június 29.

Péter-Pál napja

Péter és Pál apostol Az első az apostol- fejedelem, a másik a népek apostola volt. Ezen a napon kezdődik az aratás, mivel a néphit úgy tartja, hogy a búza töve "Péterpálkor" megszakad. Szent Péter a halászok védőszentje, hiszen maga is halász volt, mielőtt Jézus tanítványai közé állt. A halászok régen ezen a napon tartották a céhgyűlést, a legény- és a mesteravatást. A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel ábrázolásain a mennyország kulcsát tartja a kezében.

Péter és Pál emléknapja, mint az aratás kezdete vált ismertté a néphagyományban. Sokfelé ekkor kezdték vágni a rozsot, a búzát. Ha ez utóbbi még nem érett meg a betakarításra, akkor egy-két kaszasuhintást végeztek, csak hogy képletesen megkezdjék az aratást. Péter-Pál, valamikor dologtiltó nap volt. Sokfelé ekkor fogadták fel a gazdák a kaszálni tudó részes aratókat és a napszámosokat. A hiedelem szerint a hajadonok közül, aki elsőként hallja meg a harangszót, év végéig biztosan férjhez megy.



Június 29. Péter-Pál napja

Szent Péter és Pál apostolok vértanúhalálának feltételezett napja.




Június 29. – Péter-Pál napja

Péter-Pál napja ősi ünnep, az aratás kezdő időszaka. A Muravidéken megkezdik aratni a rozsot. Szabadka, Kispiac, Bánát, Muravidék, Szlavónia, Szerémség, Baranya népének tapasztalata szerint erre a napra már megszakad a búza gyökere, szőkül, zsendül, pár hét múlva lehet aratni. Topolyán ilyenkor kimentek a gazdák a határba, megnézték a búzát, egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, de komolyabb munkát nem végeztek. Ez a nap ugyanis tilos nap, és dologtiltó.

Doroszlón azt tanácsolják, hogy Péter-Pálkor ne menjenek a gyerekek fürdeni, mert könnyen belefulladhatnak a vízbe. Fürdeni különben is csak azokban a hónapokban egészséges kint a szabadban, amelyiknek a nevében nincs „rö” betű, vagyis májustól augusztusig. Székelykevén Péter-Pál előtt nem jó késsel vágni az almát, mert jég lesz. A mezőre sem ajánlatos menni, mert akkor is jég lesz.

Ezen a napon legízesebb az eper. Ekkor verik mindenfele az epret a fáról, majd kitűnő pálinkát főznek belőle.

Szlavónia, Muravidék, Baranya lakosai bizonyos termésjósló tulajdonságát is számon tartják e napnak. Azt mondják, hogy ha sok eső esik Péter-Pálkor, sok lesz a gubacs a tölgyesekben.

Az időjárást illetően azt tapasztalták, hogy Péter-Pál után az igazi nyár kiegyensúlyozott napjai következnek. De vigyázni kell, mit eszünk. Székelykevén nem ajánlatos késsel vágni az almát Péter-Pálkor, mert jégeső veri el a határt. A rétre sem jó ilyenkor menni, mert az is jeget eredményez.

Balázs Mátyás pásztor elbeszéléséből az derül ki, hogy Péter-Pál napja nevezetes a juhásznak. Amelyik juhot csak fél évre fogtak fel, annak letelt az ideje. Ekkor jöttek a bárányok is a falkába, amelyekre félévi bért számoltak. Ettől kezdve már nem kellett éjszaka járni a marhajárásra titkon legeltetni, mert Péter-Pálkor felszabadult a legelő, mehettek a pásztorok, juhászok arra, amerre csak nekik tetszett.

Zentán és környékén a kaszálni tudó részeseket és napszámosokat ekkor fogadták meg a gazdák az emberpiacon, vagy ahogyan akkor nevezték, a köpködőn, a régi Szentháromság-szobornál.

június 27.

Június 27. – László napja

László időjósnap, figyelik is az időjárást. Muravidék népe azt tanácsolja:

„Jól figyeld meg László napját,

Jó előre megjósolja az idő járását.”

június 24.

Június 24. – Szent Iván ~ Búzavágó Szent János napja

A szegedi kirajzású falvakban e napot Búzavágó Szent János napjának szokták emlegetni. A nyári napfordulat napja ez, melyet ősidőktől fogva Európa-szerte lángoló tűz gyújtásával ünnepeltek. A tüzet háromszor kellett átugrani, hogy a tűz tisztító ereje átjárja az illetőt. Ez a Szent Iván vigíliáján, előestéjén Európa-szerte gyakorolt kultikus-játékos célú tűzgyújtás és a tűz átugrása a tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő, szerelemvarázsló erejébe vetett archaikus hiten alapult. A nyári napfordulatot ünneplik vele.

A tűz gyújtása és átugrása még nemrégen is szokás volt sok helyen, pl. Padén, Szajánban, Pacséron, a szerbeknél, magyaroknál egyaránt. Horgoson Móra István jegyezte fel a szokást. A tűz körül ugrándoznak, táncolnak, nótáznak, éneklik a közmondásosan hosszú szentiváni énekeket.

