július 15.

Henrik napja

Henrik napján emlékeztek a vallásosabb hívek a tizenkét apostolra. Apostolok oszlása, - mondogatták olyankor, ha mennydörgéses vihar támadt, annak reményében, hogy az égiháború hamarosan szétoszlik, és a kaszások folytathatják az aratást. Egyébként a háziasszonyok próbaképpen, ezen a napon sütötték az új lisztből az első kenyeret.


Július 15. – Henrik napja

Az új kenyér sütésének napja. Kipróbálják az új lisztet. Szlavónia református községeiben (Kórógy, Szentlátszó, Haraszti, Rétfalu) új kenyeret sütnek az új lisztből, és úrvacsoraosztáskor vesznek belőle magukhoz.

A nap időjárásához fűződő néhány muravidéki megfigyelés: „Ha viharok vannak e napon, eloszlanak a viharok, nem lesz egyhamar vihar. Ha északi szél fúj, drágaság lesz.”

július 13.

Margit napja

Aratási névünnepüket az időjárás előrejelző néphiedelem negyvenes napnak tartotta. Sokfelé Mérges Margitnak nevezték, és volt, ahol Pisis Margitnak csúfolták, mert többnyire esőt, zivatart hozott, ami ha bekövetkezett a későbbiekben is megzavarhatta az aratást. A megfigyelést tudományos tapasztalatok is valószínűsítik, hiszen a Medárdi monszun utóhatása sokszor könnyen birokra kelhetett a perzselő forrósággal.

Július 13. – Mérges Margit ~ Pisis Margit

Az általános népi megfigyelés azt mondja, hogy Mérges Margit vagy Pisis Margit többnyire esőt, zivatart hoz, ezért kapta jelzőit is.

Negyvenes nap lévén az a hiedelem, ha esik, dörög, villámlik, vihar dühöng Margit napján, akkor 40 napig ilyet várhatunk. Termésjósló is Margit. Régen azt vallották, ha Margit napján esik, a dió, a mogyoró lehullik vagy férges lesz.

Doroszlón mondják: „Margit meg Anna napján rajzanak a kis legyek.”

Vidékünk népe ilyenkor kezdte meg a szabadban, a folyókban, patakokban, tavakban való fürdést.

július 5.

Július 5. – Sarolta napja

A Muravidéken termésjóslónak tartják. Azt tapasztalták, hogy ha esik az eső Saroltán, nem lesz diótermés.

július 2.

Július 2. Sarlós Boldogasszony napja
A római katolikus egyház emlékezik meg Szűz Máriának Keresztelő Szent János édesanyjánál tett látogatásáról. Viszonylag kései keletkezésű Mária-ünnep, a 14. században vált általánossá. Boldogasszony a várandós anyák, a szegények, a szükségben szenvedők és a halottak oltalmazója. Hazánkban az aratás kezdőnapjaként tartják számon. A nap elnevezése az aratás egykori módjára utal, amikor a nők még sarlóval arattak.


Július 2. – Sarlós Boldogasszony napja

A búza beérése, az aratás kezdete kapcsolódik ehhez az asszonyi és vegetációs jellegű naphoz. A szegedi kirajzású helyeken (Padé, Jazovo, Csóka, Száján, Debellács, Telecska, Horgos, Majdán, Ürményháza, Rabé, Torda, Verbica, Magyarcsernye, Udvarnok, Hetény, Kisorosz, Törökkanizsa stb.) azt tartották, hogy az asszony sarlóval arasson egy keveset, szedjen kalászt, hogy a jószág el ne pusztuljon. Az asszonyi sarlós aratás hagyománya Szlavóniában még a XIX. században is gyakorlat volt. Az asszony nyomában járó férfi kötözött.

Szlavóniában még a közelmúltban is, mikor még arattak, és nem kombájnoztak, minden férfi és nő tiszta fehér, csak aratáskor használt ruhában aratott, mert ünnepnek tartották. A férfiakon fehér vászoning, fehér gyolcsnadrág, előttük fehér vászon félkötény, „pregacsa” volt, hogy védje a ruhát, mert a kalász nagyon szaggatja. Szalmakalap vagy micisapka és fekete bocskor egészíti ki az öltözetet. Az asszonyok fehér aratóréklit öltenek, a szoknya bármilyen színű lehet. Előttük durvább gyolcsból kötény, „pregacsa”, a fejükön fehér kendő. A lábszár védelmére ők maguk varrnak bő szárú, egyenes, térdig érő, vékony gyolcsból szabott harisnyafélét, „szárcsarapot”, amit gumival szorítanak le a térd alatt. A lábukon fekete gumibocskor. A lányok öltözéke már színesebb. Hosszú, bő ujjú fehér réklit vesznek fel, amelynek a gallérja, a gombolójának a széle, a hosszú ujjak széle pirossal van körülhorgolva. Cifra, piros szoknya, bő, kivarrott fehér félkötény, „pregacsa”, „szárcsarap”, fekete bocskor és a fejükön cifra, piros kendő egészíti ki az öltözetüket.

Mielőtt hozzáfognának az aratáshoz, reggel hat órakor megfenik a kaszát, azután egy percre megállnak, magukban imádkoznak. A marokszedők, kötélterítők félhangosan mondják: „Édös jó istenem, segíts meg!” Délelőtt 11 óráig dolgoznak, ekkor hazamennek. Délután folytatják a munkát két órától este hét óráig. Mikor bevégzik az aratást, mindenki hálát ad, mondván: „Hálá istennek!”

A kévébe kötött gabonát hetesbe rakták. Két hetesből lett egy kereszt. Az alsó kéve neve: fenék, a legfelsőé: pap. A „kapradékot”, az elhullott és összegereblyélt szálakat a kereszt alá tettek. Sok helyen aratókoszorút készítettek kalászból, és a lámpára akasztották. A koszorú szemeit tavasszal a vetőbúzába keverték.

A gabona learatása és behordása után kihajtották a jószágot a tarlóra.

A kévéket régen a búzás pajtába rakták, később rúgatták vagy csépelték ki.

Sarlós Boldogasszony napja az asszonyoknak bizonyos munkák esetében dologtiltó volt. Ezen a napon pl. nem volt szabad kenyeret sütni, mert kővé válik. Doroszlón a földekre sem lehetett kimenni dolgozni. Kint álltak a rendőrök a falu végén, és visszazavarták azt, aki a földjére akart menni.

Az időjárás fontos volt. Legmegfelelőbbnek a szárazságot tartottak az aratás miatt. A szárazság viszont nem kedvezett más növényeknek, ezért azzal vigasztaltak magukat: „Majd hoz Illés esőt!” Ha viszont esett az eső, negyvenes nap lévén, 40 napig várhattak csapadékot. „Sarlós, ha vizel, soká vizel, ha nem vizel, nem ér rá egyhamar.”

június 29.

Péter-Pál napja

Péter és Pál apostol Az első az apostol- fejedelem, a másik a népek apostola volt. Ezen a napon kezdődik az aratás, mivel a néphit úgy tartja, hogy a búza töve "Péterpálkor" megszakad. Szent Péter a halászok védőszentje, hiszen maga is halász volt, mielőtt Jézus tanítványai közé állt. A halászok régen ezen a napon tartották a céhgyűlést, a legény- és a mesteravatást. A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel ábrázolásain a mennyország kulcsát tartja a kezében.

Péter és Pál emléknapja, mint az aratás kezdete vált ismertté a néphagyományban. Sokfelé ekkor kezdték vágni a rozsot, a búzát. Ha ez utóbbi még nem érett meg a betakarításra, akkor egy-két kaszasuhintást végeztek, csak hogy képletesen megkezdjék az aratást. Péter-Pál, valamikor dologtiltó nap volt. Sokfelé ekkor fogadták fel a gazdák a kaszálni tudó részes aratókat és a napszámosokat. A hiedelem szerint a hajadonok közül, aki elsőként hallja meg a harangszót, év végéig biztosan férjhez megy.



Június 29. Péter-Pál napja

Szent Péter és Pál apostolok vértanúhalálának feltételezett napja.




Június 29. – Péter-Pál napja

Péter-Pál napja ősi ünnep, az aratás kezdő időszaka. A Muravidéken megkezdik aratni a rozsot. Szabadka, Kispiac, Bánát, Muravidék, Szlavónia, Szerémség, Baranya népének tapasztalata szerint erre a napra már megszakad a búza gyökere, szőkül, zsendül, pár hét múlva lehet aratni. Topolyán ilyenkor kimentek a gazdák a határba, megnézték a búzát, egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, de komolyabb munkát nem végeztek. Ez a nap ugyanis tilos nap, és dologtiltó.

Doroszlón azt tanácsolják, hogy Péter-Pálkor ne menjenek a gyerekek fürdeni, mert könnyen belefulladhatnak a vízbe. Fürdeni különben is csak azokban a hónapokban egészséges kint a szabadban, amelyiknek a nevében nincs „rö” betű, vagyis májustól augusztusig. Székelykevén Péter-Pál előtt nem jó késsel vágni az almát, mert jég lesz. A mezőre sem ajánlatos menni, mert akkor is jég lesz.

Ezen a napon legízesebb az eper. Ekkor verik mindenfele az epret a fáról, majd kitűnő pálinkát főznek belőle.

Szlavónia, Muravidék, Baranya lakosai bizonyos termésjósló tulajdonságát is számon tartják e napnak. Azt mondják, hogy ha sok eső esik Péter-Pálkor, sok lesz a gubacs a tölgyesekben.

Az időjárást illetően azt tapasztalták, hogy Péter-Pál után az igazi nyár kiegyensúlyozott napjai következnek. De vigyázni kell, mit eszünk. Székelykevén nem ajánlatos késsel vágni az almát Péter-Pálkor, mert jégeső veri el a határt. A rétre sem jó ilyenkor menni, mert az is jeget eredményez.

Balázs Mátyás pásztor elbeszéléséből az derül ki, hogy Péter-Pál napja nevezetes a juhásznak. Amelyik juhot csak fél évre fogtak fel, annak letelt az ideje. Ekkor jöttek a bárányok is a falkába, amelyekre félévi bért számoltak. Ettől kezdve már nem kellett éjszaka járni a marhajárásra titkon legeltetni, mert Péter-Pálkor felszabadult a legelő, mehettek a pásztorok, juhászok arra, amerre csak nekik tetszett.

Zentán és környékén a kaszálni tudó részeseket és napszámosokat ekkor fogadták meg a gazdák az emberpiacon, vagy ahogyan akkor nevezték, a köpködőn, a régi Szentháromság-szobornál.

június 27.

Június 27. – László napja

László időjósnap, figyelik is az időjárást. Muravidék népe azt tanácsolja:

„Jól figyeld meg László napját,

Jó előre megjósolja az idő járását.”

június 24.

Június 24. – Szent Iván ~ Búzavágó Szent János napja

A szegedi kirajzású falvakban e napot Búzavágó Szent János napjának szokták emlegetni. A nyári napfordulat napja ez, melyet ősidőktől fogva Európa-szerte lángoló tűz gyújtásával ünnepeltek. A tüzet háromszor kellett átugrani, hogy a tűz tisztító ereje átjárja az illetőt. Ez a Szent Iván vigíliáján, előestéjén Európa-szerte gyakorolt kultikus-játékos célú tűzgyújtás és a tűz átugrása a tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő, szerelemvarázsló erejébe vetett archaikus hiten alapult. A nyári napfordulatot ünneplik vele.

A tűz gyújtása és átugrása még nemrégen is szokás volt sok helyen, pl. Padén, Szajánban, Pacséron, a szerbeknél, magyaroknál egyaránt. Horgoson Móra István jegyezte fel a szokást. A tűz körül ugrándoznak, táncolnak, nótáznak, éneklik a közmondásosan hosszú szentiváni énekeket.

A tűz körüli elhelyezkedésről szól a következő részlet:

„Tüzet megrakáljuk, négy szögre rakáljuk:
Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,
Harmadikon ülnek szép ifjú legények.
Negyediken ülnek szép hajadon lányok.”

A tűzbe dobált és a tűzben megsült korai szentiváni almának gyógyító erőt tulajdonítanak. Verbicán a tűzbe dobott gyümölcsöt a család gyermekhalottjának szánják.

E napon a lányok virágkoszorút fontak, és a fejükre tették. Hazatérve a koszorút a ház elejére akasztották, hogy le ne égjen. (Ez a szokás Vajdaság-szerte minden népnél megtalálható.)

A lányok párosan ugrottak át a tüzet az udvarlójukkal, hogy megtisztuljanak, termékenyek legyenek, és gyermekeket nemzzenek.

Vidékeinken a háborús évekig dívott ez a szokás, de itt-ott még ma is fellobognak a szentiváni tüzek. Doroszlón, Padén, Szajánban, Verbicán, Pacséron még nemrégen is olvashattuk a szokás megtartásáról.

Topolyán – Borús Rózsa szerint – a tüzet utcánként gyújtották. Egy idősebb férfi gyújtotta meg, a fiatalok és gyerekek pedig mezítláb ugrálták át. A lányok a szoknyájukat a lábuk közé fogva ugrottak. Ügyesen kellett ugorniuk, mert sok szempár követte ugrásukat, főleg a menyasszonyt kereső legényeké és az anyósjelölteké. Közben énekeltek. Aki hétszer át tudta ugrani a tüzet, azt semmi betegség nem fogta. A tűz általában egy évig véd a betegségtől, egy évig tartja távol a rosszat a közösségtől. Az öreg férfiak pálinkát öntöttek a tűzre, hogy bőven legyen pálinka a következő évben. Az asszonyok egy-egy szakajtó szentiváni almát öntöttek a parázsra. Ha megsült, a parázsból puszta kézzel kikaparva ették meg ott nyomban azon kormosan, hogy ne fájjon a torkuk. Akinek kisgyermek halottja volt abban az évben, az nem ehette el a halott elől az almát. Szanádon, Szajánban, Verbicán, Kishomokon, Horgoson és Zentán nem a tűzbe dobták az almát és más gyümölcsöt, hanem a tűz köré öntötték, a gyerekek kapkodtak utána, azután közébük öntöttek egy vödör vizet. Utána hazamentek. Az idős emberek is fél lábbal kanyarítottak a tűz fölött egyet, mondván: „Kelés ne légy a testemen, törés ne légy a talpamon!” A Muravidéken a szentiváni tűz hamvából hazavisznek, a gerenda közé teszik, hogy óvja a házat, bele ne csapjon a villám. Doroszlón a falu szélén rakták a tüzet, nehogy tűzvész legyen, mert minden ház nádtetős volt. A fiatalok, asszonyok ugrálták körösztül a tüzet. Pacséron még 1979-ben is ugrálták a Szent Iván-tüzet szerbek, magyarok. Református falvakban általában nem volt szokás a tűzugrálás, illetve ha volt is, más napon történt.

Általában késő estig tartott a szórakozás. Mezítláb taposták el az elhamvadt tüzet, így egy évig sem szög, sem tüske nem ment az illető lábába.

Az idős asszonyok, férfiak sötétedéskor elindultak a határba szentiváni bogarat gyűjteni, hogy elkerülje a házat a baj. Egyesek a holdvilágnál gyógyfüveket szedtek, mert a Szent Iván éjszakáján szedett gyógyfűnek van a legerősebb gyógyító hatása.

Az is szokásban volt Doroszlón, hogy mikor misére mentek, akinek volt szőleje meg bora, vitt egy litert, megszenteltette, és azt itták.

Pacséron e napon „ivansko cveće”, mezei virágokból font koszorú került minden ház homlokzatára óvó szereppel.

Más szokások is fűződnek a naphoz. Szlavóniában Szent Ivánig nem szabad megveregetni az almafát, mert elveri a jég a határt. Bánát, Bácska öregasszonyai Szent Iván éjszakáján harmatot szednek, hogy útját állják a marhavésznek.

Sokan azt tartották, hogy Szent Jánosra megszakad a búza töve. A Bácskában azt mondják, „megszólal a gabona”, azaz szőkülni kezd. Őszi répát, retket vetnek e napon.

Idő- és termésjósló nap is Szent Iván: 40 napig olyan idő lesz, mint ezen a napon. Ha esik, kevés dió és mogyoró terem, azt mondják, sült hagymát ehetünk majd mogyoró és répa helyett. Azt is tartják, ha megszólal a kakukk ezen a napon, akkor olcsó lesz a gabona.

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor, visszaemlékezve gyermekkorára, mondja: „Szent Ivány estéjén nagy tüzet raktunk, ezt szentiványtűznek neveztük, ezt mink gyerekek ugráltuk át. A tűz körül gyümölcsöt is szórtak a felnőttek, aminek mi nagyon örültünk, mert a pusztai gyerek ritkán jutott gyümölcshöz.”

Június 24. Szent Iván napja

A nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja.