Ne feledjétek minden nap 15.00 az irgalmasság órája, minden csütörtökön virrasztani 20-24 között.

2025. június 21., szombat

június 21.

Alajos és Szent Iván

Alajos napján ránk köszönt a csillagászati nyár. A nyári napfordulat - amint az közismert - egyben a Nap visszaútját is jelzi, és a hónap végéig 3 perccel csökken a nappalok hossza.
Előestéjén sokfelé ágat tűztek a tyúkólakra a rontás és a boszorkányok ellen. A Szent Iván éjjelén szedett gyógyfüveknek különleges hatást tulajdonítottak. Hajnalán az öregasszonyok meztelenül járták körül a földjüket, és harmatot szedtek.
Ezen a napon került sor a híres tűzgyújtásra is. A faluvégen, erdőszélen rakott tüzet háromszor kellett átugrani, hogy Szent Iván - vagy Szent János - közbenjárásával a Szentháromságnál kegyelmet nyerjenek. Ám leginkább a "párosítók", a közös átugrás, az összeéneklés színhelye volt az Iván-napi tűz. A palóc lányok a tűzgyújtás után a legényekkel a kenderföldre mentek, ahol egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a kender feláll, az egy éven belül férjhez megy. A tűzgyújtás alkalmával a tűzbe vetett gyümölcsnek, főként a Szent Iván-i almának gyógyító erőt tulajdonítottak. Egyes helyeken, hogy a ház le ne égjen, a tűzgyújtáskor viselt koszorút feltűnő helyen a falra akasztották. Úgy tartották, hogy a Szent Iván-napi tűz megvéd a jégesőtől, a dögvésztől, a gonosztól és jó termést biztosít.
Szent Iván a korán elhunyt gyermekek védőszentje. A gyermeküket korán elvesztett fiatalasszonyok, a tüzet körülülő gyermekeknek gyümölcsöt osztogattak, míg ők maguk nem ehettek belőle.

2025. június 15., vasárnap

június 15.

Szent Vitus

A népi kalendárium jeles napként tartotta számon - 15-én - Szent Vitus ókeresztény vértanú babonás hiedelmekkel átszőtt ünnepét. Nyárkezdő napnak tartották sokfelé, merthogy a pásztorok tapasztalása alapján általában ilyenkor fordul meg az időjárás. A göcseji nép szerint Vid napján jönnek ki a rákok a folyó partjára, jelezvén a várva-várt időváltozást. A napfényt árasztó Vitus jó és bő termést, esője, hidege hetekig tartó hűvös borongást és silányabb gabonahozamot mutat.


Június 15. – Vida ~ Vid ~ Vitus napja

Vitus a vitustánc, nyavalyatörés, őrjöngés, hisztéria, kígyócsípés, kutyaharapás esetében segít.

Mindenütt azt tartják, hogy most fordul meg az időjárás. A rákok – a muravidékiek szerint – e napon kijönnek a folyó partjára, várják a változást.

A Vid-napi időjárás termésjósló is. Jó idő esetén jó termés, rossz idő után rossz termés várható. Ha Szent Vid napján eső esik, hibás lesz az árpa, mondogatják már régóta.

Vitus napján rendszerint viharos, zivataros idő járta, Topolyán ilyenkor gyertyát gyújtottak.