december 31.

Szilveszter

Az esztendő utolsó napja, Szilveszter, a néphit szerint mágikus erővel bír, és számos, az emberi életre, az állatállományra és a termés bőségére vonatkozó szokást, hiedelmet von maga köré. A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után, vagy férfinadrágot rejtettek párnájuk alá, hogy megálmodják ki lesz a vőlegényük. Ha pedig sótlan pogácsát sütöttek, és azt az egész napi böjtölés után elfogyasztották, álmukban biztosan megjelent a várva várt igazi. Szilveszterkor fontos szerepe van az éjféli zajkeltésnek, amit manapság - főként a nagyobb városokban - a sokszor hajnalig tartó éktelen dudaszó, meg a hangos mulatozás helyettesít. Régen azért keltették a zajt, hogy mindenki felébredjen, és az újesztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt, hogy a nyáj az újév beköszöntekor a másik oldalára forduljon. Ekkor ugyanis bízni lehetett az egészséges szaporulatban. Ezért aztán a nagyobb fiúk - vagy sokhelyütt a falusi pásztor - végigjárták a házakat, és kolompolással, ostordurrogtatással riasztották fel a háziakat és az állatokat. Pálinkával, borral, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták meg őket. Az időjóslás szerint a Szilveszter reggeli napsugár kevés bort hoz a jövő esztendőre. Az északi szél hideg, a déli pedig enyhe telet jósol. Ha ilyenkor szép, napfényes az idő, akkor jó esztendőre lehet számítani. Ha csillagos az ég: rövid tél várható, ha pedig piros a hajnal: hideg, szeles idő lesz.



December 31.   Szilveszter
Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. A szilveszteri és újévi a szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét.


Szilveszter napja

A rómaiak december 27-én megtartott Saturnalia ünnepének hatására az év búcsúztatására még most is szilveszter éjszakája a legvidámabb éjszaka. Régen is elbúcsúztatták az óesztendőt, s közben számos praktikával, varázslattal igyekeztek kifürkészni a jövendőt. Különösen az eladó lányok voltak kíváncsiak sorsukra, arra, hogy férjhez mennek-e, vagy továbbra is pártában kénytelenek tölteni napjaikat.

Általában dologtiltó volt szilveszter, de a könnyebb házimunkát, a sütést, főzést el lehetett végezni. Fel kellett készülni az újévre, mert akkor tilos tüzet gyújtani, mosni, varrni, meszelni, a szemetet is csak kifele söpörve lehetett eltávolítani a házból, hogy ki ne seperjék a jövő évi szerencsét. Topolyán, Pacséron meg kellett sütni a nyújtott rétest, mert anélkül egyetlen szilveszterest sem múlhatott el. A rétesről ugyanis azt tartották, hogy az esztendő is úgy nyúlik, mint a rétes. Topolyán és másutt is a barátok társaságában fogyasztották el a disznófejből készült kocsonya után a rétest. A disznóhús fogyasztása is ajánlatos volt, mert a disznó az új esztendőbe túrja a szerencsét. Szórakozásképpen diót törtek, daloltak, citeráztak, kártyáztak.

Szilveszterkor visszaadnak minden kölcsönkért holmit, még az adósságot is igyekeznek rendezni. A haragosokkal is kibékülnek, hogy tisztán lépjenek az új esztendőbe.

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor mondja, hogy az év utolsó napja mindenkit, a pásztorokat is lázba hozta. Ha nem is esett le a hó, a pásztorok ideje kitelt. Átadták a gazdáknak a jószágokat, hogy ők is békességben ünnepelhessék meg az óesztendőt végző és az új esztendőt kezdő napokat. Még a kanászok sem hajtottak ki, noha nekik, ha esett, ha fújt, ki kellett hajtaniuk a kondát.

Zentán a századfordulón az esztendő utolsó napján tartották a kanász-, béres- és cselédfogadást, az „öcsémvásárt” valamelyik kocsmában, többnyire a Hajduska-féle vendéglőben. Az öcsémvásár neve onnan származott, hogy a gazda a kiszemelt bérest így szólította meg: „Hát öcsém, észegődné-e hozzám?”

Időjárás- és termésjósló is szilveszter. Különösen az idősebbek figyelték az időjárást. Szlavóniában pl. azt tartották, ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha éjszaka és a következő nap is egyforma az időjárás, akkor azt mondják: „Szilveszter végezte jól nekünk az üdőt, várhatunk ezután boldog, jó esztendőt!” Általános hiedelem, hogy ha szilveszter éjszakáján eső esik, újévkor pedig süt a nap, akkor rossz termés lesz, de ha egyforma időjárást hoz az éjszaka és a reggel, akkor jó termést várj. A csillagok erős ragyogása is jó termést jelent. Ha a vízbe állított gyümölcsfaág kihajtott, kivirágzóit, bő gyümölcstermésre számíthatsz.

Nézzük meg, hogyan is telt ez a mágikus cselekményekkel teli nap.

Mint minden áldott nap, szilveszterkor is korán keltek. Topolyán pl. már kora reggel kihúzták a kútból a karácsonykor bedobott piros almát. Kíváncsian vizsgálták, egészséges-e vagy megromlott, mert az alma állapotából következtettek az egész télre. Különben is ez a nap a jóslások, varázscselekmények napja, minden apró jelnek megvan a maga jelentése, mindenből lehet következtetni valamire az eljövendő új esztendővel kapcsolatban.

A gazdasszony rendet teremt a házban. A karácsonytól idáig bent álló szalmát az állatok alá szórták, a karácsonyi gabonát, szénát, lucabúzát megetetik az állatokkal. Minden kölcsönzött dolgot hazavisznek. Ebédre bablevest, mákos gubát főznek, hogy annyi pénzük legyen, ahány mákszemet lenyelnek. Estére készül a nyújtott, úgynevezett „végző rétes” különféle töltelékkel, ami nélkül egyetlen szilveszterest sem múlhat el. Vojlovicán tökös rétes készül. Kocsonya vagy még maradt az előző napokról, vagy most főznek.

A Muravidéken egész nap a köszönteni járó zenészek muzsikájától hangosak a falvak. A gyerekek is elindultak köszönteni, kántálni. „Erüt, egissiget, mindenkinek büöséget!” – kívánják a házbelieknek. Ha nem kapnak semmit, mérgesen kifakadnak, akárcsak a baranyai gyerekek, akik ezt mondják: „Aki a kántálót üresen bocsássa, segítse az isten taligatolásra!”

Délután a gazda ellátta az állatokat. Készülődtek a kései lefekvésre, az óév búcsúztatására. Topolyán az volt a vélemény, ha korán ágyba bújnak szilveszterkor, akkor valamilyen nyavalya, betegség fogja el az illetőt. Délután már nemigen járt vendég, különösen női vendég nem, mert elvitte volna a szerencsét. A kéményseprőt azonban szívesen fogadták.

Egész délután feszülten figyeltek minden reccsenésre, mert az halált jelent. Arra is vigyáztak, hogy semmit el ne törjenek, mert az is rossz ómennek számított.

Az időjárásból, az állatok viselkedéséből megpróbáltak következtetni az új év időjárására, termésére.

A hálaadás után megérkezett végre az óesztendő utolsó estéje, a vigasság, a derű, a gondtalanság ideje s vele együtt a barátok, rokonok csapata is. Fogyasztották a finom nyújtott rétest, diót törtek, miközben izgatottan lesték, jó-e, hibás-e a feltört dió, egészséget, betegséget hoz-e az új esztendő. A citerát is elővették, dalolgattak, adomáztak, dióban kártyáztak, esetleg tollas pogácsát sütöttek annak megtudakolására, ki lesz a legközelebbi a Halál listáján.

A baranyai gyerekek sötétedés után elindultak kántálni. Egy-egy gyermekcsoport megállt az ablak alatt, és Lábadi Klára gyűjtése szerint a következő szavakkal kértek bebocsátást:

    „Szerencsés jó estét kívánunk kigyelmetöknek,
    Valamennyi nagy áldást a ház népének,
    Kik a nagy udvartokban élnek,
    Szép békességet kívánunk ezeknek.
    Egypár verssel, énekkel tiszteletet tennénk,
    Ha a házigazdának terhére nem lennénk.
    Tetszik-e vagy nem?”

Ezután vagy bebocsátották őket, vagy nem. Ha igen, ekképpen folytatták a kántálást:

    Egy atyának tizenkét fiai valának,
    Mind a tizenketten sorba kihalának.
    Midőn az utolsót sírba eresztették,
    Atyjukat az napon véle eltemették.
    A megholt esztendő volt az a vén atya,
    Kinek sírjához nem kellett sem ásó, sem kapa.
    A tizenkét hónapok voltak a fiai,
    A tél, tavasz, nyár és ősz voltak a sírjai.
    Már ezeket elhagyjuk és újakat várunk.
    Szívemből kívánom.”

A gyereksereg kalácsot, újévre készült pogácsát, diót, almát kapott a jókívánságokért.

A fiatalság, a lányok, a legények a jövendőbelijük nevét firtatták. Topolyán almát hámoztak, de úgy, hogy egyben maradjon a héja. Mikor készen voltak a hámozással, a hátuk mögé vetették az almahéjat. Amilyen betű alakját vette fel, olyan betűvel kezdődik majd a jövendőbeli neve.

Ólmot is öntöttek mindenütt a lányok, hogy kielégítsék kíváncsiságukat.

Ezeknél a tevékenységeknél komolyabb praktikákra is hajlandók voltak a lányok, ha megtetszett nekik valaki. A szerelmes lány pl. lopott a legény házának sarkából egy darabot szilveszter éjjelén, hogy magához kösse a házasságtól esetleg még ódzkodó legényt. Ha pedig összevesztek, s úgy tűnt, hogy nem lesz semmi a házasságból, a legény megfaragta a lány ablakának a sarkát, hogy ne mehessen férjhez máshoz az új esztendőben.

Zentán és még sok helyen szerte az országban a gombócozás nyújtott némi reménysugarat az eddig férjhez nem ment leányzóknak. Gombócokat készítettek, mindegyikbe beletettek egy férfinevet tartalmazó cédulát, kifőzték a gombócokat. A víz felszínére legelőször felbukkanó gombóc tartalmazta a titok megfejtését. Volt nagy öröm, ha olyan név szerepelt a cédulán, amelynek viselője különben is közel állt a leány szívéhez.

A papucsdobás is, jobb lábról a hátuk mögé, szintén biztos híradással szolgált a jövendőről.

A kupuszinai lányok este a tűzre vágott fából nyaláboltak fel számolatlanul egy csomót, annyit, amennyit bírtak, és bevitték a házba. Ha páros számú fadarabot kaptak fel, akkor biztosan beeveznek a házasság révébe. A szilveszter éji álom is eredménnyel kecsegtetett.

A vojlovicai lányok galuskáztak. Kukoricalisztből készítettek galuskát. Kifőzték. Sorban lerakták a galuskákat a konyha földjére, megjelölve, hogy melyik kié. Behívták az egész nap éheztetett kutyát. Az éhes kutya felkapott egy galuskát. Akiét felkapta, az bizonyára párjára talál. Egyesek nagy igyekezetükben befolyásolni akarva a kutyát, zsírral kenték be a galuskát. Megesett azonban, hogy a kutya csak megszagolta a zsíros galuskát, és otthagyta. Ha meg nem volt éhes, egyhez sem nyúlt. Ilyenkor gyorsan másik kutyát kerítettek, hátha több szerencsével járnak.

„No, emeljünk tányért” – adták ki a jelszót a játékra mindig kész vojlovicai lányok. Leborítottak az asztalra három tányért. A sorsára kíváncsi lány kiment a szobából, a többiek az egyik tányér alá gyöngyöt, a másik alá pántlikát, a harmadik alá meg „ruvát”, fejkendőt rejtettek. A kiküldött lány visszajött. „No, emelj egyet!” – szólt a parancs. Ha gyöngyöt emelt, lány marad, ha pántlikát, talán menyecske lesz, de ha „ruvát” emelt, akkor biztosan bekötik a fejét.

Papucsot is rúgtak. Felhúzták a papucsot, hátrafordultak, a fejükön keresztül elrúgták a papucsot. Ha a sarka az ajtó fele állt, akkor el lehettél készülve, hogy nem mész férjhez abban az esztendőben. Ha a papucs feje esett az ajtó felé, örömében tapsolni kezdett a papucsot rúgó, közben fennhangon kiáltotta: „Férhe megyek, férhe megyek!”

Mentek még a lányok disznóröfögést hallgatni. Titokban, lopva indultak neki a falunak két fedővel a kezükben, betértek minden házba, összeverték a fedőket, hogy megijesszék a disznókat. Ha szerencséjük volt, a disznók röfögtek, de a kutyák is ugattak. Ahányat röfögött a disznó, annyit kell várni a férjhez menésig a zajongónak. Nemegyszer a mérges kutyák meg is szabták a lányokat. Szaladt, ki merre látott. Ha valaki kijött a házból, szintén elszaladtak, mert senki idegennek nem volt szabad jelen lenni. Minden házban más lánynak verték össze a fedőket. Némelyiknek hiába, a disznók meg se röffentek, vagy talán nem is volt ott disznó. Ezek tehát nem reménykedhettek a közeli férjhez menésben.

„Csináltunk cédulát is” – mesélték az idősebb nénik. Vizet tettünk fel egy fazékba. Főtt a víz. Felírtunk 13 cédulára egy-egy férfinevet. Beletettük a vízbe. Amelyik leghamarabb feljött a víz színére, azt gyorsan kikaptuk, és izgatottan olvastuk. Hiába kérdezték a többiek, na, milyen név? – nem árultuk el. Megesett, hogy két lánynak is ugyanaz a név került fel a víz színére. Ilyenkor megindult a szópárbaj: „Az enyém lesz, nem a tehéd!”

A sós pogácsa sütése is divatban volt. Három-négy lány összejött egy háznál. Előkészítették az asztalt. Háttal álltak az asztalhoz. Gyűrűn keresztül eregették a lisztet, a vizet, a sót. Továbbra is háttal állva meggyúrták, majd a tésztát pogácsaformára alakították, végül a tűzhely lapján megsütötték. Néha olyan sósra sikerült, hogy csak úgy fénylett a sótól. Továbbra is háttal állva megfordították a tűzhely lapján a pogácsát. Közben jól összeégették a kezüket. Csupa hólyag lett. Mikor megsült a pogácsa, el kellett fogyasztani, de vizet nem volt szabad inni rá egész éjjel, akármilyen szomjasak is voltak. Az a hit járta ugyanis, hogy „erre a sós pogácsára az viszen neked álmodba vizet, aki az urad lesz”.

Erősen hitték és még ma is hiszik, ha a lányok szilveszter éjjelén tükröt, fésűt tesznek a párna alá, megálmodják jövendő férjüket.

Egyesek arra is emlékeznek, hogy a szomszéd lányok este egy kosárba kanalat, kést, villát tettek. Ezzel futkostak le-fel az utcákon. Mindig más vitte a kosarat. Amelyik háznál legjobban ugattak a kutyák, a kosarat vivő lány abba a házba kerül asszonynak.

Nem mindegy az sem, kihez megy férjhez az ember lánya, gazdaghoz-e, szegényhez-e. Az ólomöntésen kívül ajánlatos még mást is megpróbálni, hogy feleletet kapjanak erre a fontos kérdésre. Ki is adták a lányok az ordrét: „Mast menyünk, kössünk karót!” A csoportba verődő lányok szemét bekötötték, nekiindultak a falunak. Minden hetedik kerítéskarót meg kellett kötniük valamilyen színes ronggyal. Minden lány más színű ronggyal dolgozott, hogy reggel megláthassa, milyen karóra kötötte a rongyát. Természetesen mindenki máshol kezdte számolni a karókat. Reggel aztán kiderült minden. Ha görbe vagy bogas volt a karó, akkor szegény férjet várhatott a lány, de ha szép egyenes karón fityegett a rongy, volt öröm, hisz gazdag lesz a jövendőbeli. Megesett, hogy egy kerítéskarón három különböző színű rongy is díszelgett.

A Muravidéken is papucsot rúgnak a kíváncsi lányok, nyers fonalat tesznek a fejük alá éjjel, s amit álmodtak a férjhezmenetellel kapcsolatban, az beteljesül.

Baranyában, Szlavóniában is a jövendő kifürkészésének számos módját találták ki a lányok. Legtöbbjét még ma is gyakorolják. Itt is divatos volt pl. a gombócfőzés, az ólomöntés. Baranyában kulcslukon keresztül öntötték a forró ólmot, mert akkor biztosabb az eredmény.

Ilyen és hasonló tevékenységekkel múlt az idő. Újabban a fiatalabb generáció bálba megy.

Nagy harangozás, ostorpattogás között érkezett meg az éjfél. Zaj, zaj, újabban lövöldözés is mindenfelé, hogy elűzzék, elkotródásra kényszerítsék az ördögöt, a gonosz hatalmakat. A bálozók éjfélkor megcsókolják egymást, boldog új évet kívánnak egymásnak.

A székelykevei, vojlovicai gazda éjfélkor kiment az istállóba kihallgatni a beszélgető állatokat. Szilveszter éjjelén éjfélkor ugyanis a jószágok elmondják egymásnak sorsukat, vagy panaszkodnak a gazdára, vagy dicsérik.

A topolyai lányok elmentek a Krivajához, a Krivajhoz, ahogyan ők nevezték, vagy az artézi kúthoz, hogy újévi, szerencsét hozó vizet igyanak.

Az idősebbek lencsét, kölest szórtak szét, hogy biztosítsák a jövő évi bő termést. A gyümölcsfákkal is illett törődni. Szilveszter éjjelén éjfél után Gomboson jól megrázták őket, hogy sokat teremjenek.

Kint az utcán hangos, vidám élet zajlott. A legények bezörgettek a lányos házakba, köszöntötték az új évet. Közben tréfát űztek egymással és az ismerősökkel.

Lassan felvirradt az új esztendő is, elkövetkezett újév napja.

december 28.

Aprószentek

A betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja - december 28-a - aprószentek. A nap ismert szokása a vesszőzés, amelynek különböző változatait írták le, de a lényege mindegyiknek az volt, hogy a gyermekeket vesszővel megütögetve jó egészséget kívántak nekik. Egyes vidékeken a legények megvesszőzték a lányokat és az idősebbeket is, mondván: "feje se fájjon, foga se fájjon" - azaz legyenek mindig egészségesek. Az efféle "korbácsolás" a termékenység és a növekedés elősegítését is jelképezte.


December 28.   Aprószentek napja
Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos.


Ince napja, Gáspár ~ Aprószentek napja ~ Regélő hétfő

Aprószentek napja a római Sigillariák, a gyermekek megörvendeztetésének napja, amikor is általános ajándékozás volt szokásban. A gyermekeket bábukkal ajándékozták meg. Bolondoztak, tréfálkoztak, öregek, fiatalok vesszővel csapkodták egymást, egészséget, termékenységet osztottak egymásnak.

Ez a nap egészségvarázsló nap. Mindenütt most adják a jószágnak a karácsonyi morzsát, a szakajtóból a búzát, rozsot meg a lucabúzát, hogy egészségesek legyenek egész évben. Baranyában vigyáznak, hogy ne egyenek babot ezen a napon, mert különben kelésesek lesznek. Az esős időtől is félnek, legjobban a gyermekeket féltik, mert himlősek lesznek mindazok, akik megáznak.

Szlavónia, Baranya, Muravidék, Bácska, Bánát népénél az egészség biztosítására szokás volt a felnőttek, gyerekek, állatok megvesszőzése, „megsuprikálása”, „ódoricsálása”. Baranyában a második világháborúig járták a gyerekek a falvakat. Miután bekéredzkedtek a házba, elmondták a következő verset:

    „Ódorics, ódorics,
    Egészséges légy,
    Beteg ne légy,
    Keléses ne légy.
    Apádnak, anyádnak szót fogadj,
    Ahova küldenek, szaladj!”

Ezután fűzfavesszőből font korbáccsal megveregették fiúpajtásaikat, néha a felnőtteket is.

A Muravidéken 10–13 fiú kettesével járt sárga fűzfából nyolc ágra font korbáccsal korbácsolni. Már hajnalban elindultak. Engedelemkérés nélkül léptek be a szobába, és mondták: „Hálá Isten, ha megírtük ezt a mái napot. Érhessünk többeket is, de ne illen búve-bánatte, jobb, örvendetes napokke!”

A gyermekekhez szólva még hozzáfűzték: „Szófogadu liégy, ha fönek künnek, lenek menny, ha lenek künnek, főnek menny.” Közben sorban megcsapkodják őket a korbáccsal.

Szlavóniában egy vesszővel megveregetik egymást, hogy ne legyenek rühesek, kelésesek, közben mondják: „Hórógyis, hórógyis, nem leszünk kelisessök!”

Doroszlón virgácsolásnak nevezték ezt az egészségvarázsló szokást. Leginkább a lányokat, az asszonyokat virgácsolták, miközben mondták: „Kelléses ne legyen az új esztendőbe!” A legények a lányoktól szalagot kaptak a virgácsra. A virgácsolás jutalma lehetett még sonka, kolbász, tojás, amit a kocsmában fogyasztottak el. Egyesek azt is mondták: „A boldog felivel adunk, hogy jobban nőj!”

Topolyán a vesszőző családfő azt kérdezte: „Hányan vannak az aprószentek? Azt kellett felelni: „Minden sarokba egy szakajtóval.” Míg meg nem kapta az apa a választ, folyt a suprikálás. A legények a lányokat azért csapkodták meg, hogy „kilises ne legyél, ne fájjon a hátad”.

Székelykevén is egyes családokban a gazda végezte a vesszőzést. Reggel korán kelt, és bement a szobába, megvesszőzte a feleségét, mondva: „Aprószentek, Dávid, Dávid! Jó egészséggel viseld az új esztendőt!” Ezután a még ágyban fekvő gyerekekről lehúzta a takarót, megvesszőzte a lábukat. Miután megvesszőzte a családját, az istállóban az állatok kerültek sorra, hogy azok is egészségesek legyenek. Másutt a családban nem virgácsolták, legények jöttek, akik szilvafából metszett, tűzön edzett, meggörbített ágat vagy főzött, héjatlan, fehér fűzfavesszőt használtak. A legények is korán és váratlanul állítottak be először a lányt, majd a család többi tagját megvesszőzni. Utána a legény is kapott a hátára ugyanavval a vesszővel.

Szokás volt, hogy addig ütötték a vesszőzöttet, míg ki nem találta, hányan vannak az aprószentek. Tudni kellett, hogy „száznegyvennégyezren és még annál is többen”. Székelykevén az a hiedelem járta, hogy annál egészségesebb lesz valaki az új évben, mennél többet kapott a vesszőzéskor. Bezdánban a gyerekek mentek suprikálni egy pálcával. A kislányokat suprikálták meg, s azt mondták: „Friss légy, jó légy, keléses ne légy, apádnak szót fogadj, ahová küldenek, szaladj!” Gomboson is ezt mondják, de a vesszőzést mustrálásnak nevezik.

Most sepertek ki először karácsony óta. Napkelte előtt végezték a söprést. Doroszlón, Székelykevén a ház körül is összesepertek, a szemetet pedig a gyümölcsfák tövére szórták, hogy a termés bő legyen, de ne lepjék el a férgek. A karácsonyi szakajtóban levő gabonából minden állat kapott.

Ha esett az eső, Csantavéren azt mondták, sok halott kisgyermek lesz.

Részleges asszonyi dologtiltó nap lévén aprószentek napja, nem szabad mosni e napon.

Szlavóniában maradt meg a hajdani regölésnek, e nap szokásának némi nyoma. A lányokat, legényeket párosító, „öggyü regülő” és bőségvarázsló szokáshoz fűződik egy archaikus, a sámánénekkel összefüggő rítuséneknek, a hajdani regöséneknek egy csekély töredéke. Szlavóniában a XIX. század végén már funkciót váltott a regösének. Erről a töredékről Döme Izrael, aki bejegyezte a kórógyi iskolában található jegyzőkönyvbe, majd Bencze Sándor is, aki még rokonaitól hallotta énekelni, azt mondja, hogy a vadászatra induló férjét kísérte ki ezzel a csodaszarvasról szóló résszel a haraszti asszony.

Valóságos kincse még ez a töredék is:

    „Édes uram, én jó uram, sej, regélök, regélök,
    Napot láttam én fennkelni, sej, regélök, regélök,
    Hódikát láttam én lemenni, sej, regélök, regélök,
    A kettő közt szarvast láttam, sej, regélök, regélök.
    Egyik szarva a Napba vót, sej, regélök, regélök,
    Másik meg a Hódikába, sej, regélök, regélök,
    Egyik lába az erdőbe, sej, regélök, regélök,
    A másik meg a tengörbe, sej, regélök, regélök.
    Jobb ódalán nagy szen égött, sej, regélök, regélök,
    Bal oldalán köd setétlött, sej, regélök, regélök.
    Szöme előtt hajnal verratt, sej, regélök, regélök,
    Utánna meg éjjel szakatt, sej, regélök, regélök.
    Hannál engöm, édös uram, sej, regélök, regélök,
    Mennél inkább szarvas után, sej, regélök, regélök.
    Lába nyomán fakad a víz, sej, regélök, regélök,
    Az erdőbe ha vetőnnél, sej, regélök, regélök,
    A víz mellett is meglönnél, sej, regélök, regélök,
    Napfenkőtig öbrön lennél, sej, regélök, regélök,
    A szarvast is megnyilaznád, sej, regélök, regélök,
    Utadon új legelőket lelnék, sej, regélök, regélök.”

december 27.

December 27.   János napja
Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek - mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.


János napja

János napját karácsony harmadik napjaként tartották számon. Törökkanizsán a legény vitte ki a szemetet az udvarra. Amelyik irányból hall legelőször hangokat, arról fog nősülni.

A János nevűeket este fölköszöntötték. A Muravidéken pl. így:

    „Szent Jánosnok álldáso
    Szállón erre a házro,
    Benne levü niépeket,
    Buzdiccson nagy örömre.

    Kis örömre, nagy örömre,
    Köszöntünk tiegedet,
    Szomorúság, háborúság,
    Távozzik tüled!”

Egy baranyai János-köszöntő Katona Imre feljegyzésében:

    „János felvirradtá ma neved napjára,
    Serkents víg kedvedből hangos citerára!
    Én számat megnyitom szép, gyenge nótára:
    Számos áldást kérek ma neved napjára!
    Kívánom, hogy érjél sok vidám napokat,
    Bú és bánat nélkül való gondolatokat.
    A te esztendeid sokáig terjedjen,
    Hetven vagy nyolcvan esztendőre menjen.” stb.

A janosolók sok helyen köszöntenek, ami sok pohár bor felhajtásával jár. A Szent János poharából ugyanis erőt, egészséget isznak. Kórógyon a társaság oszlásakor megivott utolsó pohár bort János áldásának nevezik. Verbicán viszont ilyenkor Szent János poharát itták meg.

János amellett, hogy patkányűző nap, óvó- és gyógyítónap is. A baranyai, bácskai szőlősgazdák régen bort szenteltettek. Minden hordóba egy cseppet tettek belőle, hogy el ne romoljon a bor. De fülfájásra, fejfájásra, fogfájásra is megfelelt, sőt használt is.

Kelebián a karácsony böjtjén kútba dobott, János almának nevezett almát kiveszik, annyi cikkelyre vágják, ahány tagja van a családnak, és elfogyasztják. Ha majd közülük valamelyik olyan helyre vetődik, ahol nem talál ivóvizet, azokra gondol, akikkel együtt evett az almából, s elmúlik a szomja.

december 26.

December 26.   Karácsony másodnapja, István napja
István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló pogánykori emléke.


István napja

István napja egészség- és termésvarázsló nap. A bánátiak szerint, ha szép idő van, jó termés lesz. Ha zúzmarásak a fák, de később kisüt a nap, akkor sok makk terem a jövő esztendőben – tapasztalták régen a disznókat az erdőkben makkoltatók a Muravidéken.

Fel szokták köszönteni az Istvánokat. Este mentek köszönteni. A muravidéki énekes, verses köszöntök egyike töredékében így hangzik:

    ,,Meggyüttünk mink juó este, juó este,
    Isfán köszöntisire,
    Isfán, liégy egisségbe!
    Köszöntünk reminsigbe!”

Szlavóniában ,,kántáló vörsé álták” (áldták, köszöntötték) az ünnepeltet. Ilyen verset mondtak a kettes csoportban járó nagyobb gyerekek:

    „Kis harang, nagy harang,
    Mind azt mondogatja,
    Mama van az István nevenapja.”

Pár dinárt kaptak a köszöntésért. A felnőttek is mondtak rigmust. Őket itallal kínálták.

    „Sok névnapot megéljen,
    Erőben, egészségben,
    Békességben, Gazdagságban.”

Lábadi Klára Várdarócon jegyezte fel a következő köszöntőt:

    „Szerencsés jó reggelt kicsinek és nagynak,
    Kivált az Istvánoknak!
    Kinek fölvirradtunk piros hajnalára,
    És az Istvánoknak szép nevenapjára!
    Annyi áldás legyen az Istvánok fején,
    Amennyi fűszál terem Várdaróc mezein!
    Nyíljon az égnek örök dicsősége,
    Ki fölkoronázta az Istvánokat örök tisztességre.”

Az Istvánt köszöntők mellett még járnak a betlehemesek, Székelykevén a huszárok is. Még tart az ünnep. Az étkezésen is észre lehetett ezt venni. Húsleves, szárma, csirkéből, disznóból készült főétel, kalács, újabban torta is kerül az asztalra. Bor és pálinka mindenütt van az asztalon. A vendégeket is szívesen fogadják és megvendégelik.

Az időjárást figyelik, mert a Muravidéken a számosnapokként számon tartott karácsonytól vízkeresztig terjedő idő éppen úgy megjósolja az időjárást, mint a Luca-naptól karácsonyig terjedő tizenketted.

december 25.

December 25.   Karácsony napja
A hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Tilos volt ezen a napon a kölcsönkérés és kölcsönadás, mert kivitték volna a szerencsét.


Karácsony napja

Karácsony ideje a régi rómaiaknál a Dies natalis Solis invicti – a legyőzhetetlen Nap újjászületésének napja, a téli napfordulat nagy vigassággal, hagyományos ételekkel, ajándékozással, dióra játszással ünnepelt napja a Saturnaliák idején. (Saturnus a földművelés ó-itáliai istenségei közül a legkiválóbb.) Ez a nap sokáig évkezdő volt.

Karácsony napja dologtiltó nap. Semmit sem szabad dolgozni, még seperni sem a házban, az istállóból a trágyát kihordani vagy a jószágot a jászoltól eloldani. Főzni sem szabad. Székely-kévén a még előző nap befűtött kemencében melegítették fel az ételt. A szárma különben is többször felmelegítve ízletesebb. Szerémségben, Ürögön a húsleves mellett csak kocsonyát fogyasztottak. A jó gazda és gazdasszony már az előző napokban mindent el- és bekészített embernek, állatnak.

Karácsony napján Székelykevén megvendégelték a szolgát, asztalhoz ültették, meg is ajándékozták. A gyermekek is a nagy asztalnál étkeztek, nem külön a macskaasztalnál, mint hétköznap. Megszűnt a böjti tilalom is, lehetett enni, inni. E naphoz dramatikus játékok is kapcsolódtak. A székelyeknél „a betlehemi szolgálat” és a huszárok játéka.

Székelykevén ezen a napon rendszerint tovább aludtak a szokásosnál. Elmentek a templomba. A tízórás nagymise után útnak indultak a betlehemezők, éjjel tíz-tizenegy óráig járták a falut. Minden házba bementek, ha beengedték őket, illetve engedélyt kaptak a háziaktól az ünnepi színjáték előadására. Jutalmul kolbászt, pálinkát, esetleg pénzt kaptak.

Bánátban, Szerémségben egyfajta pásztorjátékot adtak elő, már a karácsonyt megelőző héten járták vele a falut. Három juhász és egy fehérbe öltözött angyal alkotta a csoportot. Az angyal vitte a betlehemet, amelyben bárányok és csacsi is volt. Énekeltek. Az angyal nyitott be a házba, megkérdezte, hogy beeresztik-e a betlehemeseket. Igenlő válaszra belépett az első juhász, és megkezdődött a tréfás elemekkel is bővelkedő színjáték.

Karácsony első napján Szlavóniában tarisznyával járó, karácsonyt áldó, köszöntő fiúgyerekek, polozsákok járták a falut, és a következő verset mondták:

    „Eljütt a karácsony,
    Ehetnem kalácsot.
    Megsült a disznóhús,
    Jól érzöm a szagát,
    Néköm adják az utolsó boncát!”

Harasztiban Bóna Júlia jegyezte fel az alábbi karácsonyt áldó verset:

    „A nemös Betlehömnek városába
    Gyermek születött szűztől a velágra,
    Örömet hoza Ádám árváira, maradékira.
    Az istennek szent angyala mennyből alászálla,
    És a pásztorokhoz juta, nékiek ekképpen szóla:
    Mennyből jövök most hozzátok,
    És íme, egy nagy jó hírt mondok:
    Nagy örömet hirdetek,
    Melyen örvend ti szívetek:
    Megszületett Jézus!”

Székelyeink A huszárok nevű karácsonyi játékot még Bukovinából hozták. A huszárok játékban saját ünneplő öltözetükben szerepeltek a könyvesek és az előfutár, csak a kalapjuk volt fölpántlikázva, a mellükön kereszt alakban szalag kötve. A huszárok ráncos csizmát, szűk katonanadrágot, sötétkék, zsinóros atillát viseltek. Fejükön piros csákó, mellükön keresztben szalag, szalagok lógtak le a térdükig. Oldalukon kard felszalagozva. A csobánok csizmát, esőköpenyt viseltek. Az első csobán, Jenő, fekete bundás álarcot, cilinderszerű süveget hordott, melyet tollseprűvel és mással díszített, hogy elriasszon mindenkit. Még csengői is voltak, hat, hosszú nyelű seprűje, hogy seperjen a csoport előtt. Görbe botjával elkapott és magához húzott egy-egy lányt. Menekültek is előle. A második csobánnak, Tátinak, fehér bundából készült álarca és kolompjai voltak. Táti öreg, púpos hátú, esetlen öreg személy.

Szlavóniában és Baranyában több hiedelem kapcsolódik e naphoz, pl. Kőben azt hiszik, ha karácsonykor nyávog a macska, szerencsétlenség történik, ruhát szárítani sem ajánlatos. Egyesek azt tartják, amilyen embert, férfit vagy nőt látnak karácsony reggelén elsőnek, olyan nemű lesz a baromfi.

Bánátban azt mondják, hogy aranyvíz van a kútban, aki iszik belőle reggel, egészséges lesz. Törökkanizsán, Bácsszőlősön, Baranyában nem törnek diót e napon, mert szerencsétlen lesz az illető, egész évben sok edényt fog törni.

Szerémségben azt ajánlják, hogy a két karácsony – nagykarácsony és kiskarácsony, azaz újév – között ne nézzen, lásson senki nyers fonalat, mert szemfájós lesz.

December 25. időjósló és termésjósló nap is. Régen azt tartották Bácskában, Bánátban, Szerémségben, ha vasárnapra esik karácsony, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz, de bő termés és nagy állatszaporulat lesz. Ha hétfőre esik, ködös tél, szeles tavasz, jeges, viharos nyár várható, valamint dögvész is, pusztulnak majd az állatok. Ha kedden van, akkor nagyon hosszú lesz a tél, nedves tavasz, sok gyümölcs, szőlő várható, de sok ember elpusztul. A szerdai kemény, zúzmarás telet, szeles tavaszt, nedves nyarat, kellemes őszt jelez, sok gabona terem majd. A csütörtöki, pénteki ünnep kellemetlen telet, forró nyarat, az állatok hullását jelzi. A szombaton ünnepelt karácsony jó telet, szeles tavaszt, semmilyen nyarat és nagy drágaságot hoz.

A szép napos idő száraz nyarat és jó gyümölcstermést, bortermést jósol. De ha süt ugyan a nap, a zúzmara mégis megmarad az ágakon, a hambár tele lesz gabonával – állítják Baranyában, Szlavóniában, a Muravidéken és Bánátban. Amilyen az idő Luca napjától karácsony estéig – mondják Szlavóniában –, olyan lesz az idő az eltelt napok sorrendje szerint a jövő év megfelelő hónapjában.

A karácsonyi szokások éppen úgy, mint a többi esztendő ünnep szokásai változásokon mennek át. A szokáskomplexumhoz tartozó betlehemezés pl. már elvesztette jelentőségét, szűk körre szorult, lassan el is halt. A kántálás is hasonló sorsra jutott a szokást gyakorlók és a szokást befogadók érdektelensége, motiválatlansága, a tartalom, a társadalmi és eszmei háttér, a funkció megváltozása miatt. A szokások leírásához tehát legtöbbször nem az élő gyakorlat, hanem az emlékezet szolgáltatja az adatokat.

A fenyőfaállítás szokása is lassan átmegy, sok helyen már át is ment január elsejére – újév napjára.

december 24.

Szenteste

karácsony vigíliája. A karácsonyi előkészületeket, sütést, főzést, takarítást a kora délutáni órákra befejezik, faluhelyen még a jószágok ólait is rendbe teszik. A déli óráktól kezdve kántálók járták a falvakat, bekopogtatva minden házba, ahol alamizsnát kaptak. A kántálás szokása szinte az egész országban ismert. A betlehemezés szintén kedves, régi szokás. Az egész játék a szálláskeresés köré épül. A szereplők - József, Mária, az angyalok és a pásztorok - tréfás jeleneteket adtak elő. Jutalmul kalácsot, kolbászt és süteményt kaptak. Az utóbbi években egyre több faluban és városban elevenítik fel ezt a nagyon szép népszokást. A karácsonyfa állítás jelképrendszerét a kutatás még a mai napig sem tisztázta végérvényesen. A biztos csak az, hogy napfordulati szimbólum. Hazánkban először Brunswick Teréz állított karácsonyfát 1824-ben, tehát közel 180 éves hagyományról van szó. Német nyelvterületről terjedt el, de hasonló szokás más vidéken is megvolt korábban, csak nem fenyőt, hanem termő-ágat használtak erre a célra. Karácsony estéje és éjszakája sokféle jóslásra és varázslásra adott alkalmat. Így például a karácsonyi vacsora után a családfő annyi cikkekre vágta az almát, ahány tagja van a családnak. A magok egész, vagy elvágott voltából következtettek arra, hogy ki lesz egészséges, vagy beteg a családban, a következő évben. Ugyanígy azt tartották, hogy akinek a karácsonyi vacsora után férges dió jutott, az súlyos beteg lesz, vagy meghal. Este fahasábot támasztottak száradni a tűzhelyhez. Úgy vélték, hogy akié reggelre eldől, az a következő évben meghal. Karácsony este a lányok kimentek a sötétbe fáért, és annyi hasábot öleltek magukhoz, amennyit elbírtak. Ha a fahasábok száma páros volt, a következő évben férjhez mentek.


December 24.   Karácsony vigíliája, Ádám-Éva napja
Az adventi időszak utolsó napja. A karácsonyfa-állítást először Elzászban jegyezték fel a XVII. században. A XVIII. századtól már mint protestáns családi szokás terjedt el a német területen. A XIX. századtól a világ számos országában meghonosodott a karácsonyfa-állítás. Hazánkban a XIX. század első felében jelent meg, elsősorban nemesi, majd polgári körökben. Először Brunszvik Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. A század második felében a társadalom többi rétegénél is elterjedt. Magyarországon a karácsonyfa elterjedése előtt termőágakat állítottak, ezeket rozmaring-, nyárfa-, bürök-, kökényágakból készítették. Gerendára, vagy a szobasarokba függesztették, olykor a koronájával lefelé. A karácsonyi ajándékozás szokásának ókori előzménye a római újévi ajándék a strena, amelyet Kalendae Januriae (január 1.) alkalmával küldözgettek egymásnak. A német protestantizmus a XVII. századtól családi ünneppé tette a karácsonyt, s ettől kezdve az ajándékozás főleg családi körben jutott jelentőséghez: elsősorban a szülők ajándékozták meg gyermekeiket.


Ádám, Éva napja

A téli napfordulóhoz kapcsolódó, évkezdő ünnepkör jelentős naptári ünnepe, Luca után a legjelentősebb, legnagyobb ünnep a karácsony. A népi ünneplésben pogány, egyházi, népi, félnépi, más népektől átvett vagy kalendáriumi eredetű szokások, dramatikus játékok ötvöződtek.

Ádám, Éva napja egyúttal karácsony böjtje, vagy mint Szlavóniában mondják „szenvedője”, a bánáti székelyeknél „szenvede”, másutt „bőved este”, Baranyában „béved este”, és sok helyen „szenteste”.

E napon estig böjtöltek. Nem volt szabad enni, noha előre sütöttek, főztek az ünnepre. Zentán hajnalban gyúrta a gazdasszony a csíknak a tésztát. Úgy, lisztes kézzel kimegy a kertbe, sorban megrázza a gyümölcsfákat, hogy teremjenek. Kupuszinán – Silling István adatai szerint – Ádám, Éva napjának reggelén megfőzik a nagyszemű babot, a „lalosbabot”. Amikor megfőtt, leszűrik, megsózzák, enyhén megpaprikázzák. Kenyér nélkül fogyasztva egész nap rájárnak. A maradékot a karácsonyfa alá teszik. Azt tartották, ha valaki sok lalosbabot fogyasztott, akkor sok pénze lesz a következő évben. A szoba négy sarkába is kellett tenni a babból, hogy minden oldalról jöjjön pénz a házba. Zenta-Újfaluban diót tettek a szoba négy sarkába, hogy az eltévedt családtagok hazataláljanak. Topolyán is meg még sokfele csak az éjféli mise után ettek húsfélét, kocsonyát. Bácsszlősön is bableves, mákos tészta járja, de a tésztából egy keveset az asztalra is szórnak. Ezt majd belekötik a mosogatórongyba. A mosogatórongyban levő bab és tészta hulladéka a jószágok gyógyítására alkalmas. Ha a kisbabának szúrása van, rá kell tenni a rongyot a beteg helyre.

A szlavóniai református falvakban (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu) a nagyon öregek emlékezete szerint valamikor árpakásás levest főztek. Ez úgy készült, hogy feltették vízben az árpakását, belevagdalták a disznó máját, tüdejét, mert akkortájban volt a disznóölés. Ha megfőtt a kása, berántották, ecetezték, tojást kevertek bele. Volt, amikor malacot sütöttek karácsonyra. Ilyenkor Ádám, Éva napján egész nap zsíros kenyeret ettek, mert nyárson sütötték a malacot, és a csurgó zsírt kenyérrel fogták fel. Este nem is voltak éhesek. Lőttek verebeket is, megtisztították, nyársra húzták, a malac alatt megsütötték. A karácsonyra sütött kalácsból is vágtak, befőttet szoktak még asztalra tenni. A csillagok feljöttéig nem volt szabad zsíros ételt fogyasztani, noha a reformátusoknál nincs böjt. Vacsora után almát, diót öntöttek az asztalra a gyermekeknek. Az ételmaradékot ott hagyták az asztalon, a morzsákat is, csak a terítőt hajtották rá, hogy a tyúkok a kert fele menjenek, ne az utca felé.

Mostanában Szlavóniában a vacsora savanyú leves disznófejből, bennefőtt tojással, tormával. Disznótor óta tartogatják erre az alkalomra a disznó veséjét, máját. Van még véres hurka, kolbász. Újabban csirke-, nyúl-, galambhús is kerül az asztalra, de nem teszik fel az egészet, csak egy keveset. Karácsonyi cipó és „süledék”, kelt kalácsok dióval, mazsolával egészítik ki a vacsorát, meg befőtt. Sok helyen a mézből eltesznek egy kis üvegbe, hogy a fogzó gyerek ínyét megkenhessék vele, és megkönnyebbüljön a gyerek.

Vacsora után szoktak a szegényeknek vinni mindenféle ennivalóból. Összeszedték „a csirkecsontokat is, elvitték a hangyabolyba, hogy annyi legyen a csirke, mint a hangya. A szemetet nem viszik ki, hogy a varjúk ne vigyék el a csibéket. Ilyenkor két cső kukoricát vittek be a konyhába, ledobták. Minden jószágnak adtak belőle. A csibéket is behívják, kapnak a karácsonyi gabonából.

A székelyeknél a gazdák most fogták be utoljára a lovakat a kocsiba. A gazda délelőtt ellátta a jószágot, takarmányt, tüzelőt készített be, kitakarította az istállót, segített az asszonynak. Az asszonyok főztek.

A pásztorok is korán keltek. A reggeli teendők közé tartozik a pásztoroknál arra figyelni, ki érkezik elsőnek a házba, gyermek-e vagy felnőtt. A gyermek növekvő szerencsét hoz, a felnőtt pedig hanyatlást. Ha ezen a napon, illetve a két karácsonyi napon született fattyúbárány, azt érdemes volt meghagyni apaállatnak vagy anyának. Az ilyen apaállat után nem volt annyi nyomorult, torzszülött, mint a falkabeli apáktól. A betegségek sem tizedelték meg a falkát.

Szerémségben a csordás, kondás, sorra járja a házakat, ünnepet köszönt. Kolbászt, hurkát, húst kap ajándékba a jókívánságokért.

Gunda Béla leírása szerint Satrincán a gazdasszony kihúz egy szál vesszőt abból a kötegből, melyet a pásztor magával hozott. A pásztor „megsuprikálja” a vesszővel az asszonyt. Ha kanász, akkor azt mondja: rö, rö, rö, ö, oh! Ha csordás, akkor: mu, mu, mu! A csordás vesszői egyágúak, a kondáséi többágúak, hogy minél több malac legyen. A gazdasszony ezután bedobja a vesszőt a kuckóba. Majd az aprószenteki suprikáláskor az apa végigvesszőzi vele a család tagjait.

Délután három óra fele vitte be a gazda a szobába a szalmát, de előbb beköszöntötte az ünnepet. Sok helyen az ünnep idején a szalmán aludtak. A szalma bent maradt nyolc napig. Zentán, Horgoson is. Szlavónia falvaiban is sok szalmát visznek be, abból tesznek az asztalra és az asztal alá. Negyednapon ezt a szalmát a gyümölcsfákra akasztják, hogy jobb legyen a termés. A legtöbb helyen az asztal mindegyik lábára kötözött a gazda egy-egy csomó szénát, hogy a gonosz elkerülje a házat. Az asztal alá szakajtóban búzát, rozsot, zabot, árpát, kukoricát helyez el a gazda, hogy biztosítsa a bő termést. Szlavóniában kölest, zabot, búzát, kukoricát vegyítenek össze, s ezt terítik az asztal alá. Elősegíti majd a szaporodást, ha kap belőle az aprójószág.

Bekerült még az asztal alá a mángorló, a nyújtófa, a balta, a kalapács, a harapófogó is, hogy szerencséje legyen a szerszámok gazdájának. A mángorló pedig gyógyító eszköz lesz, a beteg hátat vasalják meg vele. A balta fokával a fekélyes, torokgyíkos beteget érintik, nyomkodják meg. Székelykevén még hámot is vittek be a szobába a jászol jelképeként. A kisgyerekek letérdepeltek előtte, és imádkoztak.

Általában mindenfele karácsony estéjéig minden kölcsönkért dolgot visszaadtak tulajdonosának, az adósságot is megfizetik. Nem szabad haraggal lefeküdni, ki kell békülni. Mosott ruha se maradjon kint a kötélen, mert megdöglik a jószág. A szemetet sem szabad kidobni. Zenta-Újfaluban egészen János-napig nem ajánlatos kisöpörni a szobát. Akkor összeszedi a lány egy szakajtóba a szemetet, éjfélkor kiviszi az udvarra, kifordítja a szakajtóból, rááll a szakajtóra. Amerről megszólal a kakas, arról jön a kérő.

Az András-napi gallyak mellé odakerültek a kemence vállára a kerti vetemények magvait tartalmazó zacskók.

A gyümölcsfák törzsére is kötöttek szalmacsóvát, a reggeli harangszó előtt pedig megrázták a fákat. Szerencsét hozott az is, ha valaki legyet fogott, mert majd méhrajt fog be a nyáron – tartják Szlavóniában.

Estefele, mikor a csillagok feljöttek, a szépen megterített asztalnál a gazda ünnepköszöntése után fogyasztották a vajjal berántott bablevest, a mézes mákos gubát, esetleg mákos csíkot. A mákos guba úgy készült, hogy hüvelykujjnyi vastagra és tepsihosszúságúra hagyott kenyértésztából rudakat sütnek, majd 2–3 centi hosszúra eltördelik, forró vízzel, kis olajjal leforrázzák, meghintik mákkal, mézzel. Fokhagymát is okvetlen kellett enni mézbe mártva a boszorkányok ellen. Diót is kellett fogyasztani. Tizenháromszor kellett mézbe mártogatni. Diótörés közben az illető egészségére következtethettek. Ha egészséges volt a dióbél, egészséget jelentett. A vacsora előtt mindenki kapott egyazon almából egy-egy gerezdet, hogy együtt maradjon a család, ha valaki messze földre vetődne is, hazataláljon. Végül következett a kompót, a főtt aszalt szilva, dió és kalács, amelyet Szerémségben Jézuska-kalácsnak neveztek. Ez egy gömbölyű fonott kalács piros szalaggal körülkötve, a tetején almával. Három napig állt az asztalon megszegetlenül, csak azután fogyasztották el. Egyes helyeken csak újévkor.

A vacsora után maradt morzsát, csontot, szemetet nem dobták ki, mert varázs- és gyógyerővel bír. Ezzel füstölték meg a tehén tőgyét, hogy több teje legyen. A csirkék is kaptak belőle, hogy egészségesek legyenek. Szlavóniában a síró gyereket, a beteget is, de a beteg lovat is ezzel füstölik meg, hogy ne bántsa a boszorkány. Egy piros almát dobtak a kútba, hogy aki iszik a kútvízből, egészséges legyen. Satrincán az első falatot félreteszik egy tányérra az angyalkának. Még a fokhagymából is tesznek a tányérra. A vacsora alatt a gazdasszony, ha már leült, nem kelhetett fel, mert nem fognak ülni a kotlói.

A karácsonyi abroszból vetik majd a tavaszi búzát.

Vacsora végeztével a gazda egy kosár diót hozott be, odaöntötte az ajtóhoz. A gyerekek kapkodták a diót. A maradék fokhagymából a székelykeveiek a kisgyerekek kabátjának a felső zsebébe tettek egy gerezdet, hogy ne bántsa őket a gonosz, a kígyó. A boszorkány ellen az istállóablak sarkába is tettek a megmaradt fokhagymából.

Este az eladólány kinyitotta az utolsó Luca-cédulát, megtudta a jövendőbeli nevét. Késő este ólmot öntöttek hasonló célból. Székelykevén, ha nem volt udvarlója a lánynak, elvitt az éjféli misére egy szál mákos tésztát, beletette a szenteltvíztartóba. Ahány mákszem volt a tésztán, annyi udvarlója lesz. A csúzai anyák délután öt órakor kiviszik a szemetet, meghallgatják, merről ugatnak a kutyák, mert majd onnan jönnek a lánykérők. A zentai lányok, legények is az éjféli misén lopva mákos csíkot tesznek a szenteltvíztartóba. Ha valaki kiveszi, a lány férjhez megy, a legény megnősül még abban az esztendőben. Ha a lány feláll a szemétdombra, és figyeli a kutyaugatást, amelyik irányból hallja, arra megy majd férjhez. Az éjféli mise idején, ha belekiabálja a lány a szabad kéménybe szeretője nevét, akkor az eljön érte, és hűséges lesz hozzá.

A karácsonyfa régen nem volt fenyőfa, hanem tüskés koronafaág, feldíszítve az almáriumra került a lucabúzával együtt. Szlavóniában este kilenc óra fele jöttek az angyalok. Három-négy lány felöltözött ruhába, fátyol, koszorú a fejükön, kezükben vessző, amivel megvesszőzik a gyerekeket.

Karácsonyfa helyett rozmaringágra kötöztek almát, szőlőt, diót, gyertyát, kis csengőt. Újabban fenyőt díszítenek. A fenyőfa alá kerül a lucabúza meg az ajándékok. A fa alatt van még egy mogyorófavessző, amivel a gyerekeket fegyelmezik. A gyerekek általában mindenféle hasznos ajándékot kaptak, inget, csizmát, lajbit.

Vacsora után a felnőttek kártyázni szoktak, mézes pálinkát iszogattak, ami egész nap ott állt az asztalon. Éjfélkor mentek misére vitték a háromlábú lucaszéket, hogy felismerjék a boszorkányokat. Ha valaki megbotlott a templomajtó küszöbén, akkor egy éven belül kiterítve fekszik – hitték Csantavéren. Éjfélkor, a harangszókor az állatok is megszólaltak, egymás közt vagy dicsérték a gazdát, vagy panaszkodtak a bánásmódra. Csantavéren, ha jászol alá feküdt este a ló, akkor éjfélkor meg fog szólalni, hitték az öregek.

Kupuszinán, mikor véget ért az éjféli mise, a kántor még orgonált egy darabig. Nem éppen szent énekeket játszott. Ez volt a dikica. A hiedelem szerint azért orgonált a kántor, hogy az éjféli misén részt vevő boszorkányoknak legyen mire táncolniuk az oltáron. Míg azok táncolnak, addig a hívők hazaérhetnek, a boszorkányok nem árthatnak nekik az éjszaka sötétjében. Aki ilyenkor a templomban marad, és a zene hallatára a lábával veri a taktust, az is boszorkány.

Zentán és környékén ez a nap haláljósló. Ebéd után a család legöregebb tagja háromszor odavágja az evőkanalat az ajtóhoz, ha a kanál mind a háromszor a fejével kifele állt meg a földön, akkor abban az évben meghal az illető.

A nap időjárása mindenfele termésjósló, és bajt, szerencsétlenséget jósoló is. Azt vélték, ha szép az idő éjjel, akkor dús termés lesz. „Karácsony éjszakáján, ha esik földre hó, ez reménységet ad, hogy lészen minden jó.” Ha keletről fúj a szél, a marhák dögét, ha nyugatról, emberek halálát, ha délről, sok betegséget, északról jó esztendőt hoz. Székelykevén, ha valamelyik állat beteg volt, összefogtak ezen a napon kilenc legyet, beeresztették őket egy nádszálba, a nádszál végét bedugták. Ha  ezzel megérintették a beteg lovat, jobban lett. Utána kiengedték a legyeket. Bácsszőlősön most kell vetni a mákot, hogy jó termés legyen.

A nap legnagyobb eseménye mind a gyerekek, mind a felnőttek számára a kántálás, a kóringyálás.

A gyerekek már jóval előbb gyakorolták a kántálást, kóringyálást vagy bőcsőzést. A vojlovicai székelyek, a bácskaiak kántálnak, Muzslán kóringyálnak, a Muravidéken, a bánáti Magyarittabén „köszöntik” a karácsonyt, Szlavóniában „eláldják” a karácsonyt.

Lámpagyújtás előtt a gyerekek nekiindultak a falunak. Két-három gyerek alkotott egy csoportot. A remélt adományoknak összegyűjtésére tarisznya volt a vállukon. A gyerekek odaálltak az ablak alá és valamelyik bekiabált: Meghallgatják-e az angyali vigasságot?” Ha igenlő választ kaptak, rázendítettek a Mennyből az angyal… kezdetű énekre, utána a Krisztus Jézus született, örvendezzünk… kezdetű következett. Mikor befejezték, egyszerre köszöntek. A házbeliek meg diót vagy még valami mást, esetleg pénzt adtak ki az ablakon, de előbb megkérdezték, hogy hányan vannak, így járták sorra a rokonságot a gyermekcsoportok. Sokszor késő éjjel vetődtek haza. Utána vagy lefeküdtek, vagy elmentek az éjféli misére. Régen Bezdánban, Kupuszinán, Doroszlón, Gomboson a bőcsőzés volt divatban. A kislányok kettesével járták a falut. Mindketten fehérbe öltöztek, egy kis bölcsőt vittek, melyben kikeményített párnák között feküdt a Jézuska. A meglátogatott házban az asztalra tették a bölcsőt, meg-meg ringatták, és énekeltek. A székelykevei gyerekek este találták meg a színes papírokkal, pántlikával karácsonyfává feldíszített gyümölcsfaágat, alatta egy almával.

Ma már naplementekor, esti harangszókor megkapják a gyerekek a szépen feldíszített fenyőfát, alatta az ajándékokkal.

Észak-Bánátban tudunk még a karácsonyi maricákról, gólyákról. A legények gólyának öltöztek, kelepeltek, nagyokat csíptek a lányokon, néha illetlenkedtek is. Nemcsak az utcán jártak, hanem a házakba is bementek.

december 21.

Tamás napja

Tamás napjához számos - elsősorban disznóvágással kapcsolatos - hiedelem fűződik. Az ekkor vágott jószág hája, a "Tamásháj" nem avasodik meg, ezért gyógyításra alkalmas. Elsősorban kelések, nehezen gyógyuló sebek, kisgyermekek kiütéseinek a kezelésére használták. Az e napon leölt disznó sózott véréből is célszerű volt eltenni, mert a köszvényt tudták vele gyógyítani. Egyes vidékeken a Tamáshájat egy illatos kerti növény összetört levelével keverték, mivel e növénynek rontáselhárító erőt tulajdonítottak. Másutt tömjénnel, szenteltvízzel, vagy hagymával vegyítve használták. A Mura vidékén viszont úgy hitték, ezen a napon nem szabad disznót vágni, mert aki ezt teszi, annak Tamás minden évben megöli valami jószágát. Sokan mézet szenteltettek Tamás napján, mivel az egész évben használható baromfibetegségek gyógyítására. Göcsejben úgy tartották, aki ezen a napon disznót vág, annak minden évben valamilyen háziállatot kell vágnia ezen a napon, mert különben a jószágok közül elhullik valamelyik. Időjárásjóslásra is felhasználták a Tamás napján leölt hízót, mert úgy tartották, ha nagy lett a mája, csikorgós lesz a Karácsony. Jósoltak a frissen esett hóból is, mert ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés Karácsonyt ígért. A férjhez menő lányoknak Tamás előestéjén célszerű volt az udvaron a vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak, biztos kérőre számíthattak, sőt az ugatás irányából várhatták a jövendőbelit. Ha pedig elalvás előtt férfi alsóneműt rejtettek a párnájuk alá, minden valószínűséggel megálmodták a vőlegényük személyét.


December 21.   Tamás napja
Hitetlen Tamás néven emlegetett apostol napja. A hagyomány szerint pünkösd után megjelent neki külön Jézus. Innen ered a szólás: Szent Tamás szolgája vagyok, azaz hiszem, ha látom. E naphoz is férjjósló praktikák kapcsolódnak.


Tamás ~ Disznóölő Tamás napja

A Muravidéken valamikor régen úgy hitték, hogy aki ezen a napon egyszer disznót öl, annak azután minden évben le kell vágnia valamit, mert különben Tamás öl, elpusztul valamelyik állat.

Baromfivész ellen mézet kell szenteltetni, és azt adni neki, nehogy Tamás ölje meg a baromfikat.

Rendszerint fagy szokott lenni Tamáskor, azért megfelelő az idő a disznóvágásra.

Székelykevén ilyenkor meszeltek az asszonyok. Meszelés közben sok meszet elcsepegtettek, hogy sok tojást tojjanak a tyúkok.

december 14.

Nicasius napja

Szlavóniában azt javasolják, hogy hajnalban ,,kopaszon”, azaz meztelenül kerüljék meg a házat az asszonyok, és egy vesszővel hajtsák a „cakrakat”, patkányokat, ezt mondván: „Ara mënyetök, amere harangoznák, túl a Tiszán, túl a Dunán!”

december 13.

Luca napja

Karácsony havának a legboszorkányosabb napja december 13-a, amiről a régi kalendáriumok úgy emlékeznek meg, hogy: "Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja". Ez a nap az 1582-ben bevezetett Gergely-féle naptárreformig, a téli napforduló időpontját jelölte, és az év legrövidebb nappala és a leghosszabb éjszakája volt. Ám azóta az időszámítás a csillagászati tél kezdetét a Nap-járásához igazítva december 22-éhez kapcsolja, ugyanakkor megmaradtak és itt-ott még ma is élnek az ókeresztény vértanú, Szent Luca névünnepéhez tapadt, pogány napfordulós hagyományok. A néphit kétféle Lucát ismert: a jóságosat és a boszorkányosat, amelyek közül az utóbbi terjedt el a néphagyományokban. Míg Szent Luca ünneplése Itáliában volt a legelterjedtebb, a démonikus Lucát a magyarokon kívül a horvátok, szlovének, osztrákok tartották tiszteletben. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mint december 13-ához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt a termékenység-varázslásra, mint házasság-, halál-, és időjárásjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Reggel a házba lépő első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ha férfi lépett a házba, a szaporulat bikaborjú lesz, ha pedig nő érkezett, akkor üsző. A jósló, varázsló eljárások közé tartozott a Luca-pogácsa sütése: ha sütés közben megperzselődött, közeli halált jelentett. Egyes vidékeken a lányok gombócba rejtett fiúnevekből remélték megtudni, hogy a jövő évben ki lesz a kérőjük. Ez a nap módot adott a következő évre várható termés becslésére is. Egyes vidékeken búzát csíráztattak, és ha karácsonyra kizöldült, akkor bő termés ígérkezett. Ezt a Luca-búzát tették azután a karácsonyi oltárra a betlehemhez. A gazdák akkor is reményt fűztek a jövő évi bő terméshez, ha Luca éjjelén derült, csillagos volt az ég. Az év egyik legjelentősebb időjósló napja volt december 13-a. A Lucától Karácsonyig tartó 12 nap időjárását kivetítették a következő év 12 hónapjára. Ez természetesen nem egy az egyben értendő, hanem úgy, hogy ha az adott hónap időjárása napos, felhős, párás, száraz vagy csapadékos, továbbá az átlagtól eltérően melegebb, vagy hűvösebb. Makó vidékén volt elterjedt, de máshol is ismerték a hagymakalendáriumot. Ezt úgy készítették, hogy egy nagy fej vöröshagymát 12 részre vágtak, a szeletekre csipetnyi sót tettek, és néhány nap múlva vagy szenteste jövendöltek belőle időjárást. Amelyik szeleten a só elolvadt, azt a hónapot az átlagostól csapadékosabbnak várták. Elsődleges volt ezen a napon a tyúkok termékenységének varázslása, amely számos tiltással függött össze. Tiltották ezen a napon a kölcsönadást is, viszont nagyon hasznos volt a lopás. A gazdasszonynak lopnia kellett a szomszédból egy marék szalmát és egy tojást, amit betett a tojófészekbe, miközben azt mondogatta: "A mi tyúkunk tojjogájjon a szomszédé kotkodájjon". Sokfelé szokás volt a Lucázás, vagy kotyolás. Néhány főből álló csoportok a "Luca, Luca kity-koty" kezdetű köszöntővel járták a házakat, és szalmára térdepelve tréfás és termékenységvarázsló köszöntőket mondtak. A szétszórt szalmát a gazdaasszony később szintén a tyúkok alá tette. E napon abroncsba szórták a tyúkoknak az eleséget, "nehogy a szomszédba járjanak át tojni". Ugyanekkor a gazdasszonynak sokat kellett otthon ülnie, hogy a kotlós is jó ülő legyen. Ezt meg is tehette, mert dologtiltó nap lévén tilos volt szőni, fonni, lúgot készíteni, kenyeret sütni - mert aki ilyet készít, annak kisebesedik a keze. Tilos volt Luca napján varrni is, mert akkor bevarrják a tyúkok fenekét. Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért minden eszközzel védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtaira keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy a szagával elriasszák a gonosz szellemeket. Elzárták a seprűket is, nehogy éjszaka azon nyargalásszanak a boszorkányok. A nemkívánatos személyek felismerésére készítették - többnyire az öreglegények - a Luca-székét, amelynek alakját és formáját szigorú előírás szabályozta. December 13-a és Karácsony között kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsa) és 13 részből illesztették össze. Szöget nem használhattak, a csapokat pedig bükkfából kellett készíteni. Aki aztán a karácsonyi éjféli misén a székre állt, minden bizonnyal megláthatta a falu vagy a környék boszorkányait.


December 13.   Luca napja
Szent Luca a legenda szerint keresztényhitéért halt vértanúhalált, az egyház nem tartja valós történelmi személynek. A szembetegségben, szenvedők, az utcanők és varrónők pártfogója. A név a latin lux, az a fény szóból ered. Ehhez a naphoz kapcsolódó hiedelmek: például a férj- és házasságjóslás, halál- és beteg-jóslás, termésjóslás, időjárásjóslás.


Luca napja

Luca nevében a latin lux = fényesség, világosság jelentésű szó rejtőzik. Ebből következett, hogy a középkorban a szemfájósak védőszentje lett, s mint ilyet, Dante is tisztelte.

A Gergely-naptár életbe lépése, azaz 1582 előtt Luca napja az év legrövidebb napja volt, éjszakája pedig az év leghosszabb éjszakája. Gonoszjáró nap lévén, a gonoszok, bűbájosok, boszorkányok nyugodtan tevékenykedtek, ronthattak meg embert, állatot. Be is zárták előlük az ajtókat, ablakokat. Egyes helyeken Lucát is boszorkánynak tartják, aki kárt akar okozni az embereknek.

Luca meg is jelenik. A szerémségi Vogányban, Ürögön, Maradékon, Satrincán és más szerémségi falvakban a Luca-nap előtti estén a lányok, asszonyok fehér lepedőt terítenek magukra, fehér szoknyát vesznek fel. Ürögön az arcuk elé szitát borítanak, másutt kendővel kötik be, hogy ne ismerjék fel őket. Vogányban Luca kezében csengettyű, Satrincán meszelő, főzőkanál lehetett, így felöltözve Luca néni beállít a szomszédba, megkérdezi, ki a rossz, ki tud imádkozni. Aki jó és imádkozni tud, azt dióval, mogyoróval ajándékozza meg, a többit a meszelővel, fakanállal ijesztgeti.

Luca gonoszjáró nap, most tevékenykednek a boszorkányok. Bácsszőlősön azt mondják, amelyik légy megéri Luca napját, az boszorkány lesz. A rontás ellen ajánlatos fokhagymával bekenni az ablakot, az ajtó négy sarkát, tejet nem kiadni a házból, semmit sem kölcsön adni.

A boszorkányok felismerésére szolgált a karácsonyi misén a Luca estjén elkezdett Luca széke. A lucaszéket este titokban kezdték faragni a férfiak, többnyire agglegények kilencféle fából. Sepsén is 13 napig faragták, de 13 féle fából faragott 13 részből állt a Luca széke. Vojlovicán szalmából kötik a lucaszéket, hogy a karácsonyi éjféli mise után megtudja, ki ül rá a székre. Az lesz a felesége.

Ekkor kezdték el fonni a lucaostort is. Karácsony böjtjére be kellett fejezni mind a kettőt. A karácsonyi éjféli misén a lucaszéken ülve vagy állva és maga köré krétával bűvös kört húzva meg lehetett ismerni a falu boszorkányait. A boszorkány fején ugyanis agancsok és tolldíszek éktelenkednek, mint a hajdani sámánok fején. Bezdánban azt mondják, a boszorkánynak akkora szarva van, hogy nem fér be a templomajtón. El kell fordítania a fejét, hogy be tudjon menni. Oldalt megy be. Már erről is fel lehet ismerni.

Baranyában, Laskón lucainget kezdtek varrni a boszorkányok felismerésére. Ezt is karácsonyig készítették. Felvéve, a karácsonyi misén viselője meglátta a boszorkányt.

Ha valakit elkapnak a boszorkányok, szórjon maga mögé mákot, mikor menekül. Ha ez nem segít, álljon a felesége négykézlábra, bújjon át alatta, nem bántják majd a boszorkányok. A mise után futva vitték haza a lucaszéket, otthon tűzbe dobták, hogy ne kínozzák meg az illetőt a boszorkányok, mert a felismert boszorkányok természetesen védekeztek, megtámadták felismerőjüket. A lucaostor kiváló harci eszköznek bizonyult a támadók ellen. A boszorkányok elől szaladót a maga mögé szórt mák meg a lucabúza is megvédi. Míg fel nem nyalják a mákot az utolsó szemig a boszorkányok, addig védve van az illető.

Szlavóniában a reformátusok is faragtak lucaszéket. Karácsonyig mindennap csak egy rántást tettek minden szerszámmal. A cél itt nem az ártó gonosz felismerése, hanem a meggazdagodás.

Luca napján kell készíteni füvekből az állatoknak gyógyszert.

Most ültetik a gazdasszonyok a mágikus erejű lucabúzát. A Szerémségben másként történik az ültetés, mint más vidékeken. Szerémségben egy kis tányérba tesznek 2–3 marék búzát. A búza közepébe egy poharat állítanak, melyben olaj és bél van. Ez a kandiló. A szerbektől, horvátoktól átvett név mécset jelent. Az asztalra helyezett kandilót majd karácsony este gyújtja meg a háziasszony. A kandiló háromkirályok napjáig ég. A tányérba tett búzát naponként öntözik. Karácsonyig ki is zöldül. Általában piros szalaggal körülkötik a tányért. Bácskában is tányérba, esetleg pohárba ültetik a búzát, de nem tesznek mécsest a közepébe. Az ablakközébe téve kizöldül a maréknyi, vízzel permetezett búza. Újévig őrizték. Van, ahol kis homokot szórnak a magok szélére vagy közé. Pacséron karácsonykor megnyírták a lucabúzát, szalaggal átkötötték. Székelykevén 12 szemet vetettek, annyit, amennyi nap van még hátra az esztendőből. Az közös, hogy mindenütt nő ülteti a búzát. Ebben még megőrződött a nő ősi földművelő tevékenysége. A folklórirodalomban a lucabúzát Adonis-kert néven ismerik. Valószínűleg az Adria tájáról származik, és sokác, illetve bunyevác közvetítéssel került a magyarokhoz. Vidékeinken még ma is élő szokásról van szó, melynek hajdan mágikus tulajdonsága is volt, a jó termést, a termés minőségét mutatta meg, egyúttal a vetőmag kipróbálása is volt. A hiedelem szerint karácsony után az állatoknak, a baromfinak adva elősegíti a szaporodást, megőrzi az egészséget. A lucabúzától a tyúkok többet tojnak, a tojás sárgája nagyobb és szebb lett. A lucabúza kiváló szer tojás- és tejrontás ellen is. Pacséron karácsony reggelén a lucabúzáról levágott szárhegyeket a mosdóvízbe tették, hogy a benne megmosakodó lányok szebbek legyenek, a többieknek pedig ne fájjon a szemük. Újabban a temetőben karácsonykor a sírokra helyezik a lucabúzát.

Pacséron Luca estéjén foggal leszakítanak egy cseresznye- vagy meggyfahajtást, vízbe téve karácsonyig kivirágzik.

Mivel Lucának sokféle tevékenységet tulajdonítanak, sokféle hiedelem is fűződik hozzá. Luca napja, mint mondtuk, gonoszjárónap, de a gonosz hatalmának megtörésére irányuló varázscselekmények napja is. Zenta-Újfaluban pl. Luca napján fekete tyúkot vágnak, a tollat a tanya körül szórják, így nem éri vész a tanyát és a benne élőket. Luca napja házasságszerző, andrásolónap, asszonyi dologtiltó, bontónap, a jóslások, a termésjóslás, az időjárásjóslás napja, illetve időjárásra mutató nap is.

A férjhezmenő lányok, hogy megtudakolják jövendőbelijük nevét, lucapogácsát készítettek. Mindegyikbe egy-egy férfinevet tartalmazó cédulát helyeztek. Az első kisült pogácsát széttörve fény derült a titokra. Szerémségben a nagylány Luca napjától karácsonyig mindennap egy-egy falatot eszik a lucapogácsából vagy egy almából. Az utolsó falatot karácsony reggel fogyasztja el a kapu előtt. A legelső arra menő férfi keresztnevével azonos keresztnevű lesz a férje. Zentán egy almát kell elkezdeni enni, és karácsony böjtjéig fogyasztani, akkor elmenni az éjféli misére, letérdelni a szenteltvíztartó elé, aki belebotlik, az lesz a férje vagy a felesége.

A lucacédulák is a jövendőbeli személyének megtudakolását szolgálták. Tizenhárom cédulára férfineveket írtak, de egyet üresen hagytak, összesodorták a papírokat, majd dobozba tették. Karácsonyig mindennap eldobtak vagy elégettek egyet, az utolsót karácsony este bontották ki. Amilyen nevet találtak rajta, olyan nevű lesz a jövendőbeli. Ha az üres cédula maradt utoljára, akkor nem jelentkezik kérő. Székelykevén a fiúk ugyanígy tettek.

Tizenhárom gombócba rejtett tizenhárom férfinév segíthetett a jövendőbeli nevének megtudásában. A gombócokat kifőzték. Amelyik először vetődött fel a víz színére, az tartalmazta a nevet.

Törökkanizsán a lányok azt tudakolták, hogy hány év múlva mennek férjhez. Luca estéjén a lány megrúgja a disznóól ajtaját, ahányat röfög a disznó, annyi év telik el a férjhezmenésig.

Topolyán a papucsrúgás volt divatban. Este a konyhaajtóban a lány lerúgta a papucsát a lábáról. Ha a papucs feje kifele állt, férjhez megy, ha befelé, a házban marad.

Ólmot is öntöttek a férjjelölt foglalkozását megtudakolandó.

Az álom is megjelenthette a jövendőbeli nevét. A székelykevei lánynak Lucától karácsonyig valamelyik éjjel álmában előkerülhetett a jövendőbeli neve. Zentán forgácsot tettek a lányok a fejük alá, hogy megálmodjak a kedves nevét.

A lucapogácsa halált, betegséget is megjósolt. Az ilyen célból készült jó zsíros pogácsába tollat dugtak. Mindenki választott magának egyet a pogácsák közül. Megsütötték. Ha a pogácsába tűzött toll megpörkölődött, akkor a tulajdonos vagy beteg lesz, vagy halál vár rá.

Szerencsevarázslásra szolgált a pogácsába sütött pénz. Egyetlenegy pogácsába tettek pénzt. Aki megtalálja, egész évben szerencsés lesz. Székelykevén a lucapogácsát búzalisztből kovász nélkül készítették, és a tűzhely tetején sütötték meg. Egybe egy dinárt rejtettek. Aki ezt a pogácsát kezdi enni, annak szerencséje lesz.

Székelykevén, Satrincán meszelni kell ezen a napon, el kell húzni a fal tövét, be kell meszelni a kemence száját, hogy a férgek elpusztuljanak, a szerencsétlenség elkerülje a házat, és többet tojjanak a tyúkok. A Muravidéken lopott forgáccsal dobálták meg a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. Zentán a gazdasszony fehér lepedőt terített magára, és piszkafával piszkálta a tyúkokat, mondva: ,,A mi tyúkunk toj, toj, toj, a másé meg kot, kot kot.” Csantavéren tüzes piszkafával kotorták meg a tyúkólban éjfélkor a tyúkokat. Közben háromszor mondták: „Koty, koty, koty, tojj, tojj, tojj!”

A termékenység – a szaporulat – varázslására szolgált a lucázás vagy kotyolás. Ez abból állt, hogy a tyúkokat napkelte előtt piszkafával, Székelykevén tüzes sütőfával meg kellett kotorni, hogy tojjanak, elkotoljanak. Kopácson a következő versikét mondták kotorás közben:

„Tyúkom, tyúkom, tojj tojást, a másé meg kotkodácst!” Zentán előbb a kemencébe dugták a piszkafát, azután a tyúk feneke felé szúrtak, mondván: „Az én tyúkom tojjon, tojjon, asszonyomé kotkodáljon, csuk-csurukk.” Másnap reggel is megismételték a kotorást, a szöveg ugyanaz, csak a végződés: nyik-nyirikk.

Törökkanizsán éjfélkor piszkálják meg a tyúkokat mondván: „Az én tyúkom toj, toj, toj, a másé meg koty, koty, koty.”

A muravidéki lucázó gyerekek egy ölfát vittek a kezükben, letérdeltek az ajtó elé, és mondták: „Luca, Luca, kitty, kotty, üllőn meg tyúkjok. Tiktyok, ludjuk annyit tojjon, mint a patakban a kövecs, disznójukon akkora szalonna legyen, mint ez az ajtószárfa. Luca, Luca három, a dinárt várom.”

Muravidéken Dobronakon férfiak mentek lucázni. Korbácsolni szoktak, és mondták:

    „Luca, Luca három,
    A pálinkát várom.
    Ha nem adnak pálinkát,
    Kifúrom a gerendát.”

A zenta-újfalui gazdasszony egy tál pogácsát süt. Míg azt rakosgatja, azt kell mondania többször egymás után: „Egyik kotlik, másik tojik.”

Szlavóniában, mikor az asszonyok a tyúkólból kijöttek, háromszor ráültek az ajtóküszöbre, hogy nyugodtan üljön a kotló, és mondták: „Üljetek, tojjatok!” Szerémségben az asszonyok egész nap ültek vagy feküdtek, hogy a tyúkok is jól üljenek a tojáson.

Maradékon egy kerékabroncsot tesznek ki szótlanul Luca napján az udvarra, karácsonyig abból etetik a baromfikat, hogy el ne kóboroljanak a következő évben. Székelykevén, ha azt akarják, hogy a tyúkok jól tojjanak, tüzes sütőfával kotortak be a tyúkólból ki nem engedett tyúkok közé. Közben mondták: „Sokat tojjatok, hamar kotoljatok!”

Ha valaki meg akar gazdagodni, szerez egy lidércet. A tojását most kell a hónaljba tenni, kikelteni, hogy a lidérc teljesítse gazdája kívánságait.

Ha Luca napján jön valaki a házhoz, feltétlenül le kell ültetni, mert különben nem lesz kotlós, vagy rosszul ül a tyúk a tojáson. Csantavéren az eltávozó vendég hátát pernyével szórják be, hogy a tyúkok jól tojjanak.

Luca, mint mondtuk, asszonyi dologtiltó nap. Bizonyos cselekvésektől tartózkodniuk kell az asszonyoknak, így nem szabad máshova menni. Ha nő ment a Muravidéken más házába, kiseprűzték, vagy fejszét dobtak elébe, és rápisiltettek vele, mert nem engedelmeskedett a tilalomnak. Ha férfi ment a házhoz, akkor szalonnával, borral kínálták. Luca napján nem volt szabad kérni semmit más házában. Székelykevén azt tartották, hogy nem ajánlatos főzni ezen a napon, mert megállítják a tyúkok tojását. Csak lucapogácsát sütöttek a tűzhely tetején. Vásárolni sem jó, mert nem lesz pénzük egész évben. Ne adjunk semmit kölcsön Luca-napkor – tanácsolták egymásnak az asszonyok.

Általános hiedelem, hogy varrni sem szabad, mert bevarrják a tyúkok fenekét, és nem tojnak. Fonni, mosni, kenyeret sütni, diót törni, máshova elmenni szomszédolni, este kint járni, valamit elkezdeni, tejet kiadni nem lehet, mert vagy tűzvész tör ki, vagy üszkös lesz a búza, vagy elapaszt a tehén, kiadják a hasznot a házból. Ha idegen érkezik a házba, ne támaszkodjon a kemencének, mert majd nem tojnak a háziak tyúkjai.

Luca napján ne adjunk borsót a kakasnak, mert vad lesz. Mosogatáskor, mosáskor nem szabad kiönteni a vizet, ha mégis mosnánk a tilalom ellenére is, a víz vérré válik. Vigyázzunk, hova öntjük a vizet, mert ha a jószág iszik belőle, megdöglik. Mosdani sem jó a szobában, mert sok lesz a bolha. Ne is nevessünk, mert karácsonykor sírni fogunk. Ne nézzünk ki az ablakon, az ajtón se vigyünk be semmit, mert nem lesz ennivalónk egész évben. Ne varrjunk ruhát, mert ha felvesszük, meghalunk. Székelykevén nem adnak ki tejet az ablakon, mert kiadják a hasznot, elapaszt a tehén.

Vannak dolgok, amelyeket azonban éppen most kell elvégezni. Luca napján jó tapasztani, mert rátapasztjuk a zsírt a disznóra. A kemence száját is be kell tapasztani Topolyán, hogy vastag legyen a szalonna. Ha legyet látunk, üssük agyon, mert biztosan boszorkány. A kulcslukakat be kell dugni hagymával, fokhagymával, hogy ne bújjon be a kíváncsi szerencsétlenség. A kaput be kell zárni, ne jöjjön be senki, mert nem lesz kotlós, vagy rosszul kél a csirke. Horgoson lekaparják a kemencét, a külső falát, a lekapart mésszel etetik a tyúkokat, hogy tojjanak.

A pásztorok szerint arra is vigyázni kell, hogy milyen nemű személy érkezik először Luca reggelén a házba. Ha nő, akkor több lesz a nőstény bárány, ha férfi, akkor kosbárányok születnek nagyobb számban. Pacséron, ha elsőnek férfi nyit be a házba, akkor a gazda kancája csődörcsikót, a tehén pedig bikaborjút ellik. Ha nő az első, akkor kancacsikó vagy üszőborjú születik.

Baranyában, ha Luca éjjelén csillagos az ég, akkor jó termés lesz a következő évben.

Ami Luca időjárását illeti, ekkor szokott fújni Luca szele. Rendszerint szeles nap Luca. Ha ordít a szamár Lucákor, sok jégeső lesz.

Ezen a napon készítik az általánosan ismert Luca-kalendáriumot, mely az eljövendő év 12 hónapjának az időjárását mutatja meg. Tizenkét féldió héjába vagy egy hagyma húsának 12 levelébe sót tesznek. Mindegyiket megjelölik, hogy melyik melyik hónapot jelképezi. Ha megnedvesedik a só valamelyikben, akkor az a hónap nedves, esős lesz.

Székelykevén hagymát tesznek a kemencébe, s abból, hogy hogyan száradnak le a hagyma húsának rétegei, állapítják meg a következő esztendő időjárását.

Általános hiedelem, hogy amilyen Luca napja és az utána következő napok időjárása karácsonyig, olyan lesz január és a többi hónap időjárása.

december 12.

Luca előtti nap

Szeged környékén, vagy a Mura vidékén régebben "Luca előtti nap"-nak titulálták december 12-én a Gabriellák névünnepét. Ez gyakorlatilag abból állt, hogy a babonásabb gazdasszonyok kora reggel egy piszkafával megbolygatták az ülőn szunnyadó tyúkokat, mert az efféle varázscselekmény jobb tojókká és kotlósokká serkentett őket. Este azután már országszerte a másnapra átnyúló Lucázás sejtelmes öröme, várható tréfás-bolondos meglepetése tartotta izgalomban a falvak népét. Számos vidéken a legények bosszantó tréfákat űztek Luca előestéjén. Leszedték és elcserélték a lányos házak kapuit, szalmával torlaszolták el a bejáratot, szétszedték a szekeret, majd a háztetőn állították össze, vagy a kútba dobták.


Luca előtti nap ~ Gabriella napja

A Muravidéken előbbre hozták a Luca-napi szokások közül a tyúkokkal végzendő varázscselekményt. A gazdasszony kora reggel egy piszkafával megpiszkálta, leverte az üllőn gubbasztó tyúkokat. Azt tartották ugyanis, ha leverik a tyúkokat az üllőről, akkor korán elkotlanak.

december 8.

Mária napja

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának a napja, és az ő tiszteletére ezen a hajnalon is megtartott Rorate-mise. (A latin elnevezés a mise szövegében elhangzó "rorate coeli": "harmatozzatok, egek" nyomán keletkezett.) A népi kalendáriumban is helyet kapott decemberi Mária napot régebben Eketiltó vagy Földtiltó Boldogasszony napjaként is emlegették, mivel ekkor már nemigen lehet szántani. Ha a fagy elmarad és sárba enyhül az időjárás, abból karácsonyra jeges időre következtettek. A Mária napi hosszú jégcsap az eljövendő évben szép kendertermést ígért.


Mária napja ~ Földtiltó Boldogasszony napja

A muravidéki Radomasban „Füödtítu Buódogasszon” – Földtiltó Boldogasszony napján nem szabad szántani. Nem is igen lehet már a rossz idő miatt. Baranyában sem tartják ajánlatosnak ettől a naptól kezdve a földek szántását és bevetését.

Idő- és termésjósló nap is december nyolcadika. Ha hosszú a jégcsap – vallják Baranyában –, hosszú szálú, szép kender terem majd a jövő esztendőben. Székelykevén gyümölcsfavesszőt vágnak, a meleg szobában kivirágoztatják karácsonyig, majd a termésre lehet belőle következtetni.

Ami az időjárást illeti, a tapasztalat alapján az a vélemény alakult ki, hogy ha sáros ez a nap, akkor a hónap végén biztosan számíthatunk jégre.

december 7.

Ambrus napja

Szent Ambrus a méhészek és a mézeskalácsosok patrónusa. Szent Ambrus Rómában tanult először retorikát, majd politikai pályára lépett. Fiatalon lett két itáliai tartomány vezetője mediolanumi (milánói) székhellyel. 374-ben a város püspökének választották meg - akarata ellenére -, noha még meg sem volt keresztelve, katekumen volt. Megkeresztekedett, majd püspökké szentelték, valószínűleg december 7-én. Szétosztotta vagyonát, teológiát kezdett tanulni elsősorban görög atyáktól. Teljes erővel belevetette magát az egyházpolitikai harcokba, egész életében küzdött az eretneknek tartott ariánusok ellen, megfosztotta őket templomaiktól, jövedelmeiktől. Szent Ambrus nagyszombaton halt meg. Emléknapja a katolikus, ortodox és anglikán naptárban december 7-én van, az evangélikus kalendáriumban április 4-én.
A méhészek a szokásosnál is gondosabban foglalkoznak a kaptáraikkal, az áttelelő méhcsaládokkal, mert úgy vélik, ettől függ a jövő évi mézelés.

december 6.

Miklós napja

A keleti egyházak máig legtiszteltebb szentje Miklós püspök. Szent MiklósNapját - december 6-át - főleg a gyerekek várják különös izgalommal. Merthogy a jeles nap előestéjén jön a Mikulás, akár be is kopogtathat a legkisebbek otthonába, és ahol netán csintalanabb a gyerkőc, oda még a virgácsos krampuszt is magával viszi. Ahová pedig csak éjnek évadján jut el, ott sem marad üresen, ajándék nélkül az ablakba kitett kiscipő. A rendkívüli szociális érzékkel megáldott püspök jó cselekedeteiről és csodatételeiről számtalan legenda mesél. Legismertebb talán az a történet, amelyben egy gazdag nemes hirtelen nagy szegénységre jutott, és úgy akart magán segíteni, hogy három leányát erkölcstelen életre adja. Miklós mentette meg a lányokat a bűntől, mivel három egymást követő éjszakán egy-egy zacskó aranyat dobott be a házuk ablakán. Innen ered az egész világon elterjedt szokás, hogy Szent Miklós napján a szülők megajándékozzák gyermekeiket, mondván, ez a Mikulás ajándéka. Kevésbé közismert, hogy a szülőket is lázba hozó Mikulás-járás hazánkban a viszonylag új keletű népszokások közé tartozik. Alig másfélszáz esztendeje terjedt át hozzánk osztrák és cseh földről, és nem egyenes utódja a régi magyar Szent Miklós kultusznak. A legendás szent a középkorban a gyermekek, a hajósok és a diákok patrónusa volt, de hozzá fohászkodtak a férjhez menő lányok is. Szent Miklós a folyók mellé települt magyarországi bencés apátságok védőszentje is volt. Névünnepét sokfelé az asszonyok dologtiltó napnak tartották, míg az időjósok szerint Miklós a karácsonyi időjárást is megmutatta.


December 6.   Szent Miklós napja
Szent Miklós püspök a IV. században élt a kisázsiai Myra városában. A pékek, gabonakereskedők, diákok, eladólányok, révészek, vízimolnárok, polgárvárosok pártfogója. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a XIX. században került be a köznyelvbe. Az ország egyes területein szokás volt a mikulásjárás, amely eredetileg középkori diákszokás volt. A falvakban a XX. század első évtizedeiben városi hatásra terjedt el az ajándékozás szokása.


Miklós napja ~ Mikulás napja

Miklós a gyermekek barátja, meg is ajándékozza őket. Amikor a századfordulón a Mikulás még világos nappal járta a falut, a szigorú, botos Mikulás előcsalta a kuckóba bújt gyereket, kifaggatta, tud-e imádkozni. Járt a vessző, ha bebizonyosodott, hogy nem tud, még az anyja is kikapott.

Az ajándékokat a szülők a kiskapuban adták át a Mikulásnak. Csak dió, alma, cukorka volt az ajándék. Később jött szokásba, hogy a Mikulás az ablakba kitett, tisztára „suvickolt” cipőkbe, megmosott, bemeszelt faklumpákba tette reggelre puttonyából a megérdemelt ajándékot a jó és szorgalmas gyerekeknek. Társa, a hosszú nyelvű krampusz, ördögfióka pedig arannyal befuttatott virgáccsal vagy festetlenül maradt ágacskákból kötött csomóval „jutalmazta”, illetve büntette a haszontalan rossz gyerekeket.

Miklós napja ma inkább mindenfele termőnap, illetve időjósnap voltát őrizte meg. Tudniillik, ha ezen a napon születnek kismalacok, akkor a koca felnevelheti majd őket. Baranyában viszont úgy vélekednek, ha fúj a szél Miklóskor, elpusztulnak az egerek.

Mint időjós megmutatja a hónap végének az időjárását. Ha pedig enyhe idő volt, mondják a baranyaiak, Miklós egészen biztosan megrázza majd a szakállát. Azt is tartják, hogy megmutatja karácsony időjárását.

december 4.

Szent Borbála

Európa csaknem minden országában, ahol bányászat folyik, évszázadok óta megünneplik december 4-ét, a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a napját. Elterjedése annak köszönhető, hogy a bányászhagyományok és tradíciók közösek egész Európában, közös a természettel vívott harcuk. Munkájukat állandó életveszélyben végzik, és ez olyan összetartó erőnek bizonyult, amelynek még a nemzetek határai sem szabtak korlátot. Bányászaink 1945 előtt munkaszünettel ünnepeltek. A vértanúságot szenvedett ókeresztény Borbálát tartották védőszentjüknek a tüzérek, a harangöntők és a kőfaragók is.
Szent Borbála emléknapjához évszázadokon át sok hiedelem fűződött. Ha a Borbála napján vízbe helyezett cseresznyefaág, a "borbálaág" karácsonyra kivirágzott, az eladó lánynak közeli házasságra volt kilátása. Hasznosnak bizonyult az is, ha a lányok András napján az eresz alá dugott almát december 4-én a másik oldalára fordították, majd karácsonykor magukkal vitték az éjféli misére. Ugyanis aki a mise után először szólította meg őket, annak a családjából várhatták a vőlegényt.
Borbála dologtiltó nap is volt. A hiedelmek ilyenkor tiltották a varrást, fonást, söprést. Ám ha női látogató tévedt a házba - ami az egész téli ünnepkörben szerencsétlenséget jelentett - azt feltétlenül seprűvel verték ki. Idegen férfit sem láttak szívesen, mert az is elviszi a ház szerencséjét, akárcsak az ajándékozás és a kölcsönkérés. Fonás és varrás helyett Borbálakor tollat fosztottak, bort fejtettek vagy búzát csíráztattak, hogy annak zöldjéből majd a következő év termésére jósoljanak.
Ugyanakkor Baranyában ezen a napon a férfiak nem fejthettek bort, az asszonyoknak tilos volt hozzányúlni a rokkához, mert ezek a műveletek - felgerjesztvén az ártó szándékot - megbetegíthették volna a marhát.


December 4.   Borbála napja
Szent Borbála emlékünnepe, aki Kis-Ázsiában élt. Keresztény hitéért halt mártírhalált. A bányászok, tüzérek, védőszentje. A Borbála nap hiedelemszokásai a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Például a női munkatilalom, e napon a női látogató nem hoz szerencsét a házhoz.


Borbála napja

Borbála napjának több funkciója van. Termésjósló nap. A Borbála-ág kivirágoztatása Doroszlón, Becsén és másutt is szokásos termésjósló mód, de sok helyen már elvesztette ezt a szerepét. Egyszerűen csak azért fordulnak a Borbála-ágak kivirágoztatásához, hogy karácsonyra virág legyen a házban, ha nincs másféle virág, mely színt, vidámságot visz a téli napok szürkeségébe.

A Borbála-ágat, Doroszlón sárgabarack termőrügyes ágát vagy venyigét befőttes üvegben, vízben feltették a kemence vállára vagy a meleg szobába az asztalra. Ha karácsonyig kihajtott, kivirágzott, meg lehetett látni, milyen lesz a termés a következő esztendőben.

E nap szétszedő-, bontónap, mert csak szétszedő, bontó munkát lehet végezni, termelő, valamit alkotó munkát nem.

Mivel részleges dologtiltó nap Borbála napja, a férfiak Baranyában nem fejthetnek bort, a nők pedig nem fonhatnak, mert megsántul a marha. A Muravidéken meg is magyarázzák, miért nem szabad hozzányúlni a rokkához. Azért, mert ha fonnának az asszonyok, Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának. Ha ez megtörténhet, biztonságosabb a tollfosztás. Különben is csak bontó munkát lehet végezni, a tollfosztással pedig nem árthat senkinek és semminek a gazdasszony.

december 3.

Ferenc, disznóölő Szent Ferenc, Disznóölő Ferenc napja

Gombos, Doroszló dunántúli községekből származott lakosai emlegetik Ferenc napját Disznóölő jelzővel. Régen ugyanis azt tartották a Dunántúlon, hogy e nap kiváló alkalom a disznók levágására, feldolgozására, már elég hideg van, van ideje és lehetősége a húsnak, hogy kifagyjon.

december 1.

Elza napja

A meteorológiai tél kezdetét hirdeti. A gazdaasszonyok rendszerint ekkor fogták be hizlalásra a karácsonyi pulykát, míg az időjárás megfigyelői a gallyakat rázó, szeles Elza-napból végleg szeles decembert jósoltak. "Elza-napi éles szél, négyheti széllel jár."


Elza napja

December első napjával már megkezdődik a hóvégi ünnepekre való előkészület. Többek között befogják a karácsonyi pulykát is hízni.
Az időjárást illetően negyvenes nap. Mindenütt azt tartják, ha e napon fúj a szél, akkor 40 napig szeles lesz az idő.

november 30.

András napja

András, Jézus tanítványainak egyike, halász volt, éppúgy, mint testvére, Szent András Simon Péter. Jézus halála után a Fekete-tengertől délre hirdette az evangéliumot. Krisztus után 60-ban, Petra városában keresztre feszítették. Mivel a kereszt szárait átlósan ácsolták össze, nem úgy, mint Jézusét, ezért az ilyen alakú keresztet András kereszt néven emlegetik. Ilyet láthatunk útjelzőként a vasúti átjárók előtt is.
Az András naphoz legalább annyi néphagyomány kötődik, mint a Katalinhoz. A házasságjósló praktikákat a lányoknak titokban kellett végezniük. A párna alá tett férfiruha volt a biztosíték, hogy az alvó lány álmában megjelenik a jövendőbeli vőlegény képe. Ha a disznóólat a lányok megrugdalták ezen a napon, a disznó röffenéseinek a száma megadta azon évek számát, amíg még pártában maradnak. A közös jóslások közül említésre méltó az ólomöntés, ahol az öntvény formájából az eljövendő férj foglalkozására következtettek.
A hagyományos falusi gazdálkodás szerint a disznóvágások ideje is ekkor kezdődik, így karácsonyra már elkészül a füstölt hús is. Ekkor már általában elég hideg van ahhoz, hogy a "disznóságokat" a hagyományos eljárásokkal is el lehetett tartani. Sokfelé disznóölő Szent András néven emlegetik ezt a napot.
Az András körüli napokra esik Advent első vasárnapja, a karácsonyi négyhetes előkészület kezdőnapja. Ilyenkor tilos volt a zajos mulatság, a tánc, a lakodalom. Ehhez az időszakhoz hozzátartoztak a katolikus egyházban a hajnali misék, a roráték. Advent időszaka a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepére való testi és lelki felkészülés ideje volt. Ekkor készültek fel a betlehemesek, szerveződtek a csoportok, tanulták be a szerepeiket, ádventben jártak az ostyahordó gyerekek. A kántortanító az iskolás gyerekekkel küldött megfelelő számú ostyát minden család számára, amelynek fejében azok babot, lencsét, lisztet, kolbászt küldtek neki. Díjlevélben foglalt járandóságuk volt ez a vékonypénzű tanítóknak.
Advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik. Ez a Megváltó születését váró, előkészítő időszak. Szép szokásként adventi koszorút készítenek a családok, amelyet vagy az asztal közepére helyeznek, vagy felfüggesztenek valahová a szobában. Fenyőágból készül, koszorú formájú, rajta négy gyertya, advent négy hetének megfelelően. Minden vasárnap egy gyertyát meggyújtanak, így karácsonyra már mind a négy gyertyácska ég.


November 30.   András napja
Szent András apostol a keleti egyház védőszentje az I. században élt. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért hívják az ilyen keresztet andráskeresztnek. András napja a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. A lányoknak többnyire magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Például böjtöltek, a párnájuk alá férfi ruhaneműt rejtettek.


András napja

András a téli évnegyed kezdőnapja. Mint ilyen, a férjjósló, párjósló cselekmények egyik fontos napja. Egész nap böjtöltek.

A lányok este tükröt, férfi alsóruhadarabot tettek a fejük alá, és azt remélték, hogy megálmodják jövendőbelijük nevét. A Bácskában Topolyán, Csantavéren, de a Bánátban, Baranyában is a lányok egész nap böjtöltek, lefekvéskor pedig a topolyai lányok ezt mondták:

„Agyláb, léplek, András, kérlek,
Mutasd meg a jövendőbeli vőlegényemet.”

Azt remélték, hogy álmodnak a jövendőbelivel, vagy álmukban meghallják a nevét.

Párjósló cselekmény volt az András-pogácsa készítése is. Három pogácsát sütöttek, mindegyikben egy-egy férfinévvel. Kitették a küszöbre, s amelyiket a legkésőbb vitte el a kutya, a benne levő cédulán szereplő nevű személy lesz a jövendőbeli.

Ólmot is öntöttek, ólmot tettek egy rossz kanálba, betették a kanalat a tűzbe, ahol az ólom megolvadt. Kivették a kanalat, s hirtelen egy bögrében levő vízbe öntötték a kanál tartalmát, a megolvadt ólmot. Az ólom a hideg vízben részekre bomlott, vagy egyben maradt, s valamilyen alakot vett fel. Az alakból próbálták kiolvasni a jövendőbeli foglalkozását.

A legények sem maradtak le kíváncsiságban a lányoktól. Ők 13 cédulát írtak lánynevekkel. Lucáig egyenként eldobálták a cédulákat, az utolsónak maradt cédulán találták a menyasszonyjelölt nevét. A lányok is gyakorolták szinte mindenfele a párjóslásnak ezt a fajtáját.

Lábadi Károly szerint Baranyában, Laskón így történt a jóslás: „András napján a hajadon lányok, fiúk egész nap nem esznek, nem isznak semmit. Fésülködni, mosakodni nem szabad. Este, amikor lement a nap, és a fiatalság le akar feküdni, meg kell mosakodnia. A mosdóvizet nem szabad kiönteni, hanem az ágy mellé kell tenni, ahonnan lesz a feje. Egy vadonatúj törülközővel megtörülköznek. Evvel letakarják a vizüket. Megfésülködnek, és a fésűben benne hagyják a hajukat, és a tükörrel együtt, amelyben nézték magukat, a fejük alá tették. Enni és inni még most se szabad. Abban az éjszakában meg kell hogy álmodja, hogy ki lesz a jövendőbeli párja. Ha a lányok azt álmodják, hogy egy kutya harapja őket, annak lányfejjel gyereke lesz.”

Doroszlón másképpen akarták fellebbenteni a jövendőt takaró leplet. Cédulára írták fel a számba jöhető legények nevét. A cédulát meg fésűt, tükröt tettek a párnájuk alá. Ha a cédulán levők valamelyikével álmodtak, az lesz a férjük. Az almamag is jóslóeszköz. András előtt nagy szeretettel ették a lányok az almát, számolták a magokat. Ha olyan almára bukkantak, amelyben 7 vagy 9 magot találtak, akkor a magokat papírba csomagolták, András nap estéjén a fejük alá, a párna alá helyezték, hogy megálmodják a férjüket.

„András, haza láss!” Vége az őszi időnek, jön a tél – mondták Bezdánban.

András időjósló nap is. Topolyán, de másutt is hagymakalendáriumot készítenek. „Egy jókora fej vöröshagymát négyfele vágtak, és ízekre szedtek. Kiválasztottak 12 egészséges lemezt, mindegyikbe egy csipetnyi sót szórtak. A lemezeket sorban egy tányérba tették, közben megjegyezték, melyik milyen hónapot jelöl. Feltették a kemence tetejére. Újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só, az esős lesz. Amelyikben nem volt víz, az száraz lesz” (Magyar néprajzi lexikon). Gyümölcsfaágat is tettek vízbe, felhelyezték a kemence vállára. Ott a kellemes melegben karácsonyig szépen kivirágzott. Ha először az ág alsó részén jelentek meg a virágok, akkor a tél eleje zord. Ha a közepe, akkor január végére erős tél várható, ha pedig az ág hegyén virágzott ki az ág, akkor a tél vége fele köszönt be majd a nehéz idő, fagy, jég, havazás.

A székelykeveiek szerint Andráskor indulnak el a farkasok juhokat rabolni. (Ez a hiedelem valószínűleg még bukovinai tartózkodásuk idejéről származik, még mielőtt 1883-ban ideköltöztek volna.)

A gazdálkodással összefüggő András napi szokásokról is tudunk. Bánátban azt tartják: „András napi hó vetésnek nem jó.”

András termőnap is. Kotlót, fát ültettek a bánátiak, disznókat párosítottak e napon.

András-nap bontónap is. Bánátban már disznót ölnek ezen a napon, hisz elég hidegek járnak, kifagy a hús. A szerémségiek azt vallják, hogy még most ki lehet irtani a háziférgeket.

Ezen a napon semmi szín alatt ne vágasson eret senki!

Andrással befejeződik a zajos mulatozás, „András zárja a hegedűt”. Legfeljebb az András utáni szerdán, kukaszerdán lehet még otthon muzsikálni, de másutt nem, mondják Szlavóniában a református községekben. András-nap éjfélkor beáll a csend ideje, advent. Ehhez a periódushoz is fűződik néhány népi megfigyelés Baranyában és a Muravidéken: „Adventi malac nem maradós, nem jó hízó.” „Adventi kutyakölykökből lesz a legjobb házőrző.”

november 25.

Katalin napja

Szent Katalin a kórházak, a betegek, az elesettek védőszentje az Szent Katalin ágybavizelőket is oltalmazza. Alexandriai Szent Katalin ünnepét a keresztény egyház november 25-én, vértanúságának napján tartja. A legenda szerint Kosztus ciprusi királynak leánya volt. Amikor hírét vette, hogy a császár üldözi a keresztényeket, Katalin védelmébe vette az üldözötteket. Vitába szállt a császárral is a keresztény tanítás igazáról. Hite miatt börtönbe került, ahol megkínozták, végül lefejezték. A legenda úgy tartja, hogy testét angyalok vitték a Sínai-hegyre, ahol tiszteletére kolostor épült. Mivel úgy tartják, hogy utolsó imádságában Katalin a betegekért és haldoklókért is imádkozott, a késő középkorban sok kórház patrónájának tekintette.
Katalin napjához férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódnak. A lányok gyümölcsfaágat állítanak a vízbe, és ha az karácsonyra kihajt, közel van a férjhez menés. Az ágat sokfelé Katalin ágnak nevezik. A fiúk böjtölnek e napon, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket.
Számos vidéken dologtiltó nap a Katalin. Nem sütnek kenyeret, nem őrölnek a malmok, nem szántanak. Közismert népi időjóslás: "Ha Katalin kopog, a Karácsony locsog." A régi öregek szerint: amilyen Katalin napja, olyan a január, amilyen a következő nap, olyan a február.


November 25.   Katalin napja
Szent Katalin a IV. században élt, hitéért mártírhalált halt. A házasságra vágyó lányok védőszentje, vértanúságának az eszköze a kerék miatt a fuvarosok, kerékgyártók, bognárok, molnárok, fazekasok tisztelték. Napjához férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. A vízbe tett gyümölcság, ha kizöldül karácsonyig, a lány közeli férjhez menetelét jósolja. Az ágat katalinágnak, katalingallynak nevezik.



Katalin napja

Mindenütt azt tartják, ha Katalin kopog, karácsony locsog. Zentagunarason ezt így fogalmazzák meg: „Ha Katalin locsogós, a karácsony ropogós.”

Katalin rámutatónap. Megmutatja január időjárását.

Vojlovicán azt mondják, hogy a mulatságokat Katalin tiltja, András zárja. Vége az őszi mulatságoknak. Topolyán is ekkor tartották az utolsó bálat.

Katalin női dologtiltó nap. Szerémségben ilyenkor nem szabad kenyeret sütni. Doroszlón viszont férfi dologtiltó nap. Nem szabad szántani, sem befogni a kocsiba, ne forogjon a kerék, mert Katalint kerékbe törték. Leálltak a malmok is, a kendergyárak, az összes kerekek, a malmosok templomba mentek, mert védszentjük volt Katalin. Csantavéren a fiúk Katalinkor böjtöltek, hogy meglássák jövendőbelijüket.

Egy Katalint csúfoló versike a Baranyából, Kő községből (Lábadi Károly gyűjtése):

        „Katica, Katica felmászott a fára,
        Leesett, leesett, kitörött a lába.”

november 22.

Cecília napja

Bálint Sándor említi, hogy „Versecen a Várhegyen él Szent Cecília, a város oltalmazója. Gondoskodik a szőlősgazdákról. Ott lebeg a levegőben, és fonalat húz Versec körül, hogy semmi baj ne érje. Ezért a várost a járvány, tűzvész, háború mindig megkímélte.”

A hagyomány szerint a legtöbb helyen azt mondják, hogy Cicelle (Cecília) táncol a holdban, Dávid király pedig hegedül.

november 19.

Erzsébet napja

Szent Erzsébet Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba temetésének napjára, november 19-re. Az 1969-es naptárreform alkalmával ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára, Magyarországon azonban maradt az eredeti napon. Több helyütt az országban Erzsébet napja alkalmával jótékonysági bálokat rendeznek.
"Szent Erzsébet napja, tél erejét szabja." - emlegették ilyenkor november derekán a 19-éhez kapcsolódó regulát a régi öregek. Aztán, ha az Örzsébet a "hópendelyét" alaposabban megrázta, abból enyhe decemberre és lágy télidőre következtettek. Még inkább kívánták a késő ősz első kiadósabb havazását az úgynevezett iccés juhászok, mert nekik, a tavasszal megkötött egyezség szerint, addig kellett kint tartani az őrzésre, legeltetésre felvállalt falkát, amíg a birka hátát be nem lepte a hó.


November 19.   Erzsébet napja
Árpádházi Szent Erzsébet (1207-1231) a katolikus egyház egyik legtiszteltebb női szentje. Időjárásjóslás fűződik ehhez a naphoz: ha e napon havazik, azt mondják Erzsébet megrázta pendelyét.


Erzsébet napja

Erzsébet a tél és karácsony rámutatónapja: „Szent Erzsébet napja tél erejét szabja.” Mindenütt azt tartják, ha esik Erzsébetkor, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a téli zimankótól, erős hidegtől, fagyoktól. A gazdák azt mondják, amilyen Erzsébet, olyan lesz decemberben, karácsonykor. Erzsébetkor rendszerint leesik az első hó. „Erzsébet megrázza a pendelyét”, havazik. Most már mindenféleképpen be kell fejezni az őszi búza vetését (Doroszlón).

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor mondja: „Az Örzsébet-nap, habár még a téli időszak elég messze van, sokszor meghozza az első havazást, aminek különösen az iccés juhászok örültek. Az őrzést ugyanis tavasztól hóleesésig egyezték meg, és ha ilyenkor egy kicsit is több hó esett, széthányták a falkát. Az persze már nem volt baj, ha elolvadt a hó, mert már csak a saját falkájukat kellett őrzeni, ami sokkal könnyebb volt. Esőben és rossz időben biza könyebb ám a kis falkát őrzeni, mint a pár százat. A régi gulyások is eddig hajtották a gulyát, csak ők ekkor, ha esett a hó, ha nem, befejezték az esztendőt.”

Erzsébet után nincs bál, mert kezdődik az advent.

Az Erzsébet nevűek csúfoló rigmusa:

        „Böske,
        Eltörött a macska farka,
        Kösd be!” (Szlavónia)