A tűz körüli elhelyezkedésről szól a következő részlet:

„Tüzet megrakáljuk, négy szögre rakáljuk:
Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,
Harmadikon ülnek szép ifjú legények.
Negyediken ülnek szép hajadon lányok.”

A tűzbe dobált és a tűzben megsült korai szentiváni almának gyógyító erőt tulajdonítanak. Verbicán a tűzbe dobott gyümölcsöt a család gyermekhalottjának szánják.

E napon a lányok virágkoszorút fontak, és a fejükre tették. Hazatérve a koszorút a ház elejére akasztották, hogy le ne égjen. (Ez a szokás Vajdaság-szerte minden népnél megtalálható.)

A lányok párosan ugrottak át a tüzet az udvarlójukkal, hogy megtisztuljanak, termékenyek legyenek, és gyermekeket nemzzenek.

Vidékeinken a háborús évekig dívott ez a szokás, de itt-ott még ma is fellobognak a szentiváni tüzek. Doroszlón, Padén, Szajánban, Verbicán, Pacséron még nemrégen is olvashattuk a szokás megtartásáról.

Topolyán – Borús Rózsa szerint – a tüzet utcánként gyújtották. Egy idősebb férfi gyújtotta meg, a fiatalok és gyerekek pedig mezítláb ugrálták át. A lányok a szoknyájukat a lábuk közé fogva ugrottak. Ügyesen kellett ugorniuk, mert sok szempár követte ugrásukat, főleg a menyasszonyt kereső legényeké és az anyósjelölteké. Közben énekeltek. Aki hétszer át tudta ugrani a tüzet, azt semmi betegség nem fogta. A tűz általában egy évig véd a betegségtől, egy évig tartja távol a rosszat a közösségtől. Az öreg férfiak pálinkát öntöttek a tűzre, hogy bőven legyen pálinka a következő évben. Az asszonyok egy-egy szakajtó szentiváni almát öntöttek a parázsra. Ha megsült, a parázsból puszta kézzel kikaparva ették meg ott nyomban azon kormosan, hogy ne fájjon a torkuk. Akinek kisgyermek halottja volt abban az évben, az nem ehette el a halott elől az almát. Szanádon, Szajánban, Verbicán, Kishomokon, Horgoson és Zentán nem a tűzbe dobták az almát és más gyümölcsöt, hanem a tűz köré öntötték, a gyerekek kapkodtak utána, azután közébük öntöttek egy vödör vizet. Utána hazamentek. Az idős emberek is fél lábbal kanyarítottak a tűz fölött egyet, mondván: „Kelés ne légy a testemen, törés ne légy a talpamon!” A Muravidéken a szentiváni tűz hamvából hazavisznek, a gerenda közé teszik, hogy óvja a házat, bele ne csapjon a villám. Doroszlón a falu szélén rakták a tüzet, nehogy tűzvész legyen, mert minden ház nádtetős volt. A fiatalok, asszonyok ugrálták körösztül a tüzet. Pacséron még 1979-ben is ugrálták a Szent Iván-tüzet szerbek, magyarok. Református falvakban általában nem volt szokás a tűzugrálás, illetve ha volt is, más napon történt.

Általában késő estig tartott a szórakozás. Mezítláb taposták el az elhamvadt tüzet, így egy évig sem szög, sem tüske nem ment az illető lábába.

Az idős asszonyok, férfiak sötétedéskor elindultak a határba szentiváni bogarat gyűjteni, hogy elkerülje a házat a baj. Egyesek a holdvilágnál gyógyfüveket szedtek, mert a Szent Iván éjszakáján szedett gyógyfűnek van a legerősebb gyógyító hatása.

Az is szokásban volt Doroszlón, hogy mikor misére mentek, akinek volt szőleje meg bora, vitt egy litert, megszenteltette, és azt itták.

Pacséron e napon „ivansko cveće”, mezei virágokból font koszorú került minden ház homlokzatára óvó szereppel.

Más szokások is fűződnek a naphoz. Szlavóniában Szent Ivánig nem szabad megveregetni az almafát, mert elveri a jég a határt. Bánát, Bácska öregasszonyai Szent Iván éjszakáján harmatot szednek, hogy útját állják a marhavésznek.

Sokan azt tartották, hogy Szent Jánosra megszakad a búza töve. A Bácskában azt mondják, „megszólal a gabona”, azaz szőkülni kezd. Őszi répát, retket vetnek e napon.

Idő- és termésjósló nap is Szent Iván: 40 napig olyan idő lesz, mint ezen a napon. Ha esik, kevés dió és mogyoró terem, azt mondják, sült hagymát ehetünk majd mogyoró és répa helyett. Azt is tartják, ha megszólal a kakukk ezen a napon, akkor olcsó lesz a gabona.

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor, visszaemlékezve gyermekkorára, mondja: „Szent Ivány estéjén nagy tüzet raktunk, ezt szentiványtűznek neveztük, ezt mink gyerekek ugráltuk át. A tűz körül gyümölcsöt is szórtak a felnőttek, aminek mi nagyon örültünk, mert a pusztai gyerek ritkán jutott gyümölcshöz.”

Június 24. Szent Iván napja

A nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja.