május 6.

Május 6. – Babevő János napja

Minden gazdasszony tudja, hogy a hüvelyeseket, a lencsét, borsót, babot el kell vetni, mert talán már nem fagy ki. A bánáti háziasszonyok szerint János napja kiváló alkalom a babvetésre.

Szlavóniában a bab csak addig bab, míg meg nem főzik. Ha megfőzik, akkor babcsa a neve. Azon a vidéken változatosan készül a babcsa. Van pl. „savajó babcsa” – babfőzelék savanyúan készítve. Igen kedvelt étel volt. A sárga babba „vérös hurkát”, ,,a fejírbe vonyott hurkát” főztek. Palizs Julis ángyó Szentlászlón mesélte, hogy a „a rígi öregök kedden, pintökön, nagypintökön, újesztendőko sírő babcsát (főzeléket), törött babcsát főztek. A vonyott hurka egyfajta kóbász vót”.

A bab nemcsak étkezésre szolgál, hanem babonáskodásra, gyógyításra is. Doroszlón pl. „ha valakit megharapott a kutya, akkó felébe harapták a babot, a sebbe dugták, azzal együtt gyógyult be a seb”. Horgosról van a következő hiedelem: „Ha kiöntenek a körösztútra babot, kását, vagy kitösznek sárga fődet, ha valaki erre rálép, azt úgy megroncsák, hogy elmehibás lesz.”

Szlavóniában, ha valaki sebes, kiütéses, ótvaros, három öregasszonytól kér egy-egy marék fehér babot, megfőzi szerda este holdfogyatkozáskor olyan edényben, melyben még nem főztek, három alkalommal fogyó csütörtökön megmosogatja vele magát, aztán kiönti a keresztútra egy fa alá, vagy odavágja bögréstül a keresztútra. Ha valaki ilyen öntésen átmegy, elviszi a betegről, megkapja a sebet. A babrontástól úgy lehet megszabadulni, mondják Nagypiszanicán, hogy egy száraz fehér ronggyal ledörgöljük a lábunkat, amelyikkel keresztülmentünk a babon, a rongyot pedig a fejünk felett átdobjuk a babra.

május 5.

Május 5. – Gotthárd napja

Csak a muravidéki háziasszonyok tartják számon e napot. Azt tanácsolják, hogy ezen a napon uborkát kell vetni, noha sok helyen nagyszombat napját tartják legalkalmasabb uborkavető napnak. Arra is kell vigyázni, mondják, hogy ne mezítláb vessünk, mert bolhás lesz a növény.

május 4.

Szent Flórián napja

Szent Flórián napja a katonatiszt vértanú emlékét őrzi. A keresztény hitéért vértanúságot szenvedett és szentté avatott Flórián tulajdonképpen római katonatiszt volt, és Diocletianus császár uralkodása idején Noricumban, a mai Ausztria területén teljesített szolgálatot. A legenda szerint imájával meggátolta egy ház leégését, így lett belőle a tűzoltók patrónusa. Úgy is szokták ábrázolni, amint római tiszti egyenruhában, kezében a vödör vízzel egy hozzá képest parányi házacska, vagy város tüzét oltja. Tisztelete elsősorban Ausztriában és a környező országokban virágzik a késő középkor óta. A tűzzel dolgozók, tűzoltók, serfőzők, fazekasok, pékek valamint a kéményseprők védőszentje lett, és a gyakori tűzesetek miatt a barokk kortól kezdve már nálunk is, minden tehetősebb polgár házának homlokzatán fülkébe állították szobrocskáját.

Névnapjának hiedelemanyagába az ősi pogány tűzkultusz számos eleme is fölszívódott. Egyes falvakban ekkor nem raktak tüzet, kenyeret sem sütöttek és a kovácsok sem dolgoztak. Máshol éppen ezen a napon gerjesztettek új tüzet, ősi módon, két fadarab összedörzsölésével, és az egész falu népe ebből a parázsból gyújtott tüzet. A gazdák, hogy bő termést adjon, ekkor igyekeztek a kukoricát elvetni.

Május 4. Flórián napja
A tűzoltók védőszentje

Május 4. – Flórián napja

Flórián a tűzoltók és más tűzzel dolgozók védője. A Muravidéken Flórián napján nem asszony, hanem férfi rak tüzet. Mielőtt begyújtana, megmossa a kezét, a vizet pedig szétpermetezi, hogy a tűz, amely ezen a napon különösen haragos, „erüt ne vehessen”, ne okozzon veszedelmet. A tűzgyújtást azonban nem lehet korán végezni, csak délelőtt tíz óra után kerülhet rá sor, mint ahogyan mondják, „hogy a házbu ki ne siessen” – azaz fel ne gyújtsa a házat.

Lendva környékén Flóriánkor egyáltalán nem is raknak tüzet. Ha pedig tűz nincs, kenyérsütésről sem lehet szó. A kovácsok is pihennek tűz hiányában.

A Lendva környéki falvakban kukoricát vetnek ezen a napon, mert bőtermő lesz, de ha előző napon vetnék, akkor csak szárra számíthatnának, csőre nem.

május 2.

Május 2. – Zsigmond napja

Vojlovica gazdasszonyai sokévi tapasztalataik szerint ezen a napon vetik az uborkát, mert biztos, hogy jó termést hoz. De vigyázni kell a vetéskor, nem szabad beszélgetni, mert csak hellyel-közzel fog kikelni a mag. Ha kapták a magot valakitől, nem köszönték meg, mert nem kel ki.

A muravidékiek inkább május 5-én vetik az uborkát, azt a napot tartják megfelelőnek.

A doroszlóiak szerint, ha véleményezéskor valaki megkérdezi: „Mit vetsz?”, azt kell felelni: „Oján hama kelljen ki, amijen hama kérdezted, hogy mit vetek.” „Almával se labdázzon a gyerek, mert akkora jegek esnek majd, mint az alma, s akkó elvágja a határt a jég.”

május 1.

Május 1.

A tavasz, a termékenység, a zöld ág, a fák, a madarak ünnepe e nap. Már a XV. századból van adatunk arra a sok helyen még ma is élő szokásra, hogy e nap reggelén zöld lombokkal, bodzaággal díszítik a kerítéseket, a házak kapuját, bejáratát. Temesvári Pelbárt prédikátor a XV. században utal először a szokásra, mikor prédikációjában felteszi a kérdést: „Ezen a napon miért szokás az ajtókat, a házak bejáratának környékét, hajlékaink kapuszárnyát zöldellő fák lombos gallyával díszíteni?”

Már régóta közös kirándulások, majálisok, ünnepi lakomák szokása is tartozik a naphoz. A majálist, a vidám népmulatságot rendszerint valamelyik közeli erdőben tartották, a magukkal vitt ételt, italt fogyasztva. Később egész sokadalommá szélesedett a majális. Volt ott zsákbanfutás, póznamászás, birkózóverseny, erőmérés, lóverseny, ének és tánc, katonazene. Temesvári Pelbárt erre a szokásra is utal: „…ma van május elseje, és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességeivel, madarak énekével gyönyörködtetik magokat.”

A majálisról hazatérve az emberek behozták a tavaszt a falusi és a városi házakba a kint szedett zöld ágak, virágok alakjában.

Május elseje a májusfa állításának ideje is. A májusfa állítása a szeretett lány háza előtt egyfajta szerelemvallás volt. Volt, mert már csak nagyon kevés faluban él a májusfaállítás szokása. A városban érthető okokból már el is tűnt. Szlavóniában, Kórógyon azonban 1985-ben még magam is szemtanúja voltam e szép szokásnak. Várdarócon az „égifa” állítása nyilvános bejelentése volt az eljegyzésnek, s hogy még ez évben megesküsznek.

Május elsejére virradó éjfélkor a legények, ki-ki a szeretőjének állított májusfát. Ez egy 10–15 méter magas gyertyánfa, a környező erdő legmagasabb fái közül lopott fa volt. Pántlikákat, selyemkendőt, egy fehér, átlátszó üvegben vörösbort kötöztek rá. Közben a lányos ház kerítését zöld ágakkal díszítették, de ezt a háziak korán reggel sietve eltüntették. A falu népe reggelre kelve kíváncsian vizsgálta, melyik lány háza előtt magaslik májusfa, közben találgatták, ugyan ki állíthatta. A menyasszonysorban levő lánynál nem volt nehéz kideríteni a tettest. A fa ledöntésére a hónap végén került sor. A bort az üvegből a munkában segédkező legények fogyasztották el.

Más faluban, pl. Szajánban, Padén „kitáncolták a fát”, azaz muzsikaszó mellett táncra perdülve döntötték ki a májusfát.

Sok helyen, ha még állítanak is májusfát, „májfát”, akkor az egész falu népe számára állítják a helyi közösség helyisége vagy a művelődési otthon előtt.

A naphoz fűződő hiedelem szerint május elseje gonoszjáró nap. Az előtte levő éjszaka a német lakosok szerint a Walpurgisnacht, Walpurgis-éj, a boszorkányjárás egyik legfontosabb dátuma.

A nap időjárását is figyelik, mert „ha május elseje előtti éjjel esik az eső, nagy termés lesz, ha hideg van vagy fagy, akkor termés nem lészen”. Tehát termésjósló nap is. „Ha hűvös, nedves, közepes termést várj, ha meleg, tiszta, bőven terem minden.”

Mivel rámutatónap is, a nap időjárása az öregek szerint megmutatja, milyen lesz a jövő tél.

Egyébként ezen a napon a Muravidéken nem ajánlatos borsót vetni, mert megeszik a csigák. A szlavóniaiak kender vetését tanácsolják.

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor szerint, „ezen a napon kellett a juhos gazdáknak elvinni az iccés – nem állandóan juhászkodó – juhásztól a bárányokat, hogy ne károsodjon. A májusi tej ugyanis a legtöbb, nem volt szabad késlekedni az elválasztással, a csecs alól elvevéssel.”

április 30.

Április 30. – Széna Kata napja

Katalin széna jelzője a siennai név magyar népetimológiás változata, tehát Siennai Katalin napja.

Időjósló és termésjósló nap Széna Kata napja. Muravidék népe megfigyelte, hogy ha ezen a napon szép és jó az idő, akkor jó termést lehet várni, de ha rossz az idő, akkor hiába reménykednek. Főleg a május elsejére virradó éjszaka időjárása jelzi majd a termés minőségét, tudniillik ha esik az eső, nagy és bő termést, ha viszont fagy, akkor mit se várj, üres marad a zsákod. Azt is feljegyezték az öregek, hogy olyan idő várhaló később, mint amilyen ezen a napon volt.

Tiltónap is Széna Kata. Konyhai veteményeket vetni tilos e napon.