni. A Muravidék szőlőtermelőinél a megfigyelés így fogalmazódik meg: „Ha jó idő van, és ha ek kicsint a víz megfutamodik, sok bor lesz.” Azt is mondják: „Ha Vince-napkor a ló csapa (nyoma) megtelik vízzel, sokat terem a szőlő.”

Topolyán már tovább mentek; a bor mellett az élelem is fontos lévén számukra, így csapódott le a tapasztalat: „Ha csorog Vince, tele kamra, tele pince.” Mások mást figyeltek meg: „Csurog Vince, jó bortermés, száraz Vince, kalácstermés.” Baranyában a csúzaiak is hasonlóképpen vélekednek: „Ha fényes Vince, megtelik borral a pince, gabonával pajta, csűr.”

A topolyaiak az eresz jégcsapjainak hosszúságát is vizsgálgatják e napon, mert amilyen hosszú jégcsapok lógnak le az ereszről, olyan hosszú kukoricacsövek teremnek majd. Csúzán másképpen kutatták a jövőt. Vincevesszőt metszettek. A szőlőtökéről lemetszettek néhány vesszőt, bevitték a meleg szobába, öblös szájú üvegben vízbe állították. A kibomlott rügyek állásából, mértékéből következtettek a termésre.

A Vincéket Bácsszőlősön így szokták felköszönteni:
„Ha megcsordul Vince, megtelik a pince.
Régi igazság ez. Igaz-e, jó Vince?
Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét,
Telj meg áldással Te s csorduljon meg pincéd!”

január 21.

Ágnes napja

Ágnes napja varázslónap. Topolyán, ha kivezetik az istállóból a lovat e napon, összeszedik a patájából kihulló trágyadarabokat, a tyúkok fészkébe teszik, hogy sokat tojjanak, majd később elkotoljanak, és jó kotlók legyenek.

A szerémségi Nyékinca, Dobrodol, Satrinca lakóinak megfigyelése szerint „ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince”.

Bácskában a verőfényes időt ezen a napon a jó termés jelének tartják, de ha zimankós az idő, rossz lesz a termés.

január 20.

Sebestyén napja

(Az ország Sebestyén-kultusza a pestisjárványokkal, a jószágvésszel függ össze. Amikor a járványok kialakulnak a nép hozzá imádkozik.)

A történelmi Magyarország egyes déli vidékein január 20-át, Fábián és Sebestyén vértanúk ünnepét, az első tavaszkezdő napnak tartották, merthogy eddig lehetett fát kivágni, utolsó fertályán a holdnak, mivel ekkortól ismét megindul a fákban az életnedv. Az egyház ugyanazon a napon ünnepli, és a litániában is együtt emlegeti a két ókeresztény vértanút, Fábiánt és Sebestyént,Szent Sebestyén jóllehet valódi közük nincs egymáshoz, legfeljebb annyi, hogy vértanúságuk elszenvedése után mindkettőjüket Rómában, Callistus katakombájában temették el.
Betegséget, sőt a halált is az archaikus hiedelemvilág mind a klasszikus görögöknél (Apolló nyilai) mind pedig az ószövetségi zsidóságnál a nyíl művének tulajdonította. A nyílnak ebből az ősi szimbolikus képzetéből következett, hogy Sebestyén alakjával is kapcsolatba hozták, és a pestis nyila, csapása ellen már a VII. században kérik a hívek az ő oltalmát. Tisztelete mégis a feketehalál (1348) után válik általánossá. Ennek tükröződése, hogy a középkor végén alig van templom, szárnyasoltár, amelyből Sebestyén képe, szobra hiányoznék.
A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. E fogadalom értelmében építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek.

Fábián és Sebestyén napja

A palicsi, hidasi, bácsszőlősi idős személyek úgy tapasztalták meg, úgy hallották az „ősök”-től, hogy ez az első tavaszt ébresztő nap. Ha kimész a szőlőbe, és szemügyre veszed a fákat, látod, hogy már mézgásodni kezdenek, megindult bennük a nedvkeringés, „kezdik szilni a nedvet”.

Az apatini németek régen zsírban sült kalácsot, úgynevezett kichlt készítettek ezen a napon, hogy a szél le ne tépje a házfedelet a fejük felől. Doroszlón is hasonló célból babot főznek, fánkot sütnek.

Mivel Sebestyén a nyíllal, puskával lövők védője, Sebestyén napja a vadászok ünnepe.

január 18.

Piroska napja

(Piroska napjához fűződik ez a mondás: “Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy”.)

Szent Prisca Január 18-án van Piroska névünnepe, amikor felidézhetjük a hajdani rímes népi megfigyelést: “Piroska napján, ha fagy, negyven napig el sem hagy.” Okulván az akkori telek legzordabb időszakából, ezen a napon a földművesek még inkább kímélték az állatokat, a lovakat sem fogták be. Rómában, az Aventinus hegyén áll Prisca ókeresztény vértanú temploma. Claudius császár pogány áldozatra akarta kényszeríteni Priscát, vagy magyarul Piroskát, de ő keresztény létére erre nem volt hajlandó. A császár ezért kivégeztette az Aventinus hegyén. Hazai tekintélyt e névnek Szent László leánya adott, akit szintén Piroskának hívtak.

Piroska napja

Szerémség Dobrodol nevű községében és másutt is Vajdaság-szerte járja: „Piroska napján, ha fagy, negyven napig el sem hagy.” Piroska napja tehát negyvenes időjósló nap.

Lendván, Szécsiszentlászlón ezt így fogalmazzák meg: „Ha fagy Piroska napján, még negyven napig fagyos idő várható.”

A földművesek ezen a napon kímélték az állatokat, még a lovakat sem fogták be.