december 28.

Aprószentek

A betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja - december 28-a - aprószentek. A nap ismert szokása a vesszőzés, amelynek különböző változatait írták le, de a lényege mindegyiknek az volt, hogy a gyermekeket vesszővel megütögetve jó egészséget kívántak nekik. Egyes vidékeken a legények megvesszőzték a lányokat és az idősebbeket is, mondván: "feje se fájjon, foga se fájjon" - azaz legyenek mindig egészségesek. Az efféle "korbácsolás" a termékenység és a növekedés elősegítését is jelképezte.


December 28.   Aprószentek napja
Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos.


Ince napja, Gáspár ~ Aprószentek napja ~ Regélő hétfő

Aprószentek napja a római Sigillariák, a gyermekek megörvendeztetésének napja, amikor is általános ajándékozás volt szokásban. A gyermekeket bábukkal ajándékozták meg. Bolondoztak, tréfálkoztak, öregek, fiatalok vesszővel csapkodták egymást, egészséget, termékenységet osztottak egymásnak.

Ez a nap egészségvarázsló nap. Mindenütt most adják a jószágnak a karácsonyi morzsát, a szakajtóból a búzát, rozsot meg a lucabúzát, hogy egészségesek legyenek egész évben. Baranyában vigyáznak, hogy ne egyenek babot ezen a napon, mert különben kelésesek lesznek. Az esős időtől is félnek, legjobban a gyermekeket féltik, mert himlősek lesznek mindazok, akik megáznak.

Szlavónia, Baranya, Muravidék, Bácska, Bánát népénél az egészség biztosítására szokás volt a felnőttek, gyerekek, állatok megvesszőzése, „megsuprikálása”, „ódoricsálása”. Baranyában a második világháborúig járták a gyerekek a falvakat. Miután bekéredzkedtek a házba, elmondták a következő verset:

    „Ódorics, ódorics,
    Egészséges légy,
    Beteg ne légy,
    Keléses ne légy.
    Apádnak, anyádnak szót fogadj,
    Ahova küldenek, szaladj!”

Ezután fűzfavesszőből font korbáccsal megveregették fiúpajtásaikat, néha a felnőtteket is.

A Muravidéken 10–13 fiú kettesével járt sárga fűzfából nyolc ágra font korbáccsal korbácsolni. Már hajnalban elindultak. Engedelemkérés nélkül léptek be a szobába, és mondták: „Hálá Isten, ha megírtük ezt a mái napot. Érhessünk többeket is, de ne illen búve-bánatte, jobb, örvendetes napokke!”

A gyermekekhez szólva még hozzáfűzték: „Szófogadu liégy, ha fönek künnek, lenek menny, ha lenek künnek, főnek menny.” Közben sorban megcsapkodják őket a korbáccsal.

Szlavóniában egy vesszővel megveregetik egymást, hogy ne legyenek rühesek, kelésesek, közben mondják: „Hórógyis, hórógyis, nem leszünk kelisessök!”

Doroszlón virgácsolásnak nevezték ezt az egészségvarázsló szokást. Leginkább a lányokat, az asszonyokat virgácsolták, miközben mondták: „Kelléses ne legyen az új esztendőbe!” A legények a lányoktól szalagot kaptak a virgácsra. A virgácsolás jutalma lehetett még sonka, kolbász, tojás, amit a kocsmában fogyasztottak el. Egyesek azt is mondták: „A boldog felivel adunk, hogy jobban nőj!”

Topolyán a vesszőző családfő azt kérdezte: „Hányan vannak az aprószentek? Azt kellett felelni: „Minden sarokba egy szakajtóval.” Míg meg nem kapta az apa a választ, folyt a suprikálás. A legények a lányokat azért csapkodták meg, hogy „kilises ne legyél, ne fájjon a hátad”.

Székelykevén is egyes családokban a gazda végezte a vesszőzést. Reggel korán kelt, és bement a szobába, megvesszőzte a feleségét, mondva: „Aprószentek, Dávid, Dávid! Jó egészséggel viseld az új esztendőt!” Ezután a még ágyban fekvő gyerekekről lehúzta a takarót, megvesszőzte a lábukat. Miután megvesszőzte a családját, az istállóban az állatok kerültek sorra, hogy azok is egészségesek legyenek. Másutt a családban nem virgácsolták, legények jöttek, akik szilvafából metszett, tűzön edzett, meggörbített ágat vagy főzött, héjatlan, fehér fűzfavesszőt használtak. A legények is korán és váratlanul állítottak be először a lányt, majd a család többi tagját megvesszőzni. Utána a legény is kapott a hátára ugyanavval a vesszővel.

Szokás volt, hogy addig ütötték a vesszőzöttet, míg ki nem találta, hányan vannak az aprószentek. Tudni kellett, hogy „száznegyvennégyezren és még annál is többen”. Székelykevén az a hiedelem járta, hogy annál egészségesebb lesz valaki az új évben, mennél többet kapott a vesszőzéskor. Bezdánban a gyerekek mentek suprikálni egy pálcával. A kislányokat suprikálták meg, s azt mondták: „Friss légy, jó légy, keléses ne légy, apádnak szót fogadj, ahová küldenek, szaladj!” Gomboson is ezt mondják, de a vesszőzést mustrálásnak nevezik.

Most sepertek ki először karácsony óta. Napkelte előtt végezték a söprést. Doroszlón, Székelykevén a ház körül is összesepertek, a szemetet pedig a gyümölcsfák tövére szórták, hogy a termés bő legyen, de ne lepjék el a férgek. A karácsonyi szakajtóban levő gabonából minden állat kapott.

Ha esett az eső, Csantavéren azt mondták, sok halott kisgyermek lesz.

Részleges asszonyi dologtiltó nap lévén aprószentek napja, nem szabad mosni e napon.

Szlavóniában maradt meg a hajdani regölésnek, e nap szokásának némi nyoma. A lányokat, legényeket párosító, „öggyü regülő” és bőségvarázsló szokáshoz fűződik egy archaikus, a sámánénekkel összefüggő rítuséneknek, a hajdani regöséneknek egy csekély töredéke. Szlavóniában a XIX. század végén már funkciót váltott a regösének. Erről a töredékről Döme Izrael, aki bejegyezte a kórógyi iskolában található jegyzőkönyvbe, majd Bencze Sándor is, aki még rokonaitól hallotta énekelni, azt mondja, hogy a vadászatra induló férjét kísérte ki ezzel a csodaszarvasról szóló résszel a haraszti asszony.

Valóságos kincse még ez a töredék is:

    „Édes uram, én jó uram, sej, regélök, regélök,
    Napot láttam én fennkelni, sej, regélök, regélök,
    Hódikát láttam én lemenni, sej, regélök, regélök,
    A kettő közt szarvast láttam, sej, regélök, regélök.
    Egyik szarva a Napba vót, sej, regélök, regélök,
    Másik meg a Hódikába, sej, regélök, regélök,
    Egyik lába az erdőbe, sej, regélök, regélök,
    A másik meg a tengörbe, sej, regélök, regélök.
    Jobb ódalán nagy szen égött, sej, regélök, regélök,
    Bal oldalán köd setétlött, sej, regélök, regélök.
    Szöme előtt hajnal verratt, sej, regélök, regélök,
    Utánna meg éjjel szakatt, sej, regélök, regélök.
    Hannál engöm, édös uram, sej, regélök, regélök,
    Mennél inkább szarvas után, sej, regélök, regélök.
    Lába nyomán fakad a víz, sej, regélök, regélök,
    Az erdőbe ha vetőnnél, sej, regélök, regélök,
    A víz mellett is meglönnél, sej, regélök, regélök,
    Napfenkőtig öbrön lennél, sej, regélök, regélök,
    A szarvast is megnyilaznád, sej, regélök, regélök,
    Utadon új legelőket lelnék, sej, regélök, regélök.”

december 27.

December 27.   János napja
Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek - mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.


János napja

János napját karácsony harmadik napjaként tartották számon. Törökkanizsán a legény vitte ki a szemetet az udvarra. Amelyik irányból hall legelőször hangokat, arról fog nősülni.

A János nevűeket este fölköszöntötték. A Muravidéken pl. így:

    „Szent Jánosnok álldáso
    Szállón erre a házro,
    Benne levü niépeket,
    Buzdiccson nagy örömre.

    Kis örömre, nagy örömre,
    Köszöntünk tiegedet,
    Szomorúság, háborúság,
    Távozzik tüled!”

Egy baranyai János-köszöntő Katona Imre feljegyzésében:

    „János felvirradtá ma neved napjára,
    Serkents víg kedvedből hangos citerára!
    Én számat megnyitom szép, gyenge nótára:
    Számos áldást kérek ma neved napjára!
    Kívánom, hogy érjél sok vidám napokat,
    Bú és bánat nélkül való gondolatokat.
    A te esztendeid sokáig terjedjen,
    Hetven vagy nyolcvan esztendőre menjen.” stb.

A janosolók sok helyen köszöntenek, ami sok pohár bor felhajtásával jár. A Szent János poharából ugyanis erőt, egészséget isznak. Kórógyon a társaság oszlásakor megivott utolsó pohár bort János áldásának nevezik. Verbicán viszont ilyenkor Szent János poharát itták meg.

János amellett, hogy patkányűző nap, óvó- és gyógyítónap is. A baranyai, bácskai szőlősgazdák régen bort szenteltettek. Minden hordóba egy cseppet tettek belőle, hogy el ne romoljon a bor. De fülfájásra, fejfájásra, fogfájásra is megfelelt, sőt használt is.

Kelebián a karácsony böjtjén kútba dobott, János almának nevezett almát kiveszik, annyi cikkelyre vágják, ahány tagja van a családnak, és elfogyasztják. Ha majd közülük valamelyik olyan helyre vetődik, ahol nem talál ivóvizet, azokra gondol, akikkel együtt evett az almából, s elmúlik a szomja.

december 26.

December 26.   Karácsony másodnapja, István napja
István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló pogánykori emléke.


István napja

István napja egészség- és termésvarázsló nap. A bánátiak szerint, ha szép idő van, jó termés lesz. Ha zúzmarásak a fák, de később kisüt a nap, akkor sok makk terem a jövő esztendőben – tapasztalták régen a disznókat az erdőkben makkoltatók a Muravidéken.

Fel szokták köszönteni az Istvánokat. Este mentek köszönteni. A muravidéki énekes, verses köszöntök egyike töredékében így hangzik:

    ,,Meggyüttünk mink juó este, juó este,
    Isfán köszöntisire,
    Isfán, liégy egisségbe!
    Köszöntünk reminsigbe!”

Szlavóniában ,,kántáló vörsé álták” (áldták, köszöntötték) az ünnepeltet. Ilyen verset mondtak a kettes csoportban járó nagyobb gyerekek:

    „Kis harang, nagy harang,
    Mind azt mondogatja,
    Mama van az István nevenapja.”

Pár dinárt kaptak a köszöntésért. A felnőttek is mondtak rigmust. Őket itallal kínálták.

    „Sok névnapot megéljen,
    Erőben, egészségben,
    Békességben, Gazdagságban.”

Lábadi Klára Várdarócon jegyezte fel a következő köszöntőt:

    „Szerencsés jó reggelt kicsinek és nagynak,
    Kivált az Istvánoknak!
    Kinek fölvirradtunk piros hajnalára,
    És az Istvánoknak szép nevenapjára!
    Annyi áldás legyen az Istvánok fején,
    Amennyi fűszál terem Várdaróc mezein!
    Nyíljon az égnek örök dicsősége,
    Ki fölkoronázta az Istvánokat örök tisztességre.”

Az Istvánt köszöntők mellett még járnak a betlehemesek, Székelykevén a huszárok is. Még tart az ünnep. Az étkezésen is észre lehetett ezt venni. Húsleves, szárma, csirkéből, disznóból készült főétel, kalács, újabban torta is kerül az asztalra. Bor és pálinka mindenütt van az asztalon. A vendégeket is szívesen fogadják és megvendégelik.

Az időjárást figyelik, mert a Muravidéken a számosnapokként számon tartott karácsonytól vízkeresztig terjedő idő éppen úgy megjósolja az időjárást, mint a Luca-naptól karácsonyig terjedő tizenketted.

december 25.

December 25.   Karácsony napja
A hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Tilos volt ezen a napon a kölcsönkérés és kölcsönadás, mert kivitték volna a szerencsét.


Karácsony napja

Karácsony ideje a régi rómaiaknál a Dies natalis Solis invicti – a legyőzhetetlen Nap újjászületésének napja, a téli napfordulat nagy vigassággal, hagyományos ételekkel, ajándékozással, dióra játszással ünnepelt napja a Saturnaliák idején. (Saturnus a földművelés ó-itáliai istenségei közül a legkiválóbb.) Ez a nap sokáig évkezdő volt.

Karácsony napja dologtiltó nap. Semmit sem szabad dolgozni, még seperni sem a házban, az istállóból a trágyát kihordani vagy a jószágot a jászoltól eloldani. Főzni sem szabad. Székely-kévén a még előző nap befűtött kemencében melegítették fel az ételt. A szárma különben is többször felmelegítve ízletesebb. Szerémségben, Ürögön a húsleves mellett csak kocsonyát fogyasztottak. A jó gazda és gazdasszony már az előző napokban mindent el- és bekészített embernek, állatnak.

Karácsony napján Székelykevén megvendégelték a szolgát, asztalhoz ültették, meg is ajándékozták. A gyermekek is a nagy asztalnál étkeztek, nem külön a macskaasztalnál, mint hétköznap. Megszűnt a böjti tilalom is, lehetett enni, inni. E naphoz dramatikus játékok is kapcsolódtak. A székelyeknél „a betlehemi szolgálat” és a huszárok játéka.

Székelykevén ezen a napon rendszerint tovább aludtak a szokásosnál. Elmentek a templomba. A tízórás nagymise után útnak indultak a betlehemezők, éjjel tíz-tizenegy óráig járták a falut. Minden házba bementek, ha beengedték őket, illetve engedélyt kaptak a háziaktól az ünnepi színjáték előadására. Jutalmul kolbászt, pálinkát, esetleg pénzt kaptak.

Bánátban, Szerémségben egyfajta pásztorjátékot adtak elő, már a karácsonyt megelőző héten járták vele a falut. Három juhász és egy fehérbe öltözött angyal alkotta a csoportot. Az angyal vitte a betlehemet, amelyben bárányok és csacsi is volt. Énekeltek. Az angyal nyitott be a házba, megkérdezte, hogy beeresztik-e a betlehemeseket. Igenlő válaszra belépett az első juhász, és megkezdődött a tréfás elemekkel is bővelkedő színjáték.

Karácsony első napján Szlavóniában tarisznyával járó, karácsonyt áldó, köszöntő fiúgyerekek, polozsákok járták a falut, és a következő verset mondták:

    „Eljütt a karácsony,
    Ehetnem kalácsot.
    Megsült a disznóhús,
    Jól érzöm a szagát,
    Néköm adják az utolsó boncát!”

Harasztiban Bóna Júlia jegyezte fel az alábbi karácsonyt áldó verset:

    „A nemös Betlehömnek városába
    Gyermek születött szűztől a velágra,
    Örömet hoza Ádám árváira, maradékira.
    Az istennek szent angyala mennyből alászálla,
    És a pásztorokhoz juta, nékiek ekképpen szóla:
    Mennyből jövök most hozzátok,
    És íme, egy nagy jó hírt mondok:
    Nagy örömet hirdetek,
    Melyen örvend ti szívetek:
    Megszületett Jézus!”

Székelyeink A huszárok nevű karácsonyi játékot még Bukovinából hozták. A huszárok játékban saját ünneplő öltözetükben szerepeltek a könyvesek és az előfutár, csak a kalapjuk volt fölpántlikázva, a mellükön kereszt alakban szalag kötve. A huszárok ráncos csizmát, szűk katonanadrágot, sötétkék, zsinóros atillát viseltek. Fejükön piros csákó, mellükön keresztben szalag, szalagok lógtak le a térdükig. Oldalukon kard felszalagozva. A csobánok csizmát, esőköpenyt viseltek. Az első csobán, Jenő, fekete bundás álarcot, cilinderszerű süveget hordott, melyet tollseprűvel és mással díszített, hogy elriasszon mindenkit. Még csengői is voltak, hat, hosszú nyelű seprűje, hogy seperjen a csoport előtt. Görbe botjával elkapott és magához húzott egy-egy lányt. Menekültek is előle. A második csobánnak, Tátinak, fehér bundából készült álarca és kolompjai voltak. Táti öreg, púpos hátú, esetlen öreg személy.

Szlavóniában és Baranyában több hiedelem kapcsolódik e naphoz, pl. Kőben azt hiszik, ha karácsonykor nyávog a macska, szerencsétlenség történik, ruhát szárítani sem ajánlatos. Egyesek azt tartják, amilyen embert, férfit vagy nőt látnak karácsony reggelén elsőnek, olyan nemű lesz a baromfi.

Bánátban azt mondják, hogy aranyvíz van a kútban, aki iszik belőle reggel, egészséges lesz. Törökkanizsán, Bácsszőlősön, Baranyában nem törnek diót e napon, mert szerencsétlen lesz az illető, egész évben sok edényt fog törni.

Szerémségben azt ajánlják, hogy a két karácsony – nagykarácsony és kiskarácsony, azaz újév – között ne nézzen, lásson senki nyers fonalat, mert szemfájós lesz.

December 25. időjósló és termésjósló nap is. Régen azt tartották Bácskában, Bánátban, Szerémségben, ha vasárnapra esik karácsony, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz, de bő termés és nagy állatszaporulat lesz. Ha hétfőre esik, ködös tél, szeles tavasz, jeges, viharos nyár várható, valamint dögvész is, pusztulnak majd az állatok. Ha kedden van, akkor nagyon hosszú lesz a tél, nedves tavasz, sok gyümölcs, szőlő várható, de sok ember elpusztul. A szerdai kemény, zúzmarás telet, szeles tavaszt, nedves nyarat, kellemes őszt jelez, sok gabona terem majd. A csütörtöki, pénteki ünnep kellemetlen telet, forró nyarat, az állatok hullását jelzi. A szombaton ünnepelt karácsony jó telet, szeles tavaszt, semmilyen nyarat és nagy drágaságot hoz.

A szép napos idő száraz nyarat és jó gyümölcstermést, bortermést jósol. De ha süt ugyan a nap, a zúzmara mégis megmarad az ágakon, a hambár tele lesz gabonával – állítják Baranyában, Szlavóniában, a Muravidéken és Bánátban. Amilyen az idő Luca napjától karácsony estéig – mondják Szlavóniában –, olyan lesz az idő az eltelt napok sorrendje szerint a jövő év megfelelő hónapjában.

A karácsonyi szokások éppen úgy, mint a többi esztendő ünnep szokásai változásokon mennek át. A szokáskomplexumhoz tartozó betlehemezés pl. már elvesztette jelentőségét, szűk körre szorult, lassan el is halt. A kántálás is hasonló sorsra jutott a szokást gyakorlók és a szokást befogadók érdektelensége, motiválatlansága, a tartalom, a társadalmi és eszmei háttér, a funkció megváltozása miatt. A szokások leírásához tehát legtöbbször nem az élő gyakorlat, hanem az emlékezet szolgáltatja az adatokat.

A fenyőfaállítás szokása is lassan átmegy, sok helyen már át is ment január elsejére – újév napjára.

december 24.

Szenteste

karácsony vigíliája. A karácsonyi előkészületeket, sütést, főzést, takarítást a kora délutáni órákra befejezik, faluhelyen még a jószágok ólait is rendbe teszik. A déli óráktól kezdve kántálók járták a falvakat, bekopogtatva minden házba, ahol alamizsnát kaptak. A kántálás szokása szinte az egész országban ismert. A betlehemezés szintén kedves, régi szokás. Az egész játék a szálláskeresés köré épül. A szereplők - József, Mária, az angyalok és a pásztorok - tréfás jeleneteket adtak elő. Jutalmul kalácsot, kolbászt és süteményt kaptak. Az utóbbi években egyre több faluban és városban elevenítik fel ezt a nagyon szép népszokást. A karácsonyfa állítás jelképrendszerét a kutatás még a mai napig sem tisztázta végérvényesen. A biztos csak az, hogy napfordulati szimbólum. Hazánkban először Brunswick Teréz állított karácsonyfát 1824-ben, tehát közel 180 éves hagyományról van szó. Német nyelvterületről terjedt el, de hasonló szokás más vidéken is megvolt korábban, csak nem fenyőt, hanem termő-ágat használtak erre a célra. Karácsony estéje és éjszakája sokféle jóslásra és varázslásra adott alkalmat. Így például a karácsonyi vacsora után a családfő annyi cikkekre vágta az almát, ahány tagja van a családnak. A magok egész, vagy elvágott voltából következtettek arra, hogy ki lesz egészséges, vagy beteg a családban, a következő évben. Ugyanígy azt tartották, hogy akinek a karácsonyi vacsora után férges dió jutott, az súlyos beteg lesz, vagy meghal. Este fahasábot támasztottak száradni a tűzhelyhez. Úgy vélték, hogy akié reggelre eldől, az a következő évben meghal. Karácsony este a lányok kimentek a sötétbe fáért, és annyi hasábot öleltek magukhoz, amennyit elbírtak. Ha a fahasábok száma páros volt, a következő évben férjhez mentek.


December 24.   Karácsony vigíliája, Ádám-Éva napja
Az adventi időszak utolsó napja. A karácsonyfa-állítást először Elzászban jegyezték fel a XVII. században. A XVIII. századtól már mint protestáns családi szokás terjedt el a német területen. A XIX. századtól a világ számos országában meghonosodott a karácsonyfa-állítás. Hazánkban a XIX. század első felében jelent meg, elsősorban nemesi, majd polgári körökben. Először Brunszvik Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. A század második felében a társadalom többi rétegénél is elterjedt. Magyarországon a karácsonyfa elterjedése előtt termőágakat állítottak, ezeket rozmaring-, nyárfa-, bürök-, kökényágakból készítették. Gerendára, vagy a szobasarokba függesztették, olykor a koronájával lefelé. A karácsonyi ajándékozás szokásának ókori előzménye a római újévi ajándék a strena, amelyet Kalendae Januriae (január 1.) alkalmával küldözgettek egymásnak. A német protestantizmus a XVII. századtól családi ünneppé tette a karácsonyt, s ettől kezdve az ajándékozás főleg családi körben jutott jelentőséghez: elsősorban a szülők ajándékozták meg gyermekeiket.


Ádám, Éva napja

A téli napfordulóhoz kapcsolódó, évkezdő ünnepkör jelentős naptári ünnepe, Luca után a legjelentősebb, legnagyobb ünnep a karácsony. A népi ünneplésben pogány, egyházi, népi, félnépi, más népektől átvett vagy kalendáriumi eredetű szokások, dramatikus játékok ötvöződtek.

Ádám, Éva napja egyúttal karácsony böjtje, vagy mint Szlavóniában mondják „szenvedője”, a bánáti székelyeknél „szenvede”, másutt „bőved este”, Baranyában „béved este”, és sok helyen „szenteste”.

E napon estig böjtöltek. Nem volt szabad enni, noha előre sütöttek, főztek az ünnepre. Zentán hajnalban gyúrta a gazdasszony a csíknak a tésztát. Úgy, lisztes kézzel kimegy a kertbe, sorban megrázza a gyümölcsfákat, hogy teremjenek. Kupuszinán – Silling István adatai szerint – Ádám, Éva napjának reggelén megfőzik a nagyszemű babot, a „lalosbabot”. Amikor megfőtt, leszűrik, megsózzák, enyhén megpaprikázzák. Kenyér nélkül fogyasztva egész nap rájárnak. A maradékot a karácsonyfa alá teszik. Azt tartották, ha valaki sok lalosbabot fogyasztott, akkor sok pénze lesz a következő évben. A szoba négy sarkába is kellett tenni a babból, hogy minden oldalról jöjjön pénz a házba. Zenta-Újfaluban diót tettek a szoba négy sarkába, hogy az eltévedt családtagok hazataláljanak. Topolyán is meg még sokfele csak az éjféli mise után ettek húsfélét, kocsonyát. Bácsszlősön is bableves, mákos tészta járja, de a tésztából egy keveset az asztalra is szórnak. Ezt majd belekötik a mosogatórongyba. A mosogatórongyban levő bab és tészta hulladéka a jószágok gyógyítására alkalmas. Ha a kisbabának szúrása van, rá kell tenni a rongyot a beteg helyre.

A szlavóniai református falvakban (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu) a nagyon öregek emlékezete szerint valamikor árpakásás levest főztek. Ez úgy készült, hogy feltették vízben az árpakását, belevagdalták a disznó máját, tüdejét, mert akkortájban volt a disznóölés. Ha megfőtt a kása, berántották, ecetezték, tojást kevertek bele. Volt, amikor malacot sütöttek karácsonyra. Ilyenkor Ádám, Éva napján egész nap zsíros kenyeret ettek, mert nyárson sütötték a malacot, és a csurgó zsírt kenyérrel fogták fel. Este nem is voltak éhesek. Lőttek verebeket is, megtisztították, nyársra húzták, a malac alatt megsütötték. A karácsonyra sütött kalácsból is vágtak, befőttet szoktak még asztalra tenni. A csillagok feljöttéig nem volt szabad zsíros ételt fogyasztani, noha a reformátusoknál nincs böjt. Vacsora után almát, diót öntöttek az asztalra a gyermekeknek. Az ételmaradékot ott hagyták az asztalon, a morzsákat is, csak a terítőt hajtották rá, hogy a tyúkok a kert fele menjenek, ne az utca felé.

Mostanában Szlavóniában a vacsora savanyú leves disznófejből, bennefőtt tojással, tormával. Disznótor óta tartogatják erre az alkalomra a disznó veséjét, máját. Van még véres hurka, kolbász. Újabban csirke-, nyúl-, galambhús is kerül az asztalra, de nem teszik fel az egészet, csak egy keveset. Karácsonyi cipó és „süledék”, kelt kalácsok dióval, mazsolával egészítik ki a vacsorát, meg befőtt. Sok helyen a mézből eltesznek egy kis üvegbe, hogy a fogzó gyerek ínyét megkenhessék vele, és megkönnyebbüljön a gyerek.

Vacsora után szoktak a szegényeknek vinni mindenféle ennivalóból. Összeszedték „a csirkecsontokat is, elvitték a hangyabolyba, hogy annyi legyen a csirke, mint a hangya. A szemetet nem viszik ki, hogy a varjúk ne vigyék el a csibéket. Ilyenkor két cső kukoricát vittek be a konyhába, ledobták. Minden jószágnak adtak belőle. A csibéket is behívják, kapnak a karácsonyi gabonából.

A székelyeknél a gazdák most fogták be utoljára a lovakat a kocsiba. A gazda délelőtt ellátta a jószágot, takarmányt, tüzelőt készített be, kitakarította az istállót, segített az asszonynak. Az asszonyok főztek.

A pásztorok is korán keltek. A reggeli teendők közé tartozik a pásztoroknál arra figyelni, ki érkezik elsőnek a házba, gyermek-e vagy felnőtt. A gyermek növekvő szerencsét hoz, a felnőtt pedig hanyatlást. Ha ezen a napon, illetve a két karácsonyi napon született fattyúbárány, azt érdemes volt meghagyni apaállatnak vagy anyának. Az ilyen apaállat után nem volt annyi nyomorult, torzszülött, mint a falkabeli apáktól. A betegségek sem tizedelték meg a falkát.

Szerémségben a csordás, kondás, sorra járja a házakat, ünnepet köszönt. Kolbászt, hurkát, húst kap ajándékba a jókívánságokért.

Gunda Béla leírása szerint Satrincán a gazdasszony kihúz egy szál vesszőt abból a kötegből, melyet a pásztor magával hozott. A pásztor „megsuprikálja” a vesszővel az asszonyt. Ha kanász, akkor azt mondja: rö, rö, rö, ö, oh! Ha csordás, akkor: mu, mu, mu! A csordás vesszői egyágúak, a kondáséi többágúak, hogy minél több malac legyen. A gazdasszony ezután bedobja a vesszőt a kuckóba. Majd az aprószenteki suprikáláskor az apa végigvesszőzi vele a család tagjait.

Délután három óra fele vitte be a gazda a szobába a szalmát, de előbb beköszöntötte az ünnepet. Sok helyen az ünnep idején a szalmán aludtak. A szalma bent maradt nyolc napig. Zentán, Horgoson is. Szlavónia falvaiban is sok szalmát visznek be, abból tesznek az asztalra és az asztal alá. Negyednapon ezt a szalmát a gyümölcsfákra akasztják, hogy jobb legyen a termés. A legtöbb helyen az asztal mindegyik lábára kötözött a gazda egy-egy csomó szénát, hogy a gonosz elkerülje a házat. Az asztal alá szakajtóban búzát, rozsot, zabot, árpát, kukoricát helyez el a gazda, hogy biztosítsa a bő termést. Szlavóniában kölest, zabot, búzát, kukoricát vegyítenek össze, s ezt terítik az asztal alá. Elősegíti majd a szaporodást, ha kap belőle az aprójószág.

Bekerült még az asztal alá a mángorló, a nyújtófa, a balta, a kalapács, a harapófogó is, hogy szerencséje legyen a szerszámok gazdájának. A mángorló pedig gyógyító eszköz lesz, a beteg hátat vasalják meg vele. A balta fokával a fekélyes, torokgyíkos beteget érintik, nyomkodják meg. Székelykevén még hámot is vittek be a szobába a jászol jelképeként. A kisgyerekek letérdepeltek előtte, és imádkoztak.

Általában mindenfele karácsony estéjéig minden kölcsönkért dolgot visszaadtak tulajdonosának, az adósságot is megfizetik. Nem szabad haraggal lefeküdni, ki kell békülni. Mosott ruha se maradjon kint a kötélen, mert megdöglik a jószág. A szemetet sem szabad kidobni. Zenta-Újfaluban egészen János-napig nem ajánlatos kisöpörni a szobát. Akkor összeszedi a lány egy szakajtóba a szemetet, éjfélkor kiviszi az udvarra, kifordítja a szakajtóból, rááll a szakajtóra. Amerről megszólal a kakas, arról jön a kérő.

Az András-napi gallyak mellé odakerültek a kemence vállára a kerti vetemények magvait tartalmazó zacskók.

A gyümölcsfák törzsére is kötöttek szalmacsóvát, a reggeli harangszó előtt pedig megrázták a fákat. Szerencsét hozott az is, ha valaki legyet fogott, mert majd méhrajt fog be a nyáron – tartják Szlavóniában.

Estefele, mikor a csillagok feljöttek, a szépen megterített asztalnál a gazda ünnepköszöntése után fogyasztották a vajjal berántott bablevest, a mézes mákos gubát, esetleg mákos csíkot. A mákos guba úgy készült, hogy hüvelykujjnyi vastagra és tepsihosszúságúra hagyott kenyértésztából rudakat sütnek, majd 2–3 centi hosszúra eltördelik, forró vízzel, kis olajjal leforrázzák, meghintik mákkal, mézzel. Fokhagymát is okvetlen kellett enni mézbe mártva a boszorkányok ellen. Diót is kellett fogyasztani. Tizenháromszor kellett mézbe mártogatni. Diótörés közben az illető egészségére következtethettek. Ha egészséges volt a dióbél, egészséget jelentett. A vacsora előtt mindenki kapott egyazon almából egy-egy gerezdet, hogy együtt maradjon a család, ha valaki messze földre vetődne is, hazataláljon. Végül következett a kompót, a főtt aszalt szilva, dió és kalács, amelyet Szerémségben Jézuska-kalácsnak neveztek. Ez egy gömbölyű fonott kalács piros szalaggal körülkötve, a tetején almával. Három napig állt az asztalon megszegetlenül, csak azután fogyasztották el. Egyes helyeken csak újévkor.

A vacsora után maradt morzsát, csontot, szemetet nem dobták ki, mert varázs- és gyógyerővel bír. Ezzel füstölték meg a tehén tőgyét, hogy több teje legyen. A csirkék is kaptak belőle, hogy egészségesek legyenek. Szlavóniában a síró gyereket, a beteget is, de a beteg lovat is ezzel füstölik meg, hogy ne bántsa a boszorkány. Egy piros almát dobtak a kútba, hogy aki iszik a kútvízből, egészséges legyen. Satrincán az első falatot félreteszik egy tányérra az angyalkának. Még a fokhagymából is tesznek a tányérra. A vacsora alatt a gazdasszony, ha már leült, nem kelhetett fel, mert nem fognak ülni a kotlói.

A karácsonyi abroszból vetik majd a tavaszi búzát.

Vacsora végeztével a gazda egy kosár diót hozott be, odaöntötte az ajtóhoz. A gyerekek kapkodták a diót. A maradék fokhagymából a székelykeveiek a kisgyerekek kabátjának a felső zsebébe tettek egy gerezdet, hogy ne bántsa őket a gonosz, a kígyó. A boszorkány ellen az istállóablak sarkába is tettek a megmaradt fokhagymából.

Este az eladólány kinyitotta az utolsó Luca-cédulát, megtudta a jövendőbeli nevét. Késő este ólmot öntöttek hasonló célból. Székelykevén, ha nem volt udvarlója a lánynak, elvitt az éjféli misére egy szál mákos tésztát, beletette a szenteltvíztartóba. Ahány mákszem volt a tésztán, annyi udvarlója lesz. A csúzai anyák délután öt órakor kiviszik a szemetet, meghallgatják, merről ugatnak a kutyák, mert majd onnan jönnek a lánykérők. A zentai lányok, legények is az éjféli misén lopva mákos csíkot tesznek a szenteltvíztartóba. Ha valaki kiveszi, a lány férjhez megy, a legény megnősül még abban az esztendőben. Ha a lány feláll a szemétdombra, és figyeli a kutyaugatást, amelyik irányból hallja, arra megy majd férjhez. Az éjféli mise idején, ha belekiabálja a lány a szabad kéménybe szeretője nevét, akkor az eljön érte, és hűséges lesz hozzá.

A karácsonyfa régen nem volt fenyőfa, hanem tüskés koronafaág, feldíszítve az almáriumra került a lucabúzával együtt. Szlavóniában este kilenc óra fele jöttek az angyalok. Három-négy lány felöltözött ruhába, fátyol, koszorú a fejükön, kezükben vessző, amivel megvesszőzik a gyerekeket.

Karácsonyfa helyett rozmaringágra kötöztek almát, szőlőt, diót, gyertyát, kis csengőt. Újabban fenyőt díszítenek. A fenyőfa alá kerül a lucabúza meg az ajándékok. A fa alatt van még egy mogyorófavessző, amivel a gyerekeket fegyelmezik. A gyerekek általában mindenféle hasznos ajándékot kaptak, inget, csizmát, lajbit.

Vacsora után a felnőttek kártyázni szoktak, mézes pálinkát iszogattak, ami egész nap ott állt az asztalon. Éjfélkor mentek misére vitték a háromlábú lucaszéket, hogy felismerjék a boszorkányokat. Ha valaki megbotlott a templomajtó küszöbén, akkor egy éven belül kiterítve fekszik – hitték Csantavéren. Éjfélkor, a harangszókor az állatok is megszólaltak, egymás közt vagy dicsérték a gazdát, vagy panaszkodtak a bánásmódra. Csantavéren, ha jászol alá feküdt este a ló, akkor éjfélkor meg fog szólalni, hitték az öregek.

Kupuszinán, mikor véget ért az éjféli mise, a kántor még orgonált egy darabig. Nem éppen szent énekeket játszott. Ez volt a dikica. A hiedelem szerint azért orgonált a kántor, hogy az éjféli misén részt vevő boszorkányoknak legyen mire táncolniuk az oltáron. Míg azok táncolnak, addig a hívők hazaérhetnek, a boszorkányok nem árthatnak nekik az éjszaka sötétjében. Aki ilyenkor a templomban marad, és a zene hallatára a lábával veri a taktust, az is boszorkány.

Zentán és környékén ez a nap haláljósló. Ebéd után a család legöregebb tagja háromszor odavágja az evőkanalat az ajtóhoz, ha a kanál mind a háromszor a fejével kifele állt meg a földön, akkor abban az évben meghal az illető.

A nap időjárása mindenfele termésjósló, és bajt, szerencsétlenséget jósoló is. Azt vélték, ha szép az idő éjjel, akkor dús termés lesz. „Karácsony éjszakáján, ha esik földre hó, ez reménységet ad, hogy lészen minden jó.” Ha keletről fúj a szél, a marhák dögét, ha nyugatról, emberek halálát, ha délről, sok betegséget, északról jó esztendőt hoz. Székelykevén, ha valamelyik állat beteg volt, összefogtak ezen a napon kilenc legyet, beeresztették őket egy nádszálba, a nádszál végét bedugták. Ha  ezzel megérintették a beteg lovat, jobban lett. Utána kiengedték a legyeket. Bácsszőlősön most kell vetni a mákot, hogy jó termés legyen.

A nap legnagyobb eseménye mind a gyerekek, mind a felnőttek számára a kántálás, a kóringyálás.

A gyerekek már jóval előbb gyakorolták a kántálást, kóringyálást vagy bőcsőzést. A vojlovicai székelyek, a bácskaiak kántálnak, Muzslán kóringyálnak, a Muravidéken, a bánáti Magyarittabén „köszöntik” a karácsonyt, Szlavóniában „eláldják” a karácsonyt.

Lámpagyújtás előtt a gyerekek nekiindultak a falunak. Két-három gyerek alkotott egy csoportot. A remélt adományoknak összegyűjtésére tarisznya volt a vállukon. A gyerekek odaálltak az ablak alá és valamelyik bekiabált: Meghallgatják-e az angyali vigasságot?” Ha igenlő választ kaptak, rázendítettek a Mennyből az angyal… kezdetű énekre, utána a Krisztus Jézus született, örvendezzünk… kezdetű következett. Mikor befejezték, egyszerre köszöntek. A házbeliek meg diót vagy még valami mást, esetleg pénzt adtak ki az ablakon, de előbb megkérdezték, hogy hányan vannak, így járták sorra a rokonságot a gyermekcsoportok. Sokszor késő éjjel vetődtek haza. Utána vagy lefeküdtek, vagy elmentek az éjféli misére. Régen Bezdánban, Kupuszinán, Doroszlón, Gomboson a bőcsőzés volt divatban. A kislányok kettesével járták a falut. Mindketten fehérbe öltöztek, egy kis bölcsőt vittek, melyben kikeményített párnák között feküdt a Jézuska. A meglátogatott házban az asztalra tették a bölcsőt, meg-meg ringatták, és énekeltek. A székelykevei gyerekek este találták meg a színes papírokkal, pántlikával karácsonyfává feldíszített gyümölcsfaágat, alatta egy almával.

Ma már naplementekor, esti harangszókor megkapják a gyerekek a szépen feldíszített fenyőfát, alatta az ajándékokkal.

Észak-Bánátban tudunk még a karácsonyi maricákról, gólyákról. A legények gólyának öltöztek, kelepeltek, nagyokat csíptek a lányokon, néha illetlenkedtek is. Nemcsak az utcán jártak, hanem a házakba is bementek.