május 6.

Május 6. – Babevő János napja

Minden gazdasszony tudja, hogy a hüvelyeseket, a lencsét, borsót, babot el kell vetni, mert talán már nem fagy ki. A bánáti háziasszonyok szerint János napja kiváló alkalom a babvetésre.

Szlavóniában a bab csak addig bab, míg meg nem főzik. Ha megfőzik, akkor babcsa a neve. Azon a vidéken változatosan készül a babcsa. Van pl. „savajó babcsa” – babfőzelék savanyúan készítve. Igen kedvelt étel volt. A sárga babba „vérös hurkát”, ,,a fejírbe vonyott hurkát” főztek. Palizs Julis ángyó Szentlászlón mesélte, hogy a „a rígi öregök kedden, pintökön, nagypintökön, újesztendőko sírő babcsát (főzeléket), törött babcsát főztek. A vonyott hurka egyfajta kóbász vót”.

A bab nemcsak étkezésre szolgál, hanem babonáskodásra, gyógyításra is. Doroszlón pl. „ha valakit megharapott a kutya, akkó felébe harapták a babot, a sebbe dugták, azzal együtt gyógyult be a seb”. Horgosról van a következő hiedelem: „Ha kiöntenek a körösztútra babot, kását, vagy kitösznek sárga fődet, ha valaki erre rálép, azt úgy megroncsák, hogy elmehibás lesz.”

Szlavóniában, ha valaki sebes, kiütéses, ótvaros, három öregasszonytól kér egy-egy marék fehér babot, megfőzi szerda este holdfogyatkozáskor olyan edényben, melyben még nem főztek, három alkalommal fogyó csütörtökön megmosogatja vele magát, aztán kiönti a keresztútra egy fa alá, vagy odavágja bögréstül a keresztútra. Ha valaki ilyen öntésen átmegy, elviszi a betegről, megkapja a sebet. A babrontástól úgy lehet megszabadulni, mondják Nagypiszanicán, hogy egy száraz fehér ronggyal ledörgöljük a lábunkat, amelyikkel keresztülmentünk a babon, a rongyot pedig a fejünk felett átdobjuk a babra.

május 5.

Május 5. – Gotthárd napja

Csak a muravidéki háziasszonyok tartják számon e napot. Azt tanácsolják, hogy ezen a napon uborkát kell vetni, noha sok helyen nagyszombat napját tartják legalkalmasabb uborkavető napnak. Arra is kell vigyázni, mondják, hogy ne mezítláb vessünk, mert bolhás lesz a növény.

május 4.

Szent Flórián napja

Szent Flórián napja a katonatiszt vértanú emlékét őrzi. A keresztény hitéért vértanúságot szenvedett és szentté avatott Flórián tulajdonképpen római katonatiszt volt, és Diocletianus császár uralkodása idején Noricumban, a mai Ausztria területén teljesített szolgálatot. A legenda szerint imájával meggátolta egy ház leégését, így lett belőle a tűzoltók patrónusa. Úgy is szokták ábrázolni, amint római tiszti egyenruhában, kezében a vödör vízzel egy hozzá képest parányi házacska, vagy város tüzét oltja. Tisztelete elsősorban Ausztriában és a környező országokban virágzik a késő középkor óta. A tűzzel dolgozók, tűzoltók, serfőzők, fazekasok, pékek valamint a kéményseprők védőszentje lett, és a gyakori tűzesetek miatt a barokk kortól kezdve már nálunk is, minden tehetősebb polgár házának homlokzatán fülkébe állították szobrocskáját.

Névnapjának hiedelemanyagába az ősi pogány tűzkultusz számos eleme is fölszívódott. Egyes falvakban ekkor nem raktak tüzet, kenyeret sem sütöttek és a kovácsok sem dolgoztak. Máshol éppen ezen a napon gerjesztettek új tüzet, ősi módon, két fadarab összedörzsölésével, és az egész falu népe ebből a parázsból gyújtott tüzet. A gazdák, hogy bő termést adjon, ekkor igyekeztek a kukoricát elvetni.

Május 4. Flórián napja
A tűzoltók védőszentje

Május 4. – Flórián napja

Flórián a tűzoltók és más tűzzel dolgozók védője. A Muravidéken Flórián napján nem asszony, hanem férfi rak tüzet. Mielőtt begyújtana, megmossa a kezét, a vizet pedig szétpermetezi, hogy a tűz, amely ezen a napon különösen haragos, „erüt ne vehessen”, ne okozzon veszedelmet. A tűzgyújtást azonban nem lehet korán végezni, csak délelőtt tíz óra után kerülhet rá sor, mint ahogyan mondják, „hogy a házbu ki ne siessen” – azaz fel ne gyújtsa a házat.

Lendva környékén Flóriánkor egyáltalán nem is raknak tüzet. Ha pedig tűz nincs, kenyérsütésről sem lehet szó. A kovácsok is pihennek tűz hiányában.

A Lendva környéki falvakban kukoricát vetnek ezen a napon, mert bőtermő lesz, de ha előző napon vetnék, akkor csak szárra számíthatnának, csőre nem.