Ne feledjétek minden nap 15.00 az irgalmasság órája, minden csütörtökön virrasztani 20-24 között.

2016. december 31., szombat

december 31.

Szilveszter

Az esztendő utolsó napja, Szilveszter, a néphit szerint mágikus erővel bír, és számos, az emberi életre, az állatállományra és a termés bőségére vonatkozó szokást, hiedelmet von maga köré. A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után, vagy férfinadrágot rejtettek párnájuk alá, hogy megálmodják ki lesz a vőlegényük. Ha pedig sótlan pogácsát sütöttek, és azt az egész napi böjtölés után elfogyasztották, álmukban biztosan megjelent a várva várt igazi. Szilveszterkor fontos szerepe van az éjféli zajkeltésnek, amit manapság - főként a nagyobb városokban - a sokszor hajnalig tartó éktelen dudaszó, meg a hangos mulatozás helyettesít. Régen azért keltették a zajt, hogy mindenki felébredjen, és az újesztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt, hogy a nyáj az újév beköszöntekor a másik oldalára forduljon. Ekkor ugyanis bízni lehetett az egészséges szaporulatban. Ezért aztán a nagyobb fiúk - vagy sokhelyütt a falusi pásztor - végigjárták a házakat, és kolompolással, ostordurrogtatással riasztották fel a háziakat és az állatokat. Pálinkával, borral, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták meg őket. Az időjóslás szerint a Szilveszter reggeli napsugár kevés bort hoz a jövő esztendőre. Az északi szél hideg, a déli pedig enyhe telet jósol. Ha ilyenkor szép, napfényes az idő, akkor jó esztendőre lehet számítani. Ha csillagos az ég: rövid tél várható, ha pedig piros a hajnal: hideg, szeles idő lesz.



December 31.   Szilveszter
Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. A szilveszteri és újévi a szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét.


Szilveszter napja

A rómaiak december 27-én megtartott Saturnalia ünnepének hatására az év búcsúztatására még most is szilveszter éjszakája a legvidámabb éjszaka. Régen is elbúcsúztatták az óesztendőt, s közben számos praktikával, varázslattal igyekeztek kifürkészni a jövendőt. Különösen az eladó lányok voltak kíváncsiak sorsukra, arra, hogy férjhez mennek-e, vagy továbbra is pártában kénytelenek tölteni napjaikat.

Általában dologtiltó volt szilveszter, de a könnyebb házimunkát, a sütést, főzést el lehetett végezni. Fel kellett készülni az újévre, mert akkor tilos tüzet gyújtani, mosni, varrni, meszelni, a szemetet is csak kifele söpörve lehetett eltávolítani a házból, hogy ki ne seperjék a jövő évi szerencsét. Topolyán, Pacséron meg kellett sütni a nyújtott rétest, mert anélkül egyetlen szilveszterest sem múlhatott el. A rétesről ugyanis azt tartották, hogy az esztendő is úgy nyúlik, mint a rétes. Topolyán és másutt is a barátok társaságában fogyasztották el a disznófejből készült kocsonya után a rétest. A disznóhús fogyasztása is ajánlatos volt, mert a disznó az új esztendőbe túrja a szerencsét. Szórakozásképpen diót törtek, daloltak, citeráztak, kártyáztak.

Szilveszterkor visszaadnak minden kölcsönkért holmit, még az adósságot is igyekeznek rendezni. A haragosokkal is kibékülnek, hogy tisztán lépjenek az új esztendőbe.

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor mondja, hogy az év utolsó napja mindenkit, a pásztorokat is lázba hozta. Ha nem is esett le a hó, a pásztorok ideje kitelt. Átadták a gazdáknak a jószágokat, hogy ők is békességben ünnepelhessék meg az óesztendőt végző és az új esztendőt kezdő napokat. Még a kanászok sem hajtottak ki, noha nekik, ha esett, ha fújt, ki kellett hajtaniuk a kondát.

Zentán a századfordulón az esztendő utolsó napján tartották a kanász-, béres- és cselédfogadást, az „öcsémvásárt” valamelyik kocsmában, többnyire a Hajduska-féle vendéglőben. Az öcsémvásár neve onnan származott, hogy a gazda a kiszemelt bérest így szólította meg: „Hát öcsém, észegődné-e hozzám?”

Időjárás- és termésjósló is szilveszter. Különösen az idősebbek figyelték az időjárást. Szlavóniában pl. azt tartották, ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha éjszaka és a következő nap is egyforma az időjárás, akkor azt mondják: „Szilveszter végezte jól nekünk az üdőt, várhatunk ezután boldog, jó esztendőt!” Általános hiedelem, hogy ha szilveszter éjszakáján eső esik, újévkor pedig süt a nap, akkor rossz termés lesz, de ha egyforma időjárást hoz az éjszaka és a reggel, akkor jó termést várj. A csillagok erős ragyogása is jó termést jelent. Ha a vízbe állított gyümölcsfaág kihajtott, kivirágzóit, bő gyümölcstermésre számíthatsz.

Nézzük meg, hogyan is telt ez a mágikus cselekményekkel teli nap.

Mint minden áldott nap, szilveszterkor is korán keltek. Topolyán pl. már kora reggel kihúzták a kútból a karácsonykor bedobott piros almát. Kíváncsian vizsgálták, egészséges-e vagy megromlott, mert az alma állapotából következtettek az egész télre. Különben is ez a nap a jóslások, varázscselekmények napja, minden apró jelnek megvan a maga jelentése, mindenből lehet következtetni valamire az eljövendő új esztendővel kapcsolatban.

A gazdasszony rendet teremt a házban. A karácsonytól idáig bent álló szalmát az állatok alá szórták, a karácsonyi gabonát, szénát, lucabúzát megetetik az állatokkal. Minden kölcsönzött dolgot hazavisznek. Ebédre bablevest, mákos gubát főznek, hogy annyi pénzük legyen, ahány mákszemet lenyelnek. Estére készül a nyújtott, úgynevezett „végző rétes” különféle töltelékkel, ami nélkül egyetlen szilveszterest sem múlhat el. Vojlovicán tökös rétes készül. Kocsonya vagy még maradt az előző napokról, vagy most főznek.

A Muravidéken egész nap a köszönteni járó zenészek muzsikájától hangosak a falvak. A gyerekek is elindultak köszönteni, kántálni. „Erüt, egissiget, mindenkinek büöséget!” – kívánják a házbelieknek. Ha nem kapnak semmit, mérgesen kifakadnak, akárcsak a baranyai gyerekek, akik ezt mondják: „Aki a kántálót üresen bocsássa, segítse az isten taligatolásra!”

Délután a gazda ellátta az állatokat. Készülődtek a kései lefekvésre, az óév búcsúztatására. Topolyán az volt a vélemény, ha korán ágyba bújnak szilveszterkor, akkor valamilyen nyavalya, betegség fogja el az illetőt. Délután már nemigen járt vendég, különösen női vendég nem, mert elvitte volna a szerencsét. A kéményseprőt azonban szívesen fogadták.

Egész délután feszülten figyeltek minden reccsenésre, mert az halált jelent. Arra is vigyáztak, hogy semmit el ne törjenek, mert az is rossz ómennek számított.

Az időjárásból, az állatok viselkedéséből megpróbáltak következtetni az új év időjárására, termésére.

A hálaadás után megérkezett végre az óesztendő utolsó estéje, a vigasság, a derű, a gondtalanság ideje s vele együtt a barátok, rokonok csapata is. Fogyasztották a finom nyújtott rétest, diót törtek, miközben izgatottan lesték, jó-e, hibás-e a feltört dió, egészséget, betegséget hoz-e az új esztendő. A citerát is elővették, dalolgattak, adomáztak, dióban kártyáztak, esetleg tollas pogácsát sütöttek annak megtudakolására, ki lesz a legközelebbi a Halál listáján.

A baranyai gyerekek sötétedés után elindultak kántálni. Egy-egy gyermekcsoport megállt az ablak alatt, és Lábadi Klára gyűjtése szerint a következő szavakkal kértek bebocsátást:

    „Szerencsés jó estét kívánunk kigyelmetöknek,
    Valamennyi nagy áldást a ház népének,
    Kik a nagy udvartokban élnek,
    Szép békességet kívánunk ezeknek.
    Egypár verssel, énekkel tiszteletet tennénk,
    Ha a házigazdának terhére nem lennénk.
    Tetszik-e vagy nem?”

Ezután vagy bebocsátották őket, vagy nem. Ha igen, ekképpen folytatták a kántálást:

    Egy atyának tizenkét fiai valának,
    Mind a tizenketten sorba kihalának.
    Midőn az utolsót sírba eresztették,
    Atyjukat az napon véle eltemették.
    A megholt esztendő volt az a vén atya,
    Kinek sírjához nem kellett sem ásó, sem kapa.
    A tizenkét hónapok voltak a fiai,
    A tél, tavasz, nyár és ősz voltak a sírjai.
    Már ezeket elhagyjuk és újakat várunk.
    Szívemből kívánom.”

A gyereksereg kalácsot, újévre készült pogácsát, diót, almát kapott a jókívánságokért.

A fiatalság, a lányok, a legények a jövendőbelijük nevét firtatták. Topolyán almát hámoztak, de úgy, hogy egyben maradjon a héja. Mikor készen voltak a hámozással, a hátuk mögé vetették az almahéjat. Amilyen betű alakját vette fel, olyan betűvel kezdődik majd a jövendőbeli neve.

Ólmot is öntöttek mindenütt a lányok, hogy kielégítsék kíváncsiságukat.

Ezeknél a tevékenységeknél komolyabb praktikákra is hajlandók voltak a lányok, ha megtetszett nekik valaki. A szerelmes lány pl. lopott a legény házának sarkából egy darabot szilveszter éjjelén, hogy magához kösse a házasságtól esetleg még ódzkodó legényt. Ha pedig összevesztek, s úgy tűnt, hogy nem lesz semmi a házasságból, a legény megfaragta a lány ablakának a sarkát, hogy ne mehessen férjhez máshoz az új esztendőben.

Zentán és még sok helyen szerte az országban a gombócozás nyújtott némi reménysugarat az eddig férjhez nem ment leányzóknak. Gombócokat készítettek, mindegyikbe beletettek egy férfinevet tartalmazó cédulát, kifőzték a gombócokat. A víz felszínére legelőször felbukkanó gombóc tartalmazta a titok megfejtését. Volt nagy öröm, ha olyan név szerepelt a cédulán, amelynek viselője különben is közel állt a leány szívéhez.

A papucsdobás is, jobb lábról a hátuk mögé, szintén biztos híradással szolgált a jövendőről.

A kupuszinai lányok este a tűzre vágott fából nyaláboltak fel számolatlanul egy csomót, annyit, amennyit bírtak, és bevitték a házba. Ha páros számú fadarabot kaptak fel, akkor biztosan beeveznek a házasság révébe. A szilveszter éji álom is eredménnyel kecsegtetett.

A vojlovicai lányok galuskáztak. Kukoricalisztből készítettek galuskát. Kifőzték. Sorban lerakták a galuskákat a konyha földjére, megjelölve, hogy melyik kié. Behívták az egész nap éheztetett kutyát. Az éhes kutya felkapott egy galuskát. Akiét felkapta, az bizonyára párjára talál. Egyesek nagy igyekezetükben befolyásolni akarva a kutyát, zsírral kenték be a galuskát. Megesett azonban, hogy a kutya csak megszagolta a zsíros galuskát, és otthagyta. Ha meg nem volt éhes, egyhez sem nyúlt. Ilyenkor gyorsan másik kutyát kerítettek, hátha több szerencsével járnak.

„No, emeljünk tányért” – adták ki a jelszót a játékra mindig kész vojlovicai lányok. Leborítottak az asztalra három tányért. A sorsára kíváncsi lány kiment a szobából, a többiek az egyik tányér alá gyöngyöt, a másik alá pántlikát, a harmadik alá meg „ruvát”, fejkendőt rejtettek. A kiküldött lány visszajött. „No, emelj egyet!” – szólt a parancs. Ha gyöngyöt emelt, lány marad, ha pántlikát, talán menyecske lesz, de ha „ruvát” emelt, akkor biztosan bekötik a fejét.

Papucsot is rúgtak. Felhúzták a papucsot, hátrafordultak, a fejükön keresztül elrúgták a papucsot. Ha a sarka az ajtó fele állt, akkor el lehettél készülve, hogy nem mész férjhez abban az esztendőben. Ha a papucs feje esett az ajtó felé, örömében tapsolni kezdett a papucsot rúgó, közben fennhangon kiáltotta: „Férhe megyek, férhe megyek!”

Mentek még a lányok disznóröfögést hallgatni. Titokban, lopva indultak neki a falunak két fedővel a kezükben, betértek minden házba, összeverték a fedőket, hogy megijesszék a disznókat. Ha szerencséjük volt, a disznók röfögtek, de a kutyák is ugattak. Ahányat röfögött a disznó, annyit kell várni a férjhez menésig a zajongónak. Nemegyszer a mérges kutyák meg is szabták a lányokat. Szaladt, ki merre látott. Ha valaki kijött a házból, szintén elszaladtak, mert senki idegennek nem volt szabad jelen lenni. Minden házban más lánynak verték össze a fedőket. Némelyiknek hiába, a disznók meg se röffentek, vagy talán nem is volt ott disznó. Ezek tehát nem reménykedhettek a közeli férjhez menésben.

„Csináltunk cédulát is” – mesélték az idősebb nénik. Vizet tettünk fel egy fazékba. Főtt a víz. Felírtunk 13 cédulára egy-egy férfinevet. Beletettük a vízbe. Amelyik leghamarabb feljött a víz színére, azt gyorsan kikaptuk, és izgatottan olvastuk. Hiába kérdezték a többiek, na, milyen név? – nem árultuk el. Megesett, hogy két lánynak is ugyanaz a név került fel a víz színére. Ilyenkor megindult a szópárbaj: „Az enyém lesz, nem a tehéd!”

A sós pogácsa sütése is divatban volt. Három-négy lány összejött egy háznál. Előkészítették az asztalt. Háttal álltak az asztalhoz. Gyűrűn keresztül eregették a lisztet, a vizet, a sót. Továbbra is háttal állva meggyúrták, majd a tésztát pogácsaformára alakították, végül a tűzhely lapján megsütötték. Néha olyan sósra sikerült, hogy csak úgy fénylett a sótól. Továbbra is háttal állva megfordították a tűzhely lapján a pogácsát. Közben jól összeégették a kezüket. Csupa hólyag lett. Mikor megsült a pogácsa, el kellett fogyasztani, de vizet nem volt szabad inni rá egész éjjel, akármilyen szomjasak is voltak. Az a hit járta ugyanis, hogy „erre a sós pogácsára az viszen neked álmodba vizet, aki az urad lesz”.

Erősen hitték és még ma is hiszik, ha a lányok szilveszter éjjelén tükröt, fésűt tesznek a párna alá, megálmodják jövendő férjüket.

Egyesek arra is emlékeznek, hogy a szomszéd lányok este egy kosárba kanalat, kést, villát tettek. Ezzel futkostak le-fel az utcákon. Mindig más vitte a kosarat. Amelyik háznál legjobban ugattak a kutyák, a kosarat vivő lány abba a házba kerül asszonynak.

Nem mindegy az sem, kihez megy férjhez az ember lánya, gazdaghoz-e, szegényhez-e. Az ólomöntésen kívül ajánlatos még mást is megpróbálni, hogy feleletet kapjanak erre a fontos kérdésre. Ki is adták a lányok az ordrét: „Mast menyünk, kössünk karót!” A csoportba verődő lányok szemét bekötötték, nekiindultak a falunak. Minden hetedik kerítéskarót meg kellett kötniük valamilyen színes ronggyal. Minden lány más színű ronggyal dolgozott, hogy reggel megláthassa, milyen karóra kötötte a rongyát. Természetesen mindenki máshol kezdte számolni a karókat. Reggel aztán kiderült minden. Ha görbe vagy bogas volt a karó, akkor szegény férjet várhatott a lány, de ha szép egyenes karón fityegett a rongy, volt öröm, hisz gazdag lesz a jövendőbeli. Megesett, hogy egy kerítéskarón három különböző színű rongy is díszelgett.

A Muravidéken is papucsot rúgnak a kíváncsi lányok, nyers fonalat tesznek a fejük alá éjjel, s amit álmodtak a férjhezmenetellel kapcsolatban, az beteljesül.

Baranyában, Szlavóniában is a jövendő kifürkészésének számos módját találták ki a lányok. Legtöbbjét még ma is gyakorolják. Itt is divatos volt pl. a gombócfőzés, az ólomöntés. Baranyában kulcslukon keresztül öntötték a forró ólmot, mert akkor biztosabb az eredmény.

Ilyen és hasonló tevékenységekkel múlt az idő. Újabban a fiatalabb generáció bálba megy.

Nagy harangozás, ostorpattogás között érkezett meg az éjfél. Zaj, zaj, újabban lövöldözés is mindenfelé, hogy elűzzék, elkotródásra kényszerítsék az ördögöt, a gonosz hatalmakat. A bálozók éjfélkor megcsókolják egymást, boldog új évet kívánnak egymásnak.

A székelykevei, vojlovicai gazda éjfélkor kiment az istállóba kihallgatni a beszélgető állatokat. Szilveszter éjjelén éjfélkor ugyanis a jószágok elmondják egymásnak sorsukat, vagy panaszkodnak a gazdára, vagy dicsérik.

A topolyai lányok elmentek a Krivajához, a Krivajhoz, ahogyan ők nevezték, vagy az artézi kúthoz, hogy újévi, szerencsét hozó vizet igyanak.

Az idősebbek lencsét, kölest szórtak szét, hogy biztosítsák a jövő évi bő termést. A gyümölcsfákkal is illett törődni. Szilveszter éjjelén éjfél után Gomboson jól megrázták őket, hogy sokat teremjenek.

Kint az utcán hangos, vidám élet zajlott. A legények bezörgettek a lányos házakba, köszöntötték az új évet. Közben tréfát űztek egymással és az ismerősökkel.

Lassan felvirradt az új esztendő is, elkövetkezett újév napja.

2016. december 28., szerda

december 28.

Aprószentek

A betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja - december 28-a - aprószentek. A nap ismert szokása a vesszőzés, amelynek különböző változatait írták le, de a lényege mindegyiknek az volt, hogy a gyermekeket vesszővel megütögetve jó egészséget kívántak nekik. Egyes vidékeken a legények megvesszőzték a lányokat és az idősebbeket is, mondván: "feje se fájjon, foga se fájjon" - azaz legyenek mindig egészségesek. Az efféle "korbácsolás" a termékenység és a növekedés elősegítését is jelképezte.


December 28.   Aprószentek napja
Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos.


Ince napja, Gáspár ~ Aprószentek napja ~ Regélő hétfő

Aprószentek napja a római Sigillariák, a gyermekek megörvendeztetésének napja, amikor is általános ajándékozás volt szokásban. A gyermekeket bábukkal ajándékozták meg. Bolondoztak, tréfálkoztak, öregek, fiatalok vesszővel csapkodták egymást, egészséget, termékenységet osztottak egymásnak.

Ez a nap egészségvarázsló nap. Mindenütt most adják a jószágnak a karácsonyi morzsát, a szakajtóból a búzát, rozsot meg a lucabúzát, hogy egészségesek legyenek egész évben. Baranyában vigyáznak, hogy ne egyenek babot ezen a napon, mert különben kelésesek lesznek. Az esős időtől is félnek, legjobban a gyermekeket féltik, mert himlősek lesznek mindazok, akik megáznak.

Szlavónia, Baranya, Muravidék, Bácska, Bánát népénél az egészség biztosítására szokás volt a felnőttek, gyerekek, állatok megvesszőzése, „megsuprikálása”, „ódoricsálása”. Baranyában a második világháborúig járták a gyerekek a falvakat. Miután bekéredzkedtek a házba, elmondták a következő verset:

    „Ódorics, ódorics,
    Egészséges légy,
    Beteg ne légy,
    Keléses ne légy.
    Apádnak, anyádnak szót fogadj,
    Ahova küldenek, szaladj!”

Ezután fűzfavesszőből font korbáccsal megveregették fiúpajtásaikat, néha a felnőtteket is.

A Muravidéken 10–13 fiú kettesével járt sárga fűzfából nyolc ágra font korbáccsal korbácsolni. Már hajnalban elindultak. Engedelemkérés nélkül léptek be a szobába, és mondták: „Hálá Isten, ha megírtük ezt a mái napot. Érhessünk többeket is, de ne illen búve-bánatte, jobb, örvendetes napokke!”

A gyermekekhez szólva még hozzáfűzték: „Szófogadu liégy, ha fönek künnek, lenek menny, ha lenek künnek, főnek menny.” Közben sorban megcsapkodják őket a korbáccsal.

Szlavóniában egy vesszővel megveregetik egymást, hogy ne legyenek rühesek, kelésesek, közben mondják: „Hórógyis, hórógyis, nem leszünk kelisessök!”

Doroszlón virgácsolásnak nevezték ezt az egészségvarázsló szokást. Leginkább a lányokat, az asszonyokat virgácsolták, miközben mondták: „Kelléses ne legyen az új esztendőbe!” A legények a lányoktól szalagot kaptak a virgácsra. A virgácsolás jutalma lehetett még sonka, kolbász, tojás, amit a kocsmában fogyasztottak el. Egyesek azt is mondták: „A boldog felivel adunk, hogy jobban nőj!”

Topolyán a vesszőző családfő azt kérdezte: „Hányan vannak az aprószentek? Azt kellett felelni: „Minden sarokba egy szakajtóval.” Míg meg nem kapta az apa a választ, folyt a suprikálás. A legények a lányokat azért csapkodták meg, hogy „kilises ne legyél, ne fájjon a hátad”.

Székelykevén is egyes családokban a gazda végezte a vesszőzést. Reggel korán kelt, és bement a szobába, megvesszőzte a feleségét, mondva: „Aprószentek, Dávid, Dávid! Jó egészséggel viseld az új esztendőt!” Ezután a még ágyban fekvő gyerekekről lehúzta a takarót, megvesszőzte a lábukat. Miután megvesszőzte a családját, az istállóban az állatok kerültek sorra, hogy azok is egészségesek legyenek. Másutt a családban nem virgácsolták, legények jöttek, akik szilvafából metszett, tűzön edzett, meggörbített ágat vagy főzött, héjatlan, fehér fűzfavesszőt használtak. A legények is korán és váratlanul állítottak be először a lányt, majd a család többi tagját megvesszőzni. Utána a legény is kapott a hátára ugyanavval a vesszővel.

Szokás volt, hogy addig ütötték a vesszőzöttet, míg ki nem találta, hányan vannak az aprószentek. Tudni kellett, hogy „száznegyvennégyezren és még annál is többen”. Székelykevén az a hiedelem járta, hogy annál egészségesebb lesz valaki az új évben, mennél többet kapott a vesszőzéskor. Bezdánban a gyerekek mentek suprikálni egy pálcával. A kislányokat suprikálták meg, s azt mondták: „Friss légy, jó légy, keléses ne légy, apádnak szót fogadj, ahová küldenek, szaladj!” Gomboson is ezt mondják, de a vesszőzést mustrálásnak nevezik.

Most sepertek ki először karácsony óta. Napkelte előtt végezték a söprést. Doroszlón, Székelykevén a ház körül is összesepertek, a szemetet pedig a gyümölcsfák tövére szórták, hogy a termés bő legyen, de ne lepjék el a férgek. A karácsonyi szakajtóban levő gabonából minden állat kapott.

Ha esett az eső, Csantavéren azt mondták, sok halott kisgyermek lesz.

Részleges asszonyi dologtiltó nap lévén aprószentek napja, nem szabad mosni e napon.

Szlavóniában maradt meg a hajdani regölésnek, e nap szokásának némi nyoma. A lányokat, legényeket párosító, „öggyü regülő” és bőségvarázsló szokáshoz fűződik egy archaikus, a sámánénekkel összefüggő rítuséneknek, a hajdani regöséneknek egy csekély töredéke. Szlavóniában a XIX. század végén már funkciót váltott a regösének. Erről a töredékről Döme Izrael, aki bejegyezte a kórógyi iskolában található jegyzőkönyvbe, majd Bencze Sándor is, aki még rokonaitól hallotta énekelni, azt mondja, hogy a vadászatra induló férjét kísérte ki ezzel a csodaszarvasról szóló résszel a haraszti asszony.

Valóságos kincse még ez a töredék is:

    „Édes uram, én jó uram, sej, regélök, regélök,
    Napot láttam én fennkelni, sej, regélök, regélök,
    Hódikát láttam én lemenni, sej, regélök, regélök,
    A kettő közt szarvast láttam, sej, regélök, regélök.
    Egyik szarva a Napba vót, sej, regélök, regélök,
    Másik meg a Hódikába, sej, regélök, regélök,
    Egyik lába az erdőbe, sej, regélök, regélök,
    A másik meg a tengörbe, sej, regélök, regélök.
    Jobb ódalán nagy szen égött, sej, regélök, regélök,
    Bal oldalán köd setétlött, sej, regélök, regélök.
    Szöme előtt hajnal verratt, sej, regélök, regélök,
    Utánna meg éjjel szakatt, sej, regélök, regélök.
    Hannál engöm, édös uram, sej, regélök, regélök,
    Mennél inkább szarvas után, sej, regélök, regélök.
    Lába nyomán fakad a víz, sej, regélök, regélök,
    Az erdőbe ha vetőnnél, sej, regélök, regélök,
    A víz mellett is meglönnél, sej, regélök, regélök,
    Napfenkőtig öbrön lennél, sej, regélök, regélök,
    A szarvast is megnyilaznád, sej, regélök, regélök,
    Utadon új legelőket lelnék, sej, regélök, regélök.”


2016. december 27., kedd

december 27.

December 27.   János napja
Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek - mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.


János napja

János napját karácsony harmadik napjaként tartották számon. Törökkanizsán a legény vitte ki a szemetet az udvarra. Amelyik irányból hall legelőször hangokat, arról fog nősülni.

A János nevűeket este fölköszöntötték. A Muravidéken pl. így:

    „Szent Jánosnok álldáso
    Szállón erre a házro,
    Benne levü niépeket,
    Buzdiccson nagy örömre.

    Kis örömre, nagy örömre,
    Köszöntünk tiegedet,
    Szomorúság, háborúság,
    Távozzik tüled!”

Egy baranyai János-köszöntő Katona Imre feljegyzésében:

    „János felvirradtá ma neved napjára,
    Serkents víg kedvedből hangos citerára!
    Én számat megnyitom szép, gyenge nótára:
    Számos áldást kérek ma neved napjára!
    Kívánom, hogy érjél sok vidám napokat,
    Bú és bánat nélkül való gondolatokat.
    A te esztendeid sokáig terjedjen,
    Hetven vagy nyolcvan esztendőre menjen.” stb.

A janosolók sok helyen köszöntenek, ami sok pohár bor felhajtásával jár. A Szent János poharából ugyanis erőt, egészséget isznak. Kórógyon a társaság oszlásakor megivott utolsó pohár bort János áldásának nevezik. Verbicán viszont ilyenkor Szent János poharát itták meg.

János amellett, hogy patkányűző nap, óvó- és gyógyítónap is. A baranyai, bácskai szőlősgazdák régen bort szenteltettek. Minden hordóba egy cseppet tettek belőle, hogy el ne romoljon a bor. De fülfájásra, fejfájásra, fogfájásra is megfelelt, sőt használt is.

Kelebián a karácsony böjtjén kútba dobott, János almának nevezett almát kiveszik, annyi cikkelyre vágják, ahány tagja van a családnak, és elfogyasztják. Ha majd közülük valamelyik olyan helyre vetődik, ahol nem talál ivóvizet, azokra gondol, akikkel együtt evett az almából, s elmúlik a szomja.

2016. december 26., hétfő

december 26.

December 26.   Karácsony másodnapja, István napja
István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló pogánykori emléke.


István napja

István napja egészség- és termésvarázsló nap. A bánátiak szerint, ha szép idő van, jó termés lesz. Ha zúzmarásak a fák, de később kisüt a nap, akkor sok makk terem a jövő esztendőben – tapasztalták régen a disznókat az erdőkben makkoltatók a Muravidéken.

Fel szokták köszönteni az Istvánokat. Este mentek köszönteni. A muravidéki énekes, verses köszöntök egyike töredékében így hangzik:

    ,,Meggyüttünk mink juó este, juó este,
    Isfán köszöntisire,
    Isfán, liégy egisségbe!
    Köszöntünk reminsigbe!”

Szlavóniában ,,kántáló vörsé álták” (áldták, köszöntötték) az ünnepeltet. Ilyen verset mondtak a kettes csoportban járó nagyobb gyerekek:

    „Kis harang, nagy harang,
    Mind azt mondogatja,
    Mama van az István nevenapja.”

Pár dinárt kaptak a köszöntésért. A felnőttek is mondtak rigmust. Őket itallal kínálták.

    „Sok névnapot megéljen,
    Erőben, egészségben,
    Békességben, Gazdagságban.”

Lábadi Klára Várdarócon jegyezte fel a következő köszöntőt:

    „Szerencsés jó reggelt kicsinek és nagynak,
    Kivált az Istvánoknak!
    Kinek fölvirradtunk piros hajnalára,
    És az Istvánoknak szép nevenapjára!
    Annyi áldás legyen az Istvánok fején,
    Amennyi fűszál terem Várdaróc mezein!
    Nyíljon az égnek örök dicsősége,
    Ki fölkoronázta az Istvánokat örök tisztességre.”

Az Istvánt köszöntők mellett még járnak a betlehemesek, Székelykevén a huszárok is. Még tart az ünnep. Az étkezésen is észre lehetett ezt venni. Húsleves, szárma, csirkéből, disznóból készült főétel, kalács, újabban torta is kerül az asztalra. Bor és pálinka mindenütt van az asztalon. A vendégeket is szívesen fogadják és megvendégelik.

Az időjárást figyelik, mert a Muravidéken a számosnapokként számon tartott karácsonytól vízkeresztig terjedő idő éppen úgy megjósolja az időjárást, mint a Luca-naptól karácsonyig terjedő tizenketted.

2016. december 25., vasárnap

december 25.

December 25.   Karácsony napja
A hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Tilos volt ezen a napon a kölcsönkérés és kölcsönadás, mert kivitték volna a szerencsét.


Karácsony napja

Karácsony ideje a régi rómaiaknál a Dies natalis Solis invicti – a legyőzhetetlen Nap újjászületésének napja, a téli napfordulat nagy vigassággal, hagyományos ételekkel, ajándékozással, dióra játszással ünnepelt napja a Saturnaliák idején. (Saturnus a földművelés ó-itáliai istenségei közül a legkiválóbb.) Ez a nap sokáig évkezdő volt.

Karácsony napja dologtiltó nap. Semmit sem szabad dolgozni, még seperni sem a házban, az istállóból a trágyát kihordani vagy a jószágot a jászoltól eloldani. Főzni sem szabad. Székely-kévén a még előző nap befűtött kemencében melegítették fel az ételt. A szárma különben is többször felmelegítve ízletesebb. Szerémségben, Ürögön a húsleves mellett csak kocsonyát fogyasztottak. A jó gazda és gazdasszony már az előző napokban mindent el- és bekészített embernek, állatnak.

Karácsony napján Székelykevén megvendégelték a szolgát, asztalhoz ültették, meg is ajándékozták. A gyermekek is a nagy asztalnál étkeztek, nem külön a macskaasztalnál, mint hétköznap. Megszűnt a böjti tilalom is, lehetett enni, inni. E naphoz dramatikus játékok is kapcsolódtak. A székelyeknél „a betlehemi szolgálat” és a huszárok játéka.

Székelykevén ezen a napon rendszerint tovább aludtak a szokásosnál. Elmentek a templomba. A tízórás nagymise után útnak indultak a betlehemezők, éjjel tíz-tizenegy óráig járták a falut. Minden házba bementek, ha beengedték őket, illetve engedélyt kaptak a háziaktól az ünnepi színjáték előadására. Jutalmul kolbászt, pálinkát, esetleg pénzt kaptak.

Bánátban, Szerémségben egyfajta pásztorjátékot adtak elő, már a karácsonyt megelőző héten járták vele a falut. Három juhász és egy fehérbe öltözött angyal alkotta a csoportot. Az angyal vitte a betlehemet, amelyben bárányok és csacsi is volt. Énekeltek. Az angyal nyitott be a házba, megkérdezte, hogy beeresztik-e a betlehemeseket. Igenlő válaszra belépett az első juhász, és megkezdődött a tréfás elemekkel is bővelkedő színjáték.

Karácsony első napján Szlavóniában tarisznyával járó, karácsonyt áldó, köszöntő fiúgyerekek, polozsákok járták a falut, és a következő verset mondták:

    „Eljütt a karácsony,
    Ehetnem kalácsot.
    Megsült a disznóhús,
    Jól érzöm a szagát,
    Néköm adják az utolsó boncát!”

Harasztiban Bóna Júlia jegyezte fel az alábbi karácsonyt áldó verset:

    „A nemös Betlehömnek városába
    Gyermek születött szűztől a velágra,
    Örömet hoza Ádám árváira, maradékira.
    Az istennek szent angyala mennyből alászálla,
    És a pásztorokhoz juta, nékiek ekképpen szóla:
    Mennyből jövök most hozzátok,
    És íme, egy nagy jó hírt mondok:
    Nagy örömet hirdetek,
    Melyen örvend ti szívetek:
    Megszületett Jézus!”

Székelyeink A huszárok nevű karácsonyi játékot még Bukovinából hozták. A huszárok játékban saját ünneplő öltözetükben szerepeltek a könyvesek és az előfutár, csak a kalapjuk volt fölpántlikázva, a mellükön kereszt alakban szalag kötve. A huszárok ráncos csizmát, szűk katonanadrágot, sötétkék, zsinóros atillát viseltek. Fejükön piros csákó, mellükön keresztben szalag, szalagok lógtak le a térdükig. Oldalukon kard felszalagozva. A csobánok csizmát, esőköpenyt viseltek. Az első csobán, Jenő, fekete bundás álarcot, cilinderszerű süveget hordott, melyet tollseprűvel és mással díszített, hogy elriasszon mindenkit. Még csengői is voltak, hat, hosszú nyelű seprűje, hogy seperjen a csoport előtt. Görbe botjával elkapott és magához húzott egy-egy lányt. Menekültek is előle. A második csobánnak, Tátinak, fehér bundából készült álarca és kolompjai voltak. Táti öreg, púpos hátú, esetlen öreg személy.

Szlavóniában és Baranyában több hiedelem kapcsolódik e naphoz, pl. Kőben azt hiszik, ha karácsonykor nyávog a macska, szerencsétlenség történik, ruhát szárítani sem ajánlatos. Egyesek azt tartják, amilyen embert, férfit vagy nőt látnak karácsony reggelén elsőnek, olyan nemű lesz a baromfi.

Bánátban azt mondják, hogy aranyvíz van a kútban, aki iszik belőle reggel, egészséges lesz. Törökkanizsán, Bácsszőlősön, Baranyában nem törnek diót e napon, mert szerencsétlen lesz az illető, egész évben sok edényt fog törni.

Szerémségben azt ajánlják, hogy a két karácsony – nagykarácsony és kiskarácsony, azaz újév – között ne nézzen, lásson senki nyers fonalat, mert szemfájós lesz.

December 25. időjósló és termésjósló nap is. Régen azt tartották Bácskában, Bánátban, Szerémségben, ha vasárnapra esik karácsony, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz, de bő termés és nagy állatszaporulat lesz. Ha hétfőre esik, ködös tél, szeles tavasz, jeges, viharos nyár várható, valamint dögvész is, pusztulnak majd az állatok. Ha kedden van, akkor nagyon hosszú lesz a tél, nedves tavasz, sok gyümölcs, szőlő várható, de sok ember elpusztul. A szerdai kemény, zúzmarás telet, szeles tavaszt, nedves nyarat, kellemes őszt jelez, sok gabona terem majd. A csütörtöki, pénteki ünnep kellemetlen telet, forró nyarat, az állatok hullását jelzi. A szombaton ünnepelt karácsony jó telet, szeles tavaszt, semmilyen nyarat és nagy drágaságot hoz.

A szép napos idő száraz nyarat és jó gyümölcstermést, bortermést jósol. De ha süt ugyan a nap, a zúzmara mégis megmarad az ágakon, a hambár tele lesz gabonával – állítják Baranyában, Szlavóniában, a Muravidéken és Bánátban. Amilyen az idő Luca napjától karácsony estéig – mondják Szlavóniában –, olyan lesz az idő az eltelt napok sorrendje szerint a jövő év megfelelő hónapjában.

A karácsonyi szokások éppen úgy, mint a többi esztendő ünnep szokásai változásokon mennek át. A szokáskomplexumhoz tartozó betlehemezés pl. már elvesztette jelentőségét, szűk körre szorult, lassan el is halt. A kántálás is hasonló sorsra jutott a szokást gyakorlók és a szokást befogadók érdektelensége, motiválatlansága, a tartalom, a társadalmi és eszmei háttér, a funkció megváltozása miatt. A szokások leírásához tehát legtöbbször nem az élő gyakorlat, hanem az emlékezet szolgáltatja az adatokat.

A fenyőfaállítás szokása is lassan átmegy, sok helyen már át is ment január elsejére – újév napjára.