Május 1.
A tavasz, a termékenység, a zöld ág, a fák, a madarak ünnepe e nap. Már a XV. századból van adatunk arra a sok helyen még ma is élő szokásra, hogy e nap reggelén zöld lombokkal, bodzaággal díszítik a kerítéseket, a házak kapuját, bejáratát. Temesvári Pelbárt prédikátor a XV. században utal először a szokásra, mikor prédikációjában felteszi a kérdést: „Ezen a napon miért szokás az ajtókat, a házak bejáratának környékét, hajlékaink kapuszárnyát zöldellő fák lombos gallyával díszíteni?”
Már régóta közös kirándulások, majálisok, ünnepi lakomák szokása is tartozik a naphoz. A majálist, a vidám népmulatságot rendszerint valamelyik közeli erdőben tartották, a magukkal vitt ételt, italt fogyasztva. Később egész sokadalommá szélesedett a majális. Volt ott zsákbanfutás, póznamászás, birkózóverseny, erőmérés, lóverseny, ének és tánc, katonazene. Temesvári Pelbárt erre a szokásra is utal: „…ma van május elseje, és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességeivel, madarak énekével gyönyörködtetik magokat.”
A majálisról hazatérve az emberek behozták a tavaszt a falusi és a városi házakba a kint szedett zöld ágak, virágok alakjában.
Május elseje a májusfa állításának ideje is. A májusfa állítása a szeretett lány háza előtt egyfajta szerelemvallás volt. Volt, mert már csak nagyon kevés faluban él a májusfaállítás szokása. A városban érthető okokból már el is tűnt. Szlavóniában, Kórógyon azonban 1985-ben még magam is szemtanúja voltam e szép szokásnak. Várdarócon az „égifa” állítása nyilvános bejelentése volt az eljegyzésnek, s hogy még ez évben megesküsznek.
Május elsejére virradó éjfélkor a legények, ki-ki a szeretőjének állított májusfát. Ez egy 10–15 méter magas gyertyánfa, a környező erdő legmagasabb fái közül lopott fa volt. Pántlikákat, selyemkendőt, egy fehér, átlátszó üvegben vörösbort kötöztek rá. Közben a lányos ház kerítését zöld ágakkal díszítették, de ezt a háziak korán reggel sietve eltüntették. A falu népe reggelre kelve kíváncsian vizsgálta, melyik lány háza előtt magaslik májusfa, közben találgatták, ugyan ki állíthatta. A menyasszonysorban levő lánynál nem volt nehéz kideríteni a tettest. A fa ledöntésére a hónap végén került sor. A bort az üvegből a munkában segédkező legények fogyasztották el.
Más faluban, pl. Szajánban, Padén „kitáncolták a fát”, azaz muzsikaszó mellett táncra perdülve döntötték ki a májusfát.
Sok helyen, ha még állítanak is májusfát, „májfát”, akkor az egész falu népe számára állítják a helyi közösség helyisége vagy a művelődési otthon előtt.
A naphoz fűződő hiedelem szerint május elseje gonoszjáró nap. Az előtte levő éjszaka a német lakosok szerint a Walpurgisnacht, Walpurgis-éj, a boszorkányjárás egyik legfontosabb dátuma.
A nap időjárását is figyelik, mert „ha május elseje előtti éjjel esik az eső, nagy termés lesz, ha hideg van vagy fagy, akkor termés nem lészen”. Tehát termésjósló nap is. „Ha hűvös, nedves, közepes termést várj, ha meleg, tiszta, bőven terem minden.”
Mivel rámutatónap is, a nap időjárása az öregek szerint megmutatja, milyen lesz a jövő tél.
Egyébként ezen a napon a Muravidéken nem ajánlatos borsót vetni, mert megeszik a csigák. A szlavóniaiak kender vetését tanácsolják.
Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor szerint, „ezen a napon kellett a juhos gazdáknak elvinni az iccés – nem állandóan juhászkodó – juhásztól a bárányokat, hogy ne károsodjon. A májusi tej ugyanis a legtöbb, nem volt szabad késlekedni az elválasztással, a csecs alól elvevéssel.”
A tavasz, a termékenység, a zöld ág, a fák, a madarak ünnepe e nap. Már a XV. századból van adatunk arra a sok helyen még ma is élő szokásra, hogy e nap reggelén zöld lombokkal, bodzaággal díszítik a kerítéseket, a házak kapuját, bejáratát. Temesvári Pelbárt prédikátor a XV. században utal először a szokásra, mikor prédikációjában felteszi a kérdést: „Ezen a napon miért szokás az ajtókat, a házak bejáratának környékét, hajlékaink kapuszárnyát zöldellő fák lombos gallyával díszíteni?”
Már régóta közös kirándulások, majálisok, ünnepi lakomák szokása is tartozik a naphoz. A majálist, a vidám népmulatságot rendszerint valamelyik közeli erdőben tartották, a magukkal vitt ételt, italt fogyasztva. Később egész sokadalommá szélesedett a majális. Volt ott zsákbanfutás, póznamászás, birkózóverseny, erőmérés, lóverseny, ének és tánc, katonazene. Temesvári Pelbárt erre a szokásra is utal: „…ma van május elseje, és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességeivel, madarak énekével gyönyörködtetik magokat.”
A majálisról hazatérve az emberek behozták a tavaszt a falusi és a városi házakba a kint szedett zöld ágak, virágok alakjában.
Május elseje a májusfa állításának ideje is. A májusfa állítása a szeretett lány háza előtt egyfajta szerelemvallás volt. Volt, mert már csak nagyon kevés faluban él a májusfaállítás szokása. A városban érthető okokból már el is tűnt. Szlavóniában, Kórógyon azonban 1985-ben még magam is szemtanúja voltam e szép szokásnak. Várdarócon az „égifa” állítása nyilvános bejelentése volt az eljegyzésnek, s hogy még ez évben megesküsznek.
Május elsejére virradó éjfélkor a legények, ki-ki a szeretőjének állított májusfát. Ez egy 10–15 méter magas gyertyánfa, a környező erdő legmagasabb fái közül lopott fa volt. Pántlikákat, selyemkendőt, egy fehér, átlátszó üvegben vörösbort kötöztek rá. Közben a lányos ház kerítését zöld ágakkal díszítették, de ezt a háziak korán reggel sietve eltüntették. A falu népe reggelre kelve kíváncsian vizsgálta, melyik lány háza előtt magaslik májusfa, közben találgatták, ugyan ki állíthatta. A menyasszonysorban levő lánynál nem volt nehéz kideríteni a tettest. A fa ledöntésére a hónap végén került sor. A bort az üvegből a munkában segédkező legények fogyasztották el.
Más faluban, pl. Szajánban, Padén „kitáncolták a fát”, azaz muzsikaszó mellett táncra perdülve döntötték ki a májusfát.
Sok helyen, ha még állítanak is májusfát, „májfát”, akkor az egész falu népe számára állítják a helyi közösség helyisége vagy a művelődési otthon előtt.
A naphoz fűződő hiedelem szerint május elseje gonoszjáró nap. Az előtte levő éjszaka a német lakosok szerint a Walpurgisnacht, Walpurgis-éj, a boszorkányjárás egyik legfontosabb dátuma.
A nap időjárását is figyelik, mert „ha május elseje előtti éjjel esik az eső, nagy termés lesz, ha hideg van vagy fagy, akkor termés nem lészen”. Tehát termésjósló nap is. „Ha hűvös, nedves, közepes termést várj, ha meleg, tiszta, bőven terem minden.”
Mivel rámutatónap is, a nap időjárása az öregek szerint megmutatja, milyen lesz a jövő tél.
Egyébként ezen a napon a Muravidéken nem ajánlatos borsót vetni, mert megeszik a csigák. A szlavóniaiak kender vetését tanácsolják.
Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor szerint, „ezen a napon kellett a juhos gazdáknak elvinni az iccés – nem állandóan juhászkodó – juhásztól a bárányokat, hogy ne károsodjon. A májusi tej ugyanis a legtöbb, nem volt szabad késlekedni az elválasztással, a csecs alól elvevéssel.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése