február 3.

Balázsolás

(Szent Balázs püspök nevéhez fűződik a balázsolás. Ilyenkor a pap a gyermek álla alá két gyertyát tesz keresztbe és imát mond. A népi hiedelem szerint ez jó a torok fájás ellen. A legenda szerint ugyanis Balázs püspök megmentett egy fiút akinek halszálka akadt a torkán, és a fiú anyja hálából ételt és gyertyát adott neki. Ezen a papon az iskoláskorú gyermekek úgynevezett “balázsjárás” keretében házról házra járnak, adományokat gyűjtenek. A “balázsjárás” Magyarország mellett leginkább cseh, morva és szlovák területen terjedt el.)

Balázsolás Szent Balázs püspök a legenda szerint egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg, aki halszálkától fuldoklott. Ezért egyes vidékeken a balázsolást “torkoskodásnak” vagy “toroknyomásnak” is nevezik. Néhány vidéken almát szentelnek ezen a napon, amit később torokfájás gyógyítására használnak. Régebben borszentelést is végeztek Balázs napján, és a Balázs-bor is szentelménynek számított. Az áldás alatt mormolt szavaknak a néphit rendkívüli erőt tulajdonított, ezért a férfiak sokfelé így imádkoztak: “Ments meg uram engem a torokfájástól, a kígyómarástól, de főleg a rossz asszonyoktól”.
Balázs napja már inkább illeszkedik a farsangi vígságok sorába, hiszen akik ünnepelnek ilyenkor, azok maguk is minden csínyre hajlandók. Szent BalázsA diákok, a sok alkalmi csibészség mellett védőszentjük napján kéregettek maguknak és mesterüknek – a magister kamrája régebben is kongott az ürességtől, akárcsak a diákgyomor.
Szent Balázs egyike a tizennégy segítő szentnek, és a torokfájás mellett sok testi nyavalya gyógyítója is. Tisztelete a XIV. századi pestisjárvány óta ismert, és tegyük hozzá nem véletlenül, mert a fekete halál kezdeti tüneteiben torokfájással, majd fulladási rohamokkal jelentkezik. Balázs napja gonoszűzésre is alkalmas volt. Baranyában úgy tartották, hogy ha ekkor eső támad, a nyár elején elveri a jég a termést.

Február 3. – Balázs napja

Balázs napja egészség-, termésvarázslás, gonoszűzés, madárűzés, időjárásjóslás és nem utolsósorban a gyermekek balázsjárásának napja.

Balázs napját a csíziók is számon tartják. Balázs püspök a kora középkorban Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendett – mondja Bálint Sándor az Ünnepi kalendáriumban. Legendája szerint a torokbajok csodálatos orvosa, az állatok patrónusa, aki az égi madaraknak is parancsol.

A topolyai, ürögi és más katolikus falvak gyermekeit ezen a napon megbalázsolta a pap, hogy a betegségek elkerüljék őket. Az álluk alatt két gyertyát keresztbe téve imádkozott a pap. A templomból hazatérő gyerekek az anya vagy a nagyanya az ajtóban várta egy bögre vízzel és fehér kendövel. A gyerek ivott a vízből, majd bekötötték a torkát a kendővel. Csak ezután léphetett be a házba. Ürögön az is szokásban volt, hogy a nők bekormozták a férfiakat.

A termésjóslás, madárűzés a Muravidéken és Baranyában abban nyilvánult meg, hogy a szőlősgazdák a szőlejük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, hogy Balázs védje meg a szőlőt, zavarja el ősszel, szőlőéréskor a madarakat, ne tegyenek kárt a termésben.

Topolyán pedig, mivel nem szőlővel foglalkoznak, hanem búza- és kukoricatermeléssel, a gazda régen templomba menés előtt néhány gabonaszemet süllyesztett a zsebébe, mint azt Borús Rózsának mesélték, a templomban pedig a jó termésért imádkozott. Hazatérve a gabonaszemeket az állatok elé szórta, hogy egészségesek legyenek.

Az időjárásra vonatkozóan Baranyában az a hiedelem alakult ki: „Ha esik, nyár elején elveri a jég a termést.” Mások szerint azért sem kívánatos e napon az eső, a csapadék, mert kifagy a vetés.

A nap fontos eseménye a gyermekek balázsjárása, koledálása színjátékszerű cselekvénysorozatban. Már a XVII. században is régi szokásként emlegetik ezt a vidám kéregetést, amit valószínűleg a középkori vándordiákok terjeszthettek el. Részint az iskolamester, a tanító alkalmi jövedelmét szaporítandó, részint új diákokat verbuválandó bejárják a falut, és balázséneket énekelve gyűjtik az adományokat, amiből azután a mester megvendégeli a gyermeksereget. Az adomány: szalonna, kolbász, tojás, hús, pénz, zsír, liszt, bab stb. A Muravidéken még nem is olyan régen hét 12–13 éves gyerek összeállt, kiosztotta a szerepeket. Volt köztük püspök, katona, diák, káplár, huszár, kapitány és egy kosarat vivő vagy szatyros. Mindenki a szerephez illő öltözékben parádézott: csákó, süveg a fejükön, vállukon kendő, kezükben fakard. Csak a szatyros szerénykedett mindennapi ruhájában. Házról házra jártak, és minden házban elénekelték a legelterjedtebb éneket.

„1. Emlékezzünk Szem Balázsra, hóm ma vaon naptya,
Mesterünknek akarattya átalunk mutattya
Örömünk a háznok, asszonyok uránok,
Ha’ hirdessik és emliccsik ü asztot kivánnyo.

2. Gazda gyorsan kell fő mastan, hozz minekünk juo bort,
Valami a házadná van, mindenedet csak hozd.
Lásd a nyársunk üres, biélünk is ehes.
Ha sajnálod szalánnádot, liégy hát magad ehes.

3. Asszon csuód meg az uradot, küöcsd e keresményit,
Ne sajnállod meg uodanyi a pienzes erszinyit.
Tuggyok, hók kimilli, de nem lehet viényi,
A leginyek fortilláve mind köllessik lényi…”

A hátralevő négy versszakban az öregekhez, a szűzlányokhoz és a legényekhez szólnak.

A legelső ismert magyar nyelvű balázsének a XVII. századból került feljegyzésre:

„Ma van Szent Balázs napja,
Régiektül nekünk szokás hagyva.
Szegény diákoknak járni,
Házanként kerülni,
Asszonyokat csergetni.

Azért édes asszonyunk,
Ne légyen hozzád hiába járásunk.
Kérjük érted istenünket,
Segélj sokszor diákokat.

Adjál egy kis szalonnát,
Hadd tegyünk rajta áldást,
Ad az Isten érte mást.
Adjatok szalonnát…”

február 2.

Gyertyaszentelő

(Ezen a napon (a római katolikus egyház) Szűz Mária megtisztulására emlékezik. A templomok körül körmenetet tartottak, és közben zsoltárokat énekeltek. Nagyon fontos dolog volt a gyertyaszentelés. A szentelt gyertya Krisztus jelképe. Úgy tartották a gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyákat. Ehhez a naphoz kapcsolódik az a hiedelem is, miszerint ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a tél.)

Gyertyaszentelő BoldogasszonyA keresztény ünnepi kalendáriumban e hónap kiemelkedő napjai közé tartozik február 2., gyertyaszentelő Boldogasszony, másként Mária tisztulása. Ennek a tavaszkezdő napnak fontos szerepe van a zsidó és a keresztény mitológiában is, hiszen jelképesen a megújuló és újrakezdhető világ szimbólumait találjuk bennük. A katolikus templomokban a nagymise előtt ezen a napon gyertyát szentelnek, amely jelképezi az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángjait. A szentelt gyertya egyike a legrégebbi hazai szentelményeknek.
A magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a tűznél szentelték meg a gyertyát, amit aztán a későbbi századokban is gondosan őriztek a sublótban és a ládafiában, vagy a szentképek rámái mögé erősítetve. Régen minden katolikus falusi házban volt szentelt gyertya, aminek nagy szerepet tulajdonítottak az emberi élet során, a bölcsőtől a koporsóig. Gyakran vihar idején gyújtották meg, védelmező céllal. De égett, ha beteg volt a családban, befalazták az új ház falába, a haldokló kezébe is ezt adták. A gyerekágyas anya szobájában is ez égett éjjel-nappal, egészen a keresztelőig, “nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék”.
Régebben pálfordulás napján – január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.

Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony

A régi rómaiaknál tavaszkezdő nap volt. Nagy ünnepséget rendeztek, a lupercaliát. A Plutótól, a sötétség istenétől elrabolt gabonaistennő, Ceres keresésére indultak gyertyás-fáklyás körmenettel. A keresztény egyház azután gyertyaszentelési ünneppé szelídítette az ünnepet. A szentelt gyertya pedig egészség-, szerencsevarázsló eszközzé vált.

A Muravidéken és másutt is torokfájás ellen gyertyát szenteltettek, és az álluk alatt, a torkuknál keresztben tartottak 3–4 égő gyertyát. Egyesek egy pici gyertyadarabot le is nyeltek.

Az öreg topolyaiak hite szerint, ha eljön a világ vége, akkor csak a szentelt gyertyák fognak világítani. A református vallású öreg pacsériak úgy tanulták őseiktől, hogy a szentelt gyertya a haldokló kezében enyhíti az elmúlás kínjait, és gyógyítja az orbáncot. Az öreg topolyaiak házában – Borús Rózsa szerint – valamikor régen mindig tartottak egy szentelt gyertyát vihar, vész ellen, egyet a haláluk órájára és egyet a nagyobb ünnepekre. Becsén a szentelt gyertyát felakasztották a falra, hogy ne csapjon a ménkű a házba.

Muhi János említi azt a bácskai hagyományt, hogy amíg nem keresztelik meg az újszülöttet, olvasót kell kötni a pólyájára, a fejénél meg gyertyaszentelő boldogasszony napján szentelt gyertyának kell világítania, hogy a gonoszok el ne cseréljék a „pogánkát”.

Bácsszőlősön gyertyaszentelőkor egy versikét szoktak mondani az ünnep köszöntésére:

„Itt a gyertyaszentelő
A pincekulcsot vedd elő,
Ha fénylik, ha nem, nem bánom,
Majd búsulhatunk a nyáron.
De most az nem való ide,
Bort az asztalra ízibe!
Ne légy szomorú és csüggedő,
Mert itt a gyertyaszentelő!”

Február 2. mindenütt időjósló nap. A Muravidéken úgy vélik:

„Gyertyaszentelőn ha esik a hó, fúj a szél,
Nem tart sokáig a tél”

vagy: „Gyertyaszentelő hidege, kora tavasz hírnöke.” „Fénylik gyertyaszentelő, hideg lesz az esztendő.” Ha farkasordító hideg volt, zimankós idő, akkor azt mondogatták, már nem tart soká, várjuk a jó időt.

Topolya és Bácska, Bánát más helységeiben a sokéves tapasztalat így öltött formát: „Ha gyertyaszentelő havaz, közel a tavasz.” ,,Ha gyertyaszentelő fényes, a gazda kényes.” „Gyertyaszentelő melege sok hó és jég előjele.” Vojlovicán hallani: „Ha gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte.” Ha megcseppen az eszterhéj Telecskán ezen a napon, akkor kései tavaszodást várnak, de ha nem csepeg, korán beköszönt a tavasz. Szlavónia népe is figyeli az eresz csorgását, az esőt, mert azt tartja, ha megcsordul az eresz, rossz lesz a tavasz is, de ha egész nap esik az eső, bő termésre van kilátás. Székelykeve lakossága az eresz csepegését esős tavasz jelének veszi. Baranya, Bácska, Bánság, Szlavónia, Muravidék földművesei az egész napos esőből bő termésre, az enyhe időből rossz termésre következtetnek.

A fényes idő rossz ómen. Mindenütt ismert a rigmus: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az ízíket vedd elő” (fűts). Doroszlón azt ajánlják: „Ha fénylik gyertyaszentelő, akkó a szűrödet vedd elő, mer ameddig ezen a napon besüt a nap, odáig még befúj a hó meg bever az eső.” A muravidékiek még megtoldják: a hó olyan magos lesz, amilyen messzire a napfény beért. Ugyancsak ők állítják, de nemcsak ők, hanem szinte mindenütt, hogy a medve, a borz kinéz az odújából, megfordul, alszik tovább, mert még annyi ideig lesz hó, mint eddig. A feketicsiek, becseiek úgy vélik, hogy még negyven napig tart a hideg.

Vörösmarton az a hír járja, hogy a kígyók, békák, cserebogarak gyertyaszentelőig lefele mennek a földben a hideg elől, gyertyaszentelőn megfordulnak, és jönnek felfelé, csábítja őket a tavasz.

Baranya népe így foglalja össze tapasztalatait: „Ha gyertyaszentelő fénylik, a ruhádat vedd elő.” Székelykeve kissé tovább megy a következtetésben:

„Ha fénylik a gyertyaszentelő,
A szűrödet vedd elő.
De ha csepeg-csorog,
Kevés lesz a borod.”

A pásztorok nevében Balázs Mátyás Oromhegyesről a következőket mondja: „A mi pásztornépünk alföldi, nem a medvét emlegették, inkább azt emlegetik: ha a gyertyaszentelő havas, közeleg a tavasz, ha derűs az ég és csendes, akkor a tavasz érkezése még várat magára.”

Ami most igen aktuális: „Gyertyaszentelő, ha fénylik, a drágaságot reménylik.